Aktuális

A legújabb Ferrarira vetett szemet a budapesti milliárdos – fotó

Bors

Létrehozva: 2018.09.22.

Bár a kocsinak még hivatalos ára sincs, Josh Cartunál csak az a kérdés, hogy az egy- vagy a kétüléses változatot vásárolja meg.

A Budapesten élő kanadai milliárdosról, Josh Carturól már többször is írtunk, sőt, 2016-ban még az otthonába is betekintést engedett. Az általában délután kettőkor ébredező, online kaszinókkal, ingatlanokkal, számítógépes játékokkal és befektetési tanácsadással foglalkozó cégét vezető playboy rajong a luxusautókért, és a Ferrari alkalmazásában rendszeresen vesz részt autóversenyeken is. 

Instagram-oldalán most egy olyan képett osztott meg, amit a Ferrari maranellói főhadiszállásán készített a gyár mindössze pár napja indult, Icona névre hallgató termékcsaládjáról.

A legendás 50-es évek előtt tisztelgő széria a Monza SP1, illetve Monza SP2 nevű járműcsodákkal startolt el, és ahogy láthatjuk, ezekben az autók annyira nyitott sportkocsik, hogy még szélvédőjük sincs. Cartu posztjában azt írja, számára már nem az a kérdés, hogy kell-e neki egy új Ferrari Monza, hanem inkább az, hogy az egy-, vagy a kétszemélyes változat legyen a befutó. Pedig az autók árát még be sem jelentették.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414616
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414616
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414616
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414616
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414616
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni