Zene

Szuper lett az idei szeptember 21-es mém, máris várjuk a következőt

  • Szerző:nuus
  • 2018.09.22 | 15:35

Az Earth, Wind & Fire slágere épp 40 éves, a twitterező komikus idén is nagyot alakított!

Szeptember 21 mindörökre bevéste magát a popkultúra éves naptárjába: négy évtizeddel ezelőtt, pontosan ezen a napot jelent meg ugyanis az Earth, Wind & Fire legnagyobb slágere. A September című funk-klasszikus azóta olyan, mint egy karácsonyi dal – mindig előhúzzuk, ha szezonja van.

via GIPHY

Az ősz elejének ragyogását idézi meg a felszabadult sláger, mikor minden – könnyű, és összeborulva éneklünk. A jelenségnek új lendületet adott nemrégiben Demi Adejuyigbe is.

A komikus-forgatókönyvíró pár évvel ezelőtt indított el egy mémet, mely menetrendszerűen vissza is tér, minden ősszel. A Twitteren elterjedt videója a zene, a tánc és a saját feliratozású, általa viselt póló segítségével repíti a mennybe ezt a napot. 2016 szeptember 21-én ezzel a bejegyzéssel indult a sorozata:

36 ezer retweet született, így nem volt kérdés, hogy egy évre rá következzen a folytatás, amiben szintet is lépett az ünneplés.

Ahogyan az várható volt, az idei szkeccs még egy lapáttal rádobott: több eszközhasználat és gyerekkórus is tarkította a közel másfél perces performanszot!

A férfi nem áll meg itt: az időközben ikonikussá vált pólóit nemes célból árulni is kezdte: olyan progresszív jótékony szervezeteket támogatván a bevétellel, mint a RAINN, a RAICES és a National Center for Transgender Equality. Adejuyigbe vágya az, hogy ezt a szeptemberi dátumot úgy jegyezzük meg, mint a vidám, közös ünneplés napját – ahol felhőtlenül örülhetünk egymásnak, dacára a fenyegető sorscsapásoknak, és a rasszista gyűlölködésnek.

Ba-dee-ya

helyett azt is énekelhetjük, hogy

Yes, we can.

azaz, hogy képesek vagyunk félretenni a problémákat, mert Amerika ettől lesz igazán nagy. És a szeptember 21-i nap is, idézi a Vox.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló