Aktuális

Élve faltak fel a húsevő baktériumok egy majdnem 200 kilós nőt

Bors

Létrehozva: 2018.11.15.

Forrás: Instagram illusztráció

A 47 éves Hazel Salvage saját angliai otthonában fertőződött meg a nagyon ritka, ám annál agresszívabb baktériummal. Mivel kétszáz kilót nyomott, a mentősök nem tudták kihozni a lakásából, és a tűzoltóknak kellett daruval kiemelni a hálószobából, hogy aztán kórházba szállíthassák. Orvosai hiába tettek meg mindent azért, hogy megmentsék Salvage életét, kiderült, hogy a húsevő baktérium fertőzés mellett szepszisben is szenved. Szervezete annyira le volt gyengülve, hogy képtelen volt felvenni a külön-külön is halálos kórokkal a harcot.

A halottkém szerint a 47 éves nőnek ezen kívül is számtalan betegsége volt, szívelégtelenségben és súlyos gerincferdülésben is szenvedett, amire erős fájdalomcsillapítókat szedett, azok pedig tönketették a máját. Ráadásul mozogni sem tudott borzasztó túlsúlya miatt. Salvage munkanélküli fia vette észre, hogy baj van, amikor egy éjszaka anyja fájdalmas ordítására lett figyelmes. Mint kiderült, a húsevő baktériumok ekkor már a gyomrát támadták meg. A baktériumok először a hasán összegyűrődő bőr ráncaiban telepedtek meg.

A család a kórházat okolja, amiért meghalt az asszony, ám a halottkém kiállt az orvosok mellett. Jelentésében leírta, hogy Salvage hat hete nem látogatta meg a háziorvosát, pedig volt időpontja is, ráadásul akkor sem tehettek volna semmit érte, ha napokkal hamarabb észreveszik a fertőzést, mert a higiénia hiánya miatt annyira elszaporodtak a baktériumok benne, hogy szó szerint belülről falták fel élve.

A helyszínre érkező mentősök szerint is nagyon koszos volt a lakás, és a nő nem is fürdött egy ideje, ami elősegítette a vérmérgezés és a gyilkos baktériumok terjedését.

(via Mirror)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134808_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713296113
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133912_auto_resized.jpg
travelo.hu

Ezt a 9 különleges, idén nyíló múzeumot látnod kell!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte