11 °C Budapest

Így fest a torz a magyar bérrendszer: a felső 10 százalék többet keres, mint az alsó 65

2018. november 14. 16:05

Kiderült, milyen mértékű béregyenlőtlenség van a munkajövedelemmel rendelkező körében: a dolgozó társadalom jövedelem szerinti felső 10 százalékának bruttó keresete annyi, mint az alsó 65 százaléké együttvéve. Egy friss elemzésben megvizsgálták az adókedvezmények hatását a jövedelmekre.

A tavalyi évben az összevont adóalapba tartozó jövedelmek értéke 12.443,6 milliárd forint volt. Ennek az összegnek a 92 százaléka munkaviszonyból származó bérjövedelem. Ebből az összevont adóalapba tartozó jövedelemből négy módon lehetett adóalapot csökkenteni, vagy adókedvezményt igénybe venni:

  • első házasok kedvezménye;
  • családi kedvezmény (gyermekek után járó támogatás);
  • súlyos fogyatékosság miatti kedvezmény;
  • mezőgazdasági őstermelői kedvezmény.

Az tudjuk, hogy az egykulcsos adórendszer következtében, akik jól keresnek azok is, arányaiban ugyanannyit adóznak, mint akik rosszul. Azaz a felső 10 százalék munkajövedelme után alapesetben ugyanúgy 15 százalékot adózik személyi jövedelemadóban, mint az "alsó" 65 százalék, akik összesen keresnek annyit, mint a legjobban keresők. Ez a rendszer azt is eredményezi, hogy konzerválódik a béregyenlőtlenség.

Adókedvezmények hatása

Megvizsgálta a Policy Agenda az adókedvezményeket az alapján, hogy összegüket tekintve hogyan oszlanak el a dolgozói társadalomban. A legnagyobb, és legszélesebb kört a családi adókedvezmény érinti. Ugyanakkor ez sem a "szegények" támogatását jelenti, hanem a tehetősek helyzetbe hozását. Ha csak azokat nézzük, akik 2017-ben rendelkeztek munkajövedelemmel és őket tíz egyenlő létszámú csoportra osztjuk jövedelmük nagysága alapján, akkor a gyerekek után járó adókedvezmény eloszlása a következőképpen néz ki: A munkajövedelem alapján a felső 10 százalékban lévők összesen annyit tudtak leírni adójukból, mint az alsó 48 százalék együttesen.

Másképpen kifejezve 54 milliárd forintot kaptak a "gazdagok" gyermekeik után, ezzel tovább növekedett a bérolló.

Az adatok azt mutatják, miközben a dolgozói társadalom - munkajövedelem szempontjából - alsó felébe tartozók 24 százaléka tudta a gyerekek után járó kedvezményt valamilyen mértékben igénybe venni, a felső 10 százalékba tartozók esetén ez az arány 38 százalék volt.

Külön érdekesség, amely a házasságkötési kedv és a jövedelem kapcsolatát is jól mutatja, hogy még az első házasok adókedvezményét is leginkább a tehetősebbek tudják igénybe venni. Az így visszaosztott pénznek a 19 százaléka kerül a felső 10 százalékhoz, míg a dolgozói társadalom alsó 50 százaléka ennek a kedvezménynek csupán 28 százalékát kapja. Azaz arányaiban még az első házasság támogatása is inkább a nagyobb jövedelműeknél jelentkezik érezhető hatással.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A gazdagok a nyertesek

A magyar bérrendszer rendkívül torz, még a környező országokhoz képest is. Összefoglalva a legfontosabb jellemzőket:

  • a mediánbér az átlagbér 74 százalékát tette ki (2016. évi adat);
  • mindösszesen 2,8 millió főnek van éves szinten legalább a nyolcórás minimálbért elérő munkajövedelme;
  • a dolgozói társadalom legjobban kereső 10 százaléka annyit pénzjövedelemhez jut egy évben, mint az alsó 65 százalék;
  • a főállásban dolgozók munkajövedelme alapján is komoly torzulás van, hiszen ott is a felső 5 százalék jövedelme az alsó 40 százalékát teszi ki. (2016. évi adat).

Mindezekhez hozzáadódik az az adórendszer, amely - bár a magyar béradatok a környező országokhoz képest is torzak -- a viszonylag merev egykulcsos volta miatt még inkább megtartja az egyenlőtlenséget. A növekvő egyenlőtlenséget pedig az adókedvezmények még növelhetik is.

A dolgozói társadalom felső jövedelmi 10 százaléka a többséghez képest magasabb keresetéhez további kb. 60 milliárd forintot kap vissza az összes adókedvezményen keresztül. Összehasonlítva a dolgozói társadalom közepén lévőkkel (az 5. tizedével), ott ennek a kedvezménynek az érték 22 milliárd forint, csupán harmada az előbbinek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem