eur:
394.02
usd:
364.82
bux:
65490.22
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ez a kő 14 milliárdot ért valakinek

Rózsaszín gyémánt karátjáért még soha nem fizettek ennyit a Christie's szerint.

Rekordáron, több mint 50 millió dollárért (14,3 milliárd forint) kelt el a Pink Legacy elnevezésű rózsaszín gyémánt - közölte a Christie's aukciósház a kedd esti árverés után. Rózsaszín gyémánt karátjáért még soha nem fizettek ennyit a Christie's szerint.

Az új tulajdonos Harry Winston neves amerikai ékszerész lett. Az aukciósház előzetesen 30-50 millió dollárt várt a majdnem 19 karátos, négyzetes csiszolású kőért, melynek színintenzitása - ami arra utal, hogy milyen erősen mutatkozik meg a szín a gyémántban - "élénk fantázia", a lehető legjobb.

A drágakő hosszú ideig a De Beers bányakonszern egykori tulajdonosa, az Oppenheimer család birtokában volt.

Több mint száz éve találták Dél-Afrikában, és valószínűleg az 1920-as években munkálták meg, azóta nem változtattak rajta. Az eladó kilétét az aukciósház nem hozta nyilvánosságra.

A drágakő a Christie's őszi genfi ékszeraukciójának fénypontja volt, a megjelentek tapsban törtek ki a leütési ár elhangzásakor. A kő végül a járulékokkal együtt 50,375 millió dollárért kelt el. Rahul Kadakia, a Christie's ékszerosztályának nemzetközi vezetője szerint

az aukciósház 251 éves történetében csak négy élénkrózsaszín gyémántot adott el, melyek tíz karátnál többet nyomtak.

"A kő a gyémántok Leonardo da Vincije" - mondta Francois Curiel, a Christie's franciaországi elnöke. A Pink Legacy karátonkénti eladási ára 2,6 millió dollár lett, megdöntve az eddigi világrekordot, amit egy sokkal nagyobb, több mint 50 karátos rózsaszín kő tartott 2,1 dolláros karátonkénti árral - mondta Curiel. Az ékszerárverés szerdán folytatódik, licitálni lehet többek között Marie Antoinette francia királynő egyik ékszerére, amely kétszáz éve nem volt nyilvánosan látható.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×