Majd’ félmilliárdos tőkekivonás Leisztinger fociklubjából

Belpol

Egy éve betettek, idén júliusban kivettek több száz millió forintnyi tőkét a diósgyőri focicsapatot működtető cégből. A veszteséget kompenzálják.

Egy éve betettek, idén júliusban visszavettek több mint 400 millió forintnyi tőkét a diósgyőri focicsapatot működtető cégből, hogy a veszteséget kompenzálják. A Diósgyőr Futball Club Kft. 2017-ben csak könyveléstechnikailag lett nyereséges – az is csak két hónapig –, működése változatlanul több száz milliós hiányt generál. Leisztinger Tamás diósgyőri futballba fektető cége, a Borsodsport Invest Kft. is legalább félmilliárdos tőkepótlásra szorul.

Zala László ügyvéd 2018. július 20-án arról értesítette a miskolci cégbíróságot, hogy a Diósgyőr Futball Club Kft. (DFC) július 12-én tartott taggyűlésén 700 millióról 250 millióra szállította le a társaság törzstőkéjét. A tőkekivonást veszteségrendezéssel indokolta a DFC felügyelőbizottságát elnöklő Zala. Az OTB Bank Ligában szereplő DVTK-t működtető futballcég 2016-ot mínusz 237 millió forintos egyenleggel, saját tőkéjének elvesztésével zárta. A cégbíróság júliusban tudomásul vette a bejelentést. A tőkekivonás révén a DFC többségi tulajdonosa, a Leisztinger Tamás vagyonkezelő cégéhez, az Arago Befektetési Zrt.-hez tartozó Borsodsport Invest Kft. (BSI) törzstőke-részesedése 346 millióról 129 millióra, a kisebbségi tulajdonos Miskolc Holding Zrt.-é pedig 321 millióról 119 millió forintra csökkent. Zala a tőkeleszállításról szóló taggyűlés jegyzőkönyvét nem küldte el a cégbíróságra, így nem tudható, ki kezdeményezte, az viszont biztos, hogy a DFC 51,6 százalékos üzletrészének birtokában Leisztinger jóváhagyása nélkül nem kerülhetett sor a lépésre. (A tőkeleszállításról és megnevezett okáról kérdeztük a DFC Kft.-t, de nem érkezett válasz.)
A taggyűlésen derült ki, hogy a DFC törvényesen csak akkor folytathatja működését, ha rendezi a saját tőke (267 millió forint) és a jegyzett tőke (700 millió forint) arányait. Előbbi, a cég össztőkeerejét kifejező mutató ugyanis nem érte az utóbbi, az alapítói tőke törvényben előírt 50 százalékát. A 450 milliós tőkekivonással a tulajdonosok a jegyzett tőkét 700 millióról 250 millióra apasztották. A veszteséges működés egy évvel korábban éppen ezzel ellentétes beavatkozást igényelt: tőkeemelést. A Borsodsport Invest és a Miskolc Holding 2017-ben 476 millió forintot fizetett be a tőketartalékba, további 44 millió forinttal a jegyzett tőkét emelték. Hogy aztán a DFC 700 millióra felpumpált törzstőkéjét egy évvel később 450 millióval visszafaragják, vagyis majdnem ugyanakkora összeget fizettek ki a veszteséges működésre, mint amennyit betettek. Hogy pontosan kinek hány forintot, ezt is hiába tudakoltuk a klubtól.
A futballcég működése masszívan veszteséges 2012 óta. 2017-ben azzal sikerült átfordítani az egyenleget mínusz 236 millióról 377 millióra, hogy Leisztinger elengedte a társaságnak adott 427 milliós tagi kölcsönét, amit bevételként könyveltek el. Ezen kívül Leisztinger felértékelte a DVTK márkanevet, ezt 571 millió forintért értékesítette egy mai napig meg nem nevezett svájci cégnek. Ezen kívül az akkor még válogatott Elek Ákos eladása 151 millió forintot hozott a konyhára.
A labdarúgók fizetését emelték, bérköltségre a 2016-os 700 millióval szemben 2017-ben 1,3 milliárdot költöttek. (A DVTK a 2016/2017-es, 2017/2018-as szezon végén is a másodosztályhoz állt közelebb, az utolsó fordulóban menekült meg a kieséstől, a helyzet eddig ebben az idényben is hasonló.)
Orbán Viktor és Leisztinger Tamás

Orbán Viktor és Leisztinger Tamás

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A lehangoló produkciót látva a szurkolók elégedetlensége jellemzően nem a DFC-ben 49 százalékos miskolci önkormányzati cég, hanem Leisztinger felelősségére fókuszál: miért nem tesz többet a labdarúgócsapatba? A milliárdos tőkekivonási lépése, valamint a minőségibb labdarúgók megszerzését már nem szorgalmazó HR-stratégia – idén az átigazolási szezonban csak szabad listás labdarúgókat vásároltak, ne kelljen transzferdíjat fizetni, ezt nevezik a szurkolók kukázásnak – nem azt jelzi, elkötelezett lenne a diósgyőri futball felfejlesztése iránt.
De hát miért is kellene Leisztingernek (vagy bárki másnak) százmilliókat önteni bármely futballklubba? Leisztinger Tamás kiábrándultságának okait az előző edző, Bódog Tamás május végi kirúgása után meg is osztotta a szurkolókkal: az elmúlt öt esztendőben 1,8 milliárd forintot fektetett saját vagyonából a klubba, miközben a miskolci önkormányzat csak 800 millió forintot, a miskolci támogatók pedig mindösszesen 90 millió forintot. Tao-támogatásként az Arago-csoport 2,5 milliárd forint összegyűjtésében működött közre, míg az önkormányzat egyetlen forintéban sem – nyilatkozta az amigeleken.hu-nak.
Már 2016 december végén pletyka kezdett terjedni a városban, hogy eladná a DVTK-t, vevőként Mészáros Lőrincet emlegették. Előbb a klub, majd Leisztinger is cáfolta a hírt. Mészárosnak egyébként már volt érdekeltsége borsodi futballcsapatban, 2009. decemberben többségi befolyást szerzett a szomszédos kazincbarcikai futballklubot működtető KBSC FC Kft.-ben. 2010. október végén szállt ki, amikor a tulajdonosváltást a Borsodsport Invest Kft. segítette. Leisztinger cége a barcikai futballba való befektetése ellentételezéseként jelzálogjogot jegyzett a társaságra, amelyet csak 2014-ben töröltek. A négy év kooperáció során a KBSC FC felügyelőbizottságában Zala László mellett a Borsodsport Invest ügyvezető igazgatója is ellenőrizte a cég jogszerű működését. A 2010-es választásokat követően, augusztusban alakított BSI-nek a diósgyőri mellett a kazinbarcikai foci feltámasztása is célja volt. Az elmúlt 8 évben Leisztinger sorra e cég alá csoportosította a különböző diósgyőri szakosztályokat működtető cégeket, megvette a salgótarjáni és az egri futballklubot. A terjeszkedés sokba került, tavaly félmilliárdos hiányt halmoztak fel: a könyvvizsgáló figyelmeztette a BSI-t, ha nem rendezi a tőkehelyzetét – 2017 végén már mínusz 437 milliónál tartott –, a cégbíróság törölheti a nyilvántartásból.
A DFC Kft.-hez hasonló pályán mozgott decemberig a DFC Kft. harmadik tulajdonosa, a DVTK-stadion üzemeltetésére 2009-ben alapított DSM Nonprofit Kft. A DFC-ben minimális 3 millió forintos üzletrészt tulajdonló cég is felélte 300 milliós tőkéjét. Hitelezőit a DVTK-stadion bontásával felszabaduló ingatlanok értékesítésével tudta kiegyenlíteni, de ezt a társaságot nem akarta megmenteni sem a többségi tulajdonos MNV Zrt., sem a miskolci önkormányzat.

Figyelmébe ajánljuk