Johann Sebastian Bach orgonaművei szólalnak meg a Hold utcai református templom új orgonáján a Violin Travel sorozat őszi-téli szerzonjában október 12-től újabb hét koncerten Budapesten.

MTI

A közismert művek mellett az itthon ritkábban hallható darabok is megszólalnak Fassang László, Christoph Bossert (Németország), Benjamin Steens (Belgium), Vincent Thévenaz (Svájc), Szatmáry Zsigmond, Szabó Balázs és Mészáros Máté Zsolt tolmácsolásában.

A Hold utcai orgona a Bach korabeli historikus hangszerekhez hasonló adottságokkal rendelkezik, melyek speciális játéktechnikát igényelnek. A sorozatban ezért olyan orgonisták szerepelnek, akik a historikus hangszereken való játékmódban komoly gyakorlattal rendelkeznek.

Július 20. óta összesen 7 alkalommal csendültek fel a budapesti Hold utcai templom új orgonáján Johann Sebastian Bach orgonaművei, a közönség a magyar orgonaművészek mellett amerikai, svájci és szlovén orgonista játékát is meghallgathatta. 

A program kiemelt célja Budapest kulturális és zenei kínálatának színesítése, a főváros zenei örökségének népszerűsítése, valamint a templomnak, mint Budapest új koncerthelyszínének megismertetése. A koncertsorozat művészeti vezetője Fassang László.

Fotó: mentalfloss.com