Dzsudzsákkal ilyen még nem történt; 15 éves mélyponton a válogatott

M. G., P. K.M. G., P. K.
Vágólapra másolva!
2018.11.15. 13:10
null
A visszatérő Korhut Mihály, Böde Dániel, Dzsudzsák Balázs trió (a kép közepén) a napokban már újra a válogatottal készülhetett
A magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó két meccse előtt tartunk egy rövid visszatekintést az évre, megnézzük, miért is van jelentősége, illetve mi a tétje az észtek és a finnek elleni Nemzetek Ligája-találkozónak, és számba vesszük a keretet is, néhány érdekességet kiemelve.  

 

MÁR A KALAPOKRA IS FIGYELHETÜNK

Az már eldőlt, hogy a magyar válogatott, függetlenül a csütörtöki, észtek elleni és a vasárnapi, finnek elleni meccstől negatív mérleggel zárja a 2018-as esztendőt, hiszen az eddigi egyetlen győzelem mellett ötször kikapott (és kétszer ikszelt). Ráadásul egymás után harmadszor „mínuszos” az éves mutató – miközben a 2010 és 2015 közötti időszakban egyszer sem volt negatív.

Először ismétlődik meg a 2001 és 2003 közötti periódus, vagyis 15 év után történik meg, hogy válogatottunk egymás után három naptári évet is negatív mérleggel zár. Remélhetőleg nem folytatódik a sorozat – legutóbb 1993 és 1997 között volt háromnál több negatív mutatójú éve a nemzeti csapatnak, ez a sorsolások besorolásánál is látszott.

A 2020-as Európa-bajnoki selejtezők sorsolását 2018. december 2-án tartják meg, a beosztás alapját a Nemzetek Ligája-szereplés képezi, már csak ezért is fontos lenne jó eredményekkel zárni az évet. Az első kalapba az A-liga tíz legjobb csapata kerül be (illetve az első négyet, a Nemzetek Ligája döntőseit még ezen belül is külön kalapba sorolják), a másodikba az A-liga két legrosszabbja és a nyolc legjobb csapat a B-ligából. A harmadikban lesz a B-liga legrosszabb négy csapata és a C hat legjobbja, míg a negyedikben a C-liga többi csapata mellett a D legjobb válogatottja. Az 5. és a 6. kalapba a D-ligából kerülnek a válogatottak.

Az összesített rangsorban a csoportban elért sorrend a legfontosabb, tehát egy csoportharmadik még akkor sem előzheti meg egy másik csoport másodikját, ha több pontot szerzett. A Nemzetek Ligája összesített táblázatán a végső sorrendet a csoportokon belüli helyezéseken kívül az is befolyásolja, hogy mely csapat lesz a csoportnegyedik (a négyes csoportokban kiesnek az utolsó helyezett elleni eredmények), így egyelőre még nem érdemes számolgatni. A kiírás alapján Magyarország a 3. vagy a 4. kalapba kerülhet, de aligha árulunk el nagy titkot azzal, hogy jelen állás szerint a 4. kalapba kerülnénk. Ám ezen talán még lehet javítani, pláne két győzelemmel.

Ami a Nemzetek Ligája-helyezésünket illeti, a másodiktól a negyedik helyig még bármi lehet a csoportban, vagyis matematikailag arra is van esélyünk, hogy másodikak legyünk, ami még jelenthet rájátszást az Eb-ért, és akár ki is eshetünk a C-ligából, bár a legvalószínűbbnek tűnő forgatókönyv szerint maradunk a 3. helyen. Ezzel kapcsolatos számolgatásunk itt olvasható!


AZ EB-SELEJTEZŐ-SORSOLÁS ELŐTT
KALAP EZEK A CSAPATOK KERÜLNEK IDE ÍGY ALAKUL KI A KALAP
Első kalap/NL-kalap A Nemzetek Ligája 4 döntőse NL A-liga, döntősök
Első kalap Az NL-rangsor 5–10. helyezettjei NL A-liga 5–10. helyezettek
Második kalap Az NL-rangsor 11–20. helyezettjei NL A-liga 11–12. helyezettek + NL B-liga 1–8. helyezettek
Harmadik kalap Az NL-rangsor 21–30. helyezettjei NL B-liga 9–12. helyezettek + NL C-liga 1–6. helyezettek
Negyedik kalap Az NL-rangsor 31–40. helyezettjei NL C-liga 7–15. helyezettek + NL D-liga 1. helyezett
Ötödik kalap Az NL-rangsor 41–50. helyezettjei NL D-liga 2–11. helyezettek
Hatodik kalap Az NL-rangsor 51–55. helyezettjei NL D-liga 12–16. helyezettek


JÓL JÖNNE A NULLÁZÁS


2018-ban eddig egyetlen mérkőzését sem tudta kapott gól nélkül lehozni a válogatott, és ha ez így marad, akkor Marco Rossit ez aligha boldogítja, ismerve az olasz szakvezető felfogását. Legutóbb 2017. november 14-én Costa Rica ellen sikerült „nullázni”, míg tétmeccsen 2017. október 10-én, Feröer ellen. A nemzeti csapatnak legutóbb 1973-ban volt olyan éve, amelyben mindegyik mérkőzésén gólt kapott (Magyarország–Ausztria 2–2, NDK–Magyarország 2–1, Magyarország–Svédország 3–3, Jugoszlávia–Magyarország 1–1, Dánia–Magyarország 2–2, Magyarország–NDK 0–1).

A kapitányváltással „súlyosbított”, nehéz 2018-as év végén igazán csak két győzelem tudna kozmetikázni érdemben a mérlegen (1 győzelem, 2 döntetlen, 5 vereség). Ha a válogatott nem nyeri meg mindkét mérkőzését, akkor 2001 óta (2 győzelem, 4 döntetlen, 5 vereség) először zárja 3 győzelemnél kevesebbel az évet. Ha egyiket sem nyeri meg, akkor 1994 óta (0 győzelem, 4 döntetlen, 8 vereség) először lesz kettőnél kevesebb győztes mérkőzése egy évben.


KIKRE SZÁMÍTHATUNK?

Az utolsó két meccs előtt érdemes egy kis csapatmustrát is tartani, pláne azok után, hogy az eredetileg kihirdetett névsorból immár hatan –Gulácsi Péter (k), Fiola Attila,Gazdag Dániel, Lovrencsics Gergő, Sallai Roland és Ugrai Roland – estek ki a csütörtöki meccs előtt sérülés miatt (Ugrai még a keret tagja, de az észtek ellen várhatóan nem játszik).

Kezdjük a sort a keretbe visszatérő Dzsudzsák Balázzsal, akivel pályafutása során először fordult elő, hogy két válogatott meccse között eltelt legalább öt hónap, ami alatt öt találkozót is nélküle vívott meg nemzeti csapatunk. 2009 novembere és 2010 májusa között egyszer volt egy hathónapos „kihagyása”, de az idő alatt csak egy meccset játszott nélküle a csapat. Most a június 6-i, fehéroroszok elleni találkozó óta nem lépett pályára, ez idő alatt öt mérkőzést játszott a válogatott – ezeken egyszer győztünk, egyszer ikszeltünk és háromszor kikaptunk. Persze azt nem tudhatjuk biztosra, hogy a 31 éves Dzsudzsáknak az észtek ellen meglesz-e a 97. válogatott fellépése, de azt tudjuk, hogy 2007 június 2. óta (Görögország–Magyarország 2–0), amióta először pályára lépett a válogatottban, a nemzeti csapat 113 mérkőzést játszott, ebből csupán 17-et hagyott ki a szélső. Vagyis az elmúlt 11 évben lejátszott válogatott meccsek 85 százalékán pályára lépett, ami ezen időszak alatt egyedülálló a jelenlegi keretből.

Dzsudzsák mellett Böde Dániel is öt hónap után térhet vissza a csapatba, mígKorhut Mihályegy év után. Más kérdés, hogy Rossinál eddig a hosszabb idő után visszatérő játékosok inkább csak kiegészítő emberek voltak. Stieber Zoltán például csaknem egy év után Rossinál került be újra a csapatba, a finnek ellen kezdett, de azóta nem kapott meghívót. Németh Krisztián egy meccsen játszott csereként, Gyurcsó Ádám legutóbb bekerült a keretbe, de nem játszott, most viszont a keretben sincs. Kalmár Zsolt és Lang Ádám egyaránt két meccsen játszott. Ellenben a nemzeti csapatba csaknem négy év, 2014 novembere után visszatérő Kovács István Rossi mind a négy eddigi mérkőzésén szerepelt, vagyis belőle alapember válhat az új időszakban. Továbbá Nagy Dominiknak is jó esélye lehet erre, aki 16 hónapos szünet után Rossinál játszotta a 3. válogatott meccsét, és azóta már megvan a negyedik is, sőt Észtországban az első gólját is megszerezte a nemzeti csapatban.

A visszatérők mellett érdemes egy pillantást vetni az újoncokra is, habár az olasz kapitánynál egyelőre csak ketten debütáltak, két védő: Baráth Botond és Willi Orbán. Viszont a keretbe már több olyan játékost is meghívott, aki nem játszott még a válogatottban. Korábban Nagy Gergőt és Sallói Dánielt, akik most nem szerepelnek a névsorban, míg most Holender Filipet (ő már októberben is kerettag volt), az azóta megsérülő Gazdag Dánielt, valamint Holman Dávidot, majd utólag a kapus Gróf Dávidot.

A csapat gerincét hosszabb távon a Gulácsi Péter (sérülés miatt ezúttal nem játszhat), Kádár Tamás, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Szalai Ádám tengely alkothatja, hozzájuk jöhet még a már említett Kovács István és a harmadik válogatott meccsére készülő Willi Orbán, a jelenleg egyaránt sérült Sallai Roland, Fiola Attila, Bese Barnabás, Lovrencsics Gergő vagy az észtek ellen várhatóan kezdő Nagy Dominik, a visszatérők közül Dzsuzdzsák Balázs.

Aztán, hogy a felsoroltak mellett kik azok, akikre Rossi hosszú távon még építhet, és hogy pontosan milyen szerepet szán Dzsudzsáknak, azt az észtek és a finnek elleni meccsek után talán már jobban látjuk. Jó lenne, ha két győzelem után nézhetnénk meg a további lehetőségeket…

 

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ ÉSZTEK ELLENI MÉRKŐZÉSRE
KAPUSOK: Dibusz Dénes
(Ferencváros), Gróf Dávid (Budapest Honvéd), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC)
VÉDŐK: Baráth Botond
(Budapest Honvéd), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Holman Dávid (Slovan Bratislava – Szlovákia), Kalmár Zsolt (FC DAC 1904 – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad Kalba – Egyesült Arab Emírségek), Holender Filip (Budapest Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország), Ugrai Roland (Atromitosz – Görögország), Varga Roland (Ferencváros)

NEMZETEK LIGÁJA
C-LIGA, 2. CSOPORT
Szeptember 8., szombat
Finnország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Görögország 0–1
Szeptember 11., kedd
MAGYARORSZÁG–Görögország 2–1
Finnország–Észtország 1–0
Október 12., péntek
Görögország–MAGYARORSZÁG 1–0
Észtország–Finnország 0–1
Október 15., hétfő
Észtország–MAGYARORSZÁG 3–3
Finnország–Görögország 2–0
November 15., csütörtök
20.45: Görögország–Finnország
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Észtország
November 18., vasárnap
20.45: Budapest, Groupama Aréna, MAGYARORSZÁG–Finnország
20.45: Görögország–Észtország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Finnország445–0+512
2. Görögország4223–4–1 6
3. MAGYARORSZÁG41125–6–1 4
4. Észtország4133–6–3 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik