Katasztrofális jövő közeleg: csak a mának élnek a magyarok

2018. november 11. 09:01

A magyarok nagy része megtakarítási attitűdjeit tekintve továbbra is csak a mának él. A jövő már biztatóbb képet sugall, hiszen a magyar szülők egyre inkább felismerik a pénzügyi tudatosságra nevelés fontosságát. A szülők 85 százaléka legfontosabb céljának tekinti gyermeke támogatását nemcsak anyagilag, hanem megfelelő pénzügyi ismeretek átadásával is.

Nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a megtakarításnak a magyarok: a felnőtt lakosság nagy részének továbbra sincs semmiféle megtakarítása - derül ki az OTP Bank megbízásából elkészített Öngondoskodási Index adataiból. Ez azt jelenti, hogy az átlagkeresetek évek óta tartó bővülése sem adott igazán lendületet az öngondoskodásnak. Azok közül, akiknek van megtakarításuk, egyre többen tartják tartalékaikat saját otthonukban - tavalyhoz képest kilenc százalékponttal, 41 százalékra emelkedett az otthon tartott készpénz aránya. A felmérés szerint ennek oka leginkább az, hogy az emberek így készülnek fel a váratlan helyzetek kezelésére, de sokan vannak, akik egyszerűen túl kevésnek tartják az összeget ahhoz, hogy befektessék a bankokban.

A válaszokból kitűnik, hogy sokan inkább a mának élnek és rövid távú céljaikat valósítják meg, nem ügyelve a hosszú távú öngondoskodásra, például a nyugdíjcélú megtakarításokra

- nyilatkozta a kutatásról Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese

A leghosszabb távú tervezést igénylő, nyugdíjcélú megtakarításokról, továbbra is ellentmondásosan gondolkozik a lakosság. A felmérés történetében soha ilyen magas arányban (77 százalék) nem voltak azok, akik az államtól várják a kényelmes és biztonságos időskoruk biztosítását. A legtöbben arra számítanak, hogy kizárólag az állami nyugdíjukból fognak megélni, ugyanakkor a kutatás arra is rávilágít, hogy

a megkérdezettek 72 százaléka szerint az állami nyugdíj nem lesz elég a gondtalan időskor biztosítására.

Látva, hogy a hosszú távú megtakarítások mértéke az elmúlt években folyamatosan csökken, a felmérés most először mélyebben is vizsgálta, mi a helyzet a családról, gyermekekről való gondoskodással. A kutatásban megkérdezett szülők csaknem kétharmada egyetértett abban, hogy a gyermekek anyagi támogatása az egyik legfontosabb cél, arról azonban, hogy miként és meddig kell ezt megtenniük, már erősen megoszlik a véleményük.

A legtöbb szülő (41 százalék), addig támogatná gyermekét, amíg megteheti azt, mások szerint ez függ a gyermek életkorától és társadalmi helyzetétől - ők 57 százaléknyian vannak. A közép és felsőfokú tanulmányok költségeinek fedezése mellett, a kortársakkal közös programok, a házasságkötés és az otthonteremtés támogatását tartja a szülők többsége a legfontosabb támogatandó célnak. Ezeket a költségeket a szülők nagy része plusz munkából tervezi fedezni, mindössze ötödük gyűjt kifejezetten ilyen célokra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A válaszokból kitűnik, hogy a pénzügyi ismeretek átadását illetően van ok a bizakodásra. Bár az aktív korú lakosság elenyésző része kapott pénzügyi oktatást, a most kiskorú gyereket nevelő szülők igyekeznek jobban odafigyelni a saját gyermekük megfelelő pénzügyi oktatására. A megkérdezett szülők 85 százaléka fordít figyelmet erre, hogy tudatosabb generációk nőjenek fel

 - fűzte hozzá Kovács Antal.

A kutatás eredményeiből kiderül az is, hogy a szülők az edukáció jó eszközének tartják a zsebpénzt - a megkérdezettek gyerekeinek több mint kétharmada rendelkezik zsebpénzből vagy pénzajándékból származó saját megtakarítással. Tízből kilenc szülő pedig ösztönzi gyermekét arra, hogy ebből a pénzből tegyen félre valamilyen célra.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem