Crystal Group
Crystal Group
Tetszett a cikk?

Az üzleti világban orosz offshore-nak hívják, a valóságban azonban a hagyományos adókedvezmények csomagba szervezésével próbálja be-, illetve hazacsábítani a tőkét Moszkva. Könnyebb lesz tehát belépni a 146 milliós orosz piacra, ám a feltételek továbbra is szigorúak.

Két, egymástól nyolcezer kilométerre lévő szigetet – a kalinyingrádi régióhoz tartozó Oktyabrsky-szigetet, valamint Vlagyivosztokhoz közeli Russky-szigetet – jelölte ki a moszkvai törvényhozás speciális adminisztratív zónáknak néhány hónappal ezelőtt. Kalinyingrád azért érdekes helyszín, mert külön országrész, amely csak Litvániával és Lengyelországgal, illetve a Balti-tengerrel határos. A Oktyabrsky-sziget területe ismerős lehet a focirajongóknak is, hiszen több vb-meccset is ott rendeztek, bár külön földrajzi egységként csak a mostani törvénycsomag elfogadását követően jegyezték be. Bár a szigeteket orosz offshore-nak is nevezik, ez azonban nem pontos, hiszen a vagyoneltüntetés és látványos adóoptimalizálás helyett az elsődleges cél az, hogy az embargóval sújtott orosz gazdaságba hazacsábítsák az orosz hátterű tőkét a ténylegesen offshore szigetekről.

Néhány komoly kritériumnak azonban így is meg kell felelni. Először is csak 2018. január 1-ig bejegyzett külföldi cég székhelyét lehet áthelyezni valamely szigetre. Elvárás az is, hogy a meghatározó befolyással rendelkező személy – vagyis aki a tényleges vezetést gyakorolja – 2017. január 1. óta változatlan legyen. Oroszország csak olyan államból érkező cégek jelentkezését fogadja el, amely állam tagja a FATF-nak és Moneyvall-nak, tehát megfelel a főbb pénzmosás elleni feltételeknek. A további kritériumok között szerepel, hogy a társaságnak valós üzleti tevékenységet folytatnia világszerte – beleértve az orosz piacot is (leányvállalat, fióktelep, képviselet), illetve a regisztrációt követő fél éven belül köteles befektetni minimum 50 millió rubelt az orosz gazdaságba. Amely társaság meg tud felelni ezen feltételeknek és az elhatározás is megszületett, már csak regisztrálni kell: ez viszonylag egyszerű, hiszen a jelentkezés és szükséges dokumentumokat (beszámoló, audit, tényleges irányítást gyakorló személyek adatai) kell benyújtani az ügyintéző hatósághoz, amely aztán levezényli a folyamatot.

Az orosz offshore cég létrehozásával három különböző vállalati forma közül lehet választani, ezek a nemzetközi társaság, a nemzetközi holding társaság és a nyilvánosan működő nemzetközi holding társaság.  (Utóbbinak nemzetközi tőzsdén jegyzettnek kell lennie, és az orosz pénzügyi felügyelet jóváhagyása szükséges.) Fontos kitétel, hogy pénzügyi engedély köteles tevékenységeket végző vállalatok – például bankok, biztosítók – ebben a formában nem léphetnek orosz piacra.

Bár az orosz törvényhozás célja nem az adóoptimalizálás volt, vállalkozási formánként eltérő mértékű adókedvezmény érvényesíthető. A nemzetközi társaságoknak ugyanúgy kell adózniuk, mint egy orosz cégnek, míg a holding társaságok a leányvállalattól származó osztalékot adómentesen vehetik fel. Szintén adómentes a leányvállalat értékesítéséből származó osztaléknyereség, míg a forrásadó mindössze 5 százalék az általánosan alkalmazott 15 százalék helyett. A vállalatokra nem vonatkozik devizakorlátozás sem. Van ugyanakkor némi kockázat is: a székhelyáthelyezés utáni székhelyváltoztatás (visszahelyezés) feltételei még nem tisztázottak, emellett az orosz hatóságok ráláthatnak a korábbi időszakban folytatott tevékenységekre és adózásra.

Moszkva célja a speciális adminisztratív zónák kialakításával több célt szolgál: a nagy, orosz hátterű, szankciók által sújtott cégek hazacsábítása csakúgy, mint a (tényleges) offshore vagyonok restrukturizálása. Az orosz szigeteken való cégbejegyzés külföldi befektetőknek is hasznos eszköze lehet az orosz piacon való tevékenykedéshez. Különös kedvezmény még, hogy az ilyen módon bejegyzett cégek tulajdonában álló hajók orosz zászló alatt hajózhatnak.

Az új lehetőség meghozta az első fecskét is: Oleg Deripaska – valaha Oroszország egyik leggazdagabb embere volt a maga 28 milliárd dolláros vagyonával – energetikai és alumíniumgyártó érdekeltségeit, az EN+Groupot, valamint a Rusal-t Ciprusról és az Egyesült Államokból haza telepíti.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Crystal Worldwide Zrt. megbízásából készült, a cikket egy független szerkesztőség írta, előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Crystal Group BrandChannel

Változások kellenek, különben elfogy a dubaji vagyon

Egyre biztosabb, hogy előbb vagy utóbb a kőolaj korszaknak vége lesz, nem csoda, hogy az Egyesült Arab Emírségek már készülődik az új világrendre. Mivel a külföldi tőke országba áramlása lassulni kezdett és erősek a régiós versenytársak is, valamit változtatni kell. Egy friss tervezet új lehetőségeket teremt a külföldi befektetőknek. Megnéztük, mi változik!

Crystal Group BrandChannel

Újabb adómutyi, vagy egy valódi „startup” állam?

Képzeljünk el egy ideális államot. Mit várunk tőle? Hogy ne legyenek adók? Hogy az egyre jobban forrongó világtól függetlenedjünk? Hogy ne mások mondják meg, hogyan kellene éljünk? Nem is olyan könnyű kérdések ezek, de most van egy kísérlet az ideális állam létrehozására. Átlátható működés az átlátszó óceán felett…