szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mantraszerűen ismételte a kormány hivatalos kommunikációját és/vagy hárított a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV élő adásában Nikola Gruevszki Magyarországra érkezésével kapcsolatban. Orbán Viktor szerint ez jogi ügy, de Hidvéghi Balázsnak láthatóan nehéz volt tagadnia, hogy valójában politikai is. A Magyarországra szökött volt macedón miniszterelnök furcsa repülőútjáról és autós fuvarjáról semmit sem tud, de szerinte ez így van jól.

„Fogalmam sincs, hogyan érkezett Belgrádból Budapestre, és nem is lenne helyes, ha ezt egy politikai párt kommunikációs igazgatójaként tudnám” – jelentette ki kapásból Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV Egyenes beszéd műsorában. Többszöri nekifutásra is oda tért vissza, hogy ezt a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Gulyás Gergely már elmondta.

Annak ellenére ezt hajtogatta, hogy ezt követően írta meg több albán lap ottani hivatalos rendőrségi közlésre hivatkozva, hogy a tiranai magyar nagykövetség autójával ment át az albán-montenegrói határon Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök november 11-én. Az Átlátszó pedig azt írja, az Orbánt is szállító luxusgép szerdán Belgrádban járt. Itt megtalálja összes cikkünket arról, vajon hogyan juthatott be Magyarországra a hazájában két év börtönbüntetésre ítélt volt kormányfő, Nikola Gruevszki.

Hidvéghi egyik információról sem rendelkezik információval, de azt kijelentette ő is, hogy a magyar kormány nem vett részt abban, hogy a két évre elítélt politikus elhagyja az országot. Sajátos kettősséggel próbálta egyszerre azt állítani, hogy Gruevszki menedékkérelme a menekültügyre tartozik, „majd a megfelelő hivatal” intézi. Ugyanakkor elismerte végül, hogy „más megvilágításba helyezi az ügyet”, hogy „mégis egy volt miniszterelnökről van szó”, aki tíz évig vezette Macedóniát.

Az ENSZ küldöttséget szervezési probléma miatt nem engedték be?

Miután azt is leckeszerűen felmondta, hogy a „hatalomváltásban vastagon benne volt a Soros-hálózat, beavatkoztak Macedónia belügyeibe”- mondta Hidvégi, aki ezen a ponton kissé belezavarodott, hogy jogi vagy politikai kérdés-e. Orbán Viktor ugyanis a jogászokra mutogatva, egyetlen hárító mondattal válaszolt a 24.hu riporterének Greuvszki Magyarországra érkezésével kapcsolataban.

Az is előkerült, hogy a volt miniszterelnök biztonságára hivatkoztak magyarázatként, hogy ő nem a tranzitzónában, a szokásos eljárásban kérhetett politikai menedékjogot.

Csütörtökön vizsgálta volna az ENSZ-küldöttség, hogy miként érvényesülnek a fogvatartott menedékkérők jogai, de nem engedték be őket a hatóságok a tranzitzónákba, ezért felfüggesztették a hivatalos látogatásukat.

Hidvéghi erre azt mondta, hogy valószínűleg „szervezési probléma lehetett” a küldöttség érkezésével kapcsolatban.

Nikola Gruevszki Magyarországra szökéséről itt olvashatnak további részleteket.

Hidvéghi Balázs
ATV