Ocon kilökte az élen álló Verstappent – Hamilton győzött Brazíliában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 17:28
null
Hamiltont ünnepelték a leintés után (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton nyerte meg a Brazil Nagydíjat, ám a pole pozícióból rajtoló Mercedes-pilóta győzelmét főként annak köszönheti, hogy a hosszú körökig az élen álló Max Verstappent utolérte a balszerencse. Vagyis pontosabban Esteban Ocon, aki lekörözöttként kilökte a hollandot, Hamilton pedig ekkor tudta visszavenni az első helyet. Verstappen végül másodikként ért célba, a dobogóra a Daniel Ricciardóval az utolsó körig csatázó Kimi Räikkönen állhatott még fel. A Mercedes bebiztosította a konstruktőri világbajnoki címét Brazíliában.

 

A szombati időmérőn ijesztgetett kicsit az eső, a vasárnapi verseny elején azonban úgy tűnt, hogy a mezőny megúszhatja égi áldás nélkül a szezon utolsó előtti futamát.

A pole pozícióból Lewis Hamilton várhatta a piros lámpák kialvását, és a rajtot követően sikerült is megtartania az első helyet, míg a mellőle induló Sebastian Vettel elfékezte az első kanyart, így Valtteri Bottas el tudott menni mellette. Max Verstappennek sikerült megelőznie Kimi Räikkönent, ám nem sokáig örülhetett a negyedik helynek. A második körben viszont újra próbálkozhatott, és maga mögé utasította a 2007-es világbajnokot. A turbófeltöltő-csere miatt csak a 11. helyről rajtoló Daniel Ricciardo az első kör végén a kilencedik helyen állt.

Az ausztrál néhány körrel később már a hatodik volt, míg Vettel vele ellentétben elbukta a pozíciókat. Előbb Verstappen, majd Räikkönen is elment mellette, előbbi ráadásul nem sokkal később már a második helyen álló és a gumijaival szenvedő Bottast támadta.

Nem sikerült jól a rajt, ahogy az azt követő körök sem Marcus Ericsson számára. A svéd Sauberjét a felvezető kör előtt szerelni is kellett, a rajt után pedig több helyet is bukott.

46. BRAZIL NAGYDÍJ
NOVEMBER 9., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Verstappen 1:09.011
2. szabadedzés: 1. Bottas 1:08.846
NOVEMBER 10., SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:07.949
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:07.281
NOVEMBER 11., VASÁRNAP
verseny: 1. Hamilton 2. Verstappen 3. Räikkönen
KÖVETKEZŐ (UTOLSÓ) FUTAM
November 25., 14.10:Abu-dzabi Nagydíj

A 10. körben Verstappen Bottas mellett is elment, amivel már a második helyen haladt, ráadásul alig 1.5 másodperccel maradt le az élen álló Hamiltontól. Hat körrel később megkezdődtek a kerékcserék – először Fernando Alonso járta meg a bokszutcát, majd jöttek a Mercedes versenyzői is. Hamilton a 20. körben állt ki az élről, és a hetedik helyre jött vissza.

Két körrel később folytatódott Ericsson kálváriája, megforgott a hetes kanyarban, majd autóját vezethetetlennek titulálta. Be is hajtott a bokszutcába, és feladta a versenyt.

A 28. körben Ricciardo már Vettelt támadta, ám a németet inkább kihívták, és ő is megkapta a maga friss, közepes abroncsait. Később ráadásul a német csapatutasítás áldozata lett, ugyanis Maurizio Arrivabene csapatfőnök utasítására át kellett engednie a pozícióját Räikkönennek.

Verstappen a 36. körben állt ki az élről friss gumikért, ám a többiekkel ellentétben nem közepes, hanem lágy gumikat kapott. Hamilton mögé, a 3. helyre jött vissza, ám mindössze négy körrel később meg tudta előzni az ötszörös világbajnokot. Eddig a pillanatig Ricciardo vezette a versenyt, ám csapattársa csatája közben ő is kihajtott az első kerékcseréjére, így Verstappen az előzésével az élre állt.

Ricciardo a hatodik helyre jött vissza a kerékcseréje után, nem sokkal később pedig már Vettelt támadta, ám az első előzési kísérletét visszaverte a ferraris. A 44. körben aztán jött a dráma Verstappen számára – éppen Esteban Ocont körözte le, aki oldalról belehajtott a Red Bulljába. A holland kicsúszott, Hamilton pedig visszaállt az élre.

A másik Red Bull-lal Ricciardo elment Vettel mellett, Verstappen pedig próbált visszajönni Hamiltonra, ám közben közölte a csapatrádión, hogy jelentősebb sérülést szenvedett a padlólemeze.

Az 54. körben Vettel újra megjárta a bokszutcát, majd jött az üzenet: Ocont 10 másodperces stop & go büntetéssel sújtották. Az 59. körben a francia le is töltötte azt.

Vettel után Bottas is letudott még egy kerékcserét, de hiába került Verstappen egyre közelebb Hamiltonhoz, igazi előzési kísérletben csapattársa volt – Ricciardo azonban nem bírt Räikkönennel a hátralevő néhány körben.

Hamilton megnyerte a Brazil GP-t, a dobogóra Verstappen és Räikkönen állhatott még fel. Ez egyébként azt jelenti, hogy a Mercedes egy futammal a szezon vége előtt megszerezte sorozatban ötödik konstruktőri világbajnoki címét is.

Pontot szerzett továbbá: Ricciardo, Bottas, Vettel, Leclerc, Grosjean, Magnussen és Pérez.

Folytatás a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjjal két hét múlva!

BRAZIL NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis Hamilton
brit
Mercedes
1:27.09.066
2.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1.469 mp h.
3.Kimi RäikkönenfinnFerrari4.764 mp h.
4.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer5.193 mp h.
5.Valtteri BottasfinnMercedes22.943 mp h.
6.Sebastian VettelnémetFerrari26.997 mp h.
7.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber44.199 mp h.
8.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari51.230 mp h.
9.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari52.857 mp h.
10.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1 kör h.
11.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1 kör h.
12.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1 kör h.
13.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1 kör h.
14.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes1 kör h.
15.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1 kör h.
16.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes2 kör h.
17.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault2 kör h.
18.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes2 kör h.
FELADTÁKmegtett körökkiesés oka
Nico HülkenbergnémetRenault32feladta
Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber20feladta
A VB-ÖSSZETETT ÁLLÁSA
PILÓTÁK GYŐZELEM DOBOGÓ PONTSZERZ. PONT
1. Lewis Hamilton 10 16 19 383
2. Sebastian Vettel 5 11 19 302
3. Kimi Räikkönen 1 12 17 251
4. Valtteri Bottas 8 18 237
5. Max Verstappen 2 10 16 234
6. Daniel Ricciardo 2 2 12 158
7. Nico Hülkenberg 11 69
8. Sergio Pérez 1 11 58
9. Kevin Magnussen 10 55
10. Fernando Alonso 9 50
11. Esteban Ocon 10 49
12. Carlos Sainz Jr. 12 45
13. Romain Grosjean 6 35
14. Charles Leclerc 9 33
15. Pierre Gasly 5 29
16. Stoffel Vandoorne 4 12
17. Marcus Ericsson 6 9
18. Lance Stroll 2 6
19. Brendon Hartley 3 4
20. Szergej Szirotkin 1 1
KONSTRUKTŐRÖK
1. Mercedes 620
2. Ferrari 553
3. Red Bull-TAG Heuer 392
4. Renault 114
5. Haas-Ferrari 90
6. McLaren-Renault 62
7. RPFI-Mercedes 48
8. Alfa Romeo Sauber 42
9. Toro Rosso-Honda 33
10. Williams-Mercedes 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik