Egy party, ahova a gyereket is elhozhatod!

A partyzást nem lehet elég korán kezdeni. Ugye milyen ász lenne, ha buliba menet a gyerekeket sem kéne otthon hagyni? INTERJÚ!

A partyzást nem lehet elég korán kezdeni. Ugye milyen ász lenne, ha buliba menet a gyerekeket sem kéne otthon hagyni? Venczel Sárával, a PomPom Party egyik szervezőjével beszélgettünk. INTERJÚ!

 

-Mesélnél kicsit arról, kik csinálják, hogyan jött az ötlet, és miért csináljátok?

-Két szülő vagyunk, összesen három gyerekkel, munkatársak – mi alapítottuk a PomPom Partyt. Már régóta megfogalmazódott bennünk az igény arra, hogy milyen jó lenne napközben bulizni, együtt táncolni a gyerekekkel is. Mert a legtöbben már nem is bírjuk éjszaka, vagy nem is tudunk eljönni otthonról akár a szoptatás miatt, akár mert nehéz megoldani a gyerekfelügyeletet.
Meg úgy gondoljuk, hogy kevés az igazán jó minőségű gyerek program, amit a szülő is élvez. A közös táncolás teljesen eufórikus tapasztalat. Itt mindenki újra gyereknek érezheti magát. Ezt próbáltuk ki londoni hagyományokat követve az első bulival tavaly decemberben.

 

-Kikkel, hogyan buliztatok együtt?

-Úgy érted régen? Nagy party arcok voltunk mind 90-es évek végén, a kétezres évektől. Tilos Rádión nevelkedtünk, Frankhegy, régi Sziget, Westbalkán, A38. Ákos mar a középiskolában partikat szervezett. Én a Chi Recordings közelében forogtam, Tilos műsort csináltam. Aztán mindketten rendezvény-és buliszervezők lettünk. Érdekelnek a kihívások. Egy olyan bulit csinálni, ahol együtt bulizik kicsi és nagy- na ilyen eddig nem volt Magyarországon. És úgy látszik, van rá igény. Tavaly december óta már négy teltházas bulit csináltunk.

 

pompom

 

-Milyen a társaság összetétele, a hangulat?

-Teljesen eufórikus, apukák anyukák és gyerekek együtt ugrálnak, táncolnak, rohangálnak. Babák, totyogók, ovisok, sőt egy-egy nagyi is. Az első fél órában még mindenki kicsit topog, nézelődik, szokja az egészet, majd az első alma fröccs és sör után jön a lelazulás. Hordozós apukák nyomatják a technóra, anyukák dobálják a gyerekeket, száll a konfetti es buborék. Visszajárnak a családok.

 

-A gyerekek hogy jöttek a képbe, őket hogy vonjátok be?

-Hiszünk abban, hogy a gyerekek nagyon fogékonyak a zenére. Az elektronikus zenére éppúgy, mert imádják a ritmusokat. Azonnal beindulnak, ha hallják a lüktetést-így lesz ebből egy eredeti családi program. Azért, hogy biztosan élvezzék a bulit, rendszeres időközönként konfettit szórunk, beindul a buborékgép. Óriás labdákkal játszhatnak, vannak lufik, zsonglőrök. Kialakítottunk külön baba-és gyereksarkot, ahol a kisebbek fetrenghetnek, a nagyobbak meg játszhatnak, lehet nyugizni. Van kvicces fotófal, kézműves asztal. Arcfestés, a benti bulikon igazi UV-s, világítós. Mindig lehet kapni tetoválásokat is, és világító eszközöket, fejdíszeket, karkötőket.

 

-Mennyiben ragaszkodtok a klasszikus rave-hagyományokhoz?

-Az egész buli alapja olyan, mint egy igazi régi rave, vagy mostani elektronikus zenei party. Sötét, villódzó fények, diszkógömb. Lüktet a zene. Csak olyan hangosan, hogy ne ártsunk a gyerek fülnek, de teljesen élvezhetően. Szuper DJ-k jönnek, akik maguk is szülők.
Most az októberi bulin még merészebbet lépünk: Mc Busa is jön, és lesz itt menő rap – kíváncsiak vagyunk rá, hogy ehhez mit szólnak majd a gyerekek.

 

-Van bármi, amit még el szeretnél mondani?

-Már csináltunk privát szülinapi bulit is egy három éves kislánynak, és kaptunk további meghívásokat is. Hosszú távú célunk egy olyan tudatos, jófej szülői közösség létrehozása, akik nyitottak az eredeti családi programokra.
Ami még érdekes, hogy összehozunk nagyon sokféle hátterű embert, akikben a zene szeretete a közös. Rengetegen jönnek oda hozzánk buli közben, hogy köszönik ezt nekünk, rég vágytak valami hasonlóra. Egykori tilosos arcok, itt élő külföldiek, ügyvédek, pszichológusok és bringás futárok egyaránt. Mindenki számára valami újat hoz, valami felemelő érzést. És ezért jó csinálni!

Share on FacebookTweet about this on TwitterShare on TumblrPrint this pageEmail this to someone

Party-Koncert-Feszt

Találd meg a helyed!

mai bulik
buli helyek
kocsma/bár
étterem / kávézó / teázó
divat/design-shop
mozi
múzeum / galéria
színház
bubi - közbringa
gyorsétterem
dohánybolt
strand / fürdő / wellness
Az Antropos.hu térképet folyamatosan bővítjük, ha szerinted valami hiányzik róla, akkor ITT üzenhetsz a szerkesztőknek!

Hozzászólások

lap tetejére