13 °C Budapest

Megújul egy hűségprogram: ennek sok autós fog örülni

2018. szeptember 22. 10:05

Megújul a ClubSmart hűségprogram, örülhetnek a magyar vásárlók.

Autósegély-szolgáltatást indít a Shell Hungary Zrt. azoknak az autósoknak, akik aktívan használják ClubSmart kártyájukat - jelentette be a cég. Magyarországon sokan használják a ClubSmart kártyát, szinte minden második vásárlás alkalmával kerülnek pontok azokra. A cég globális adatai alapján az elkötelezett vásárlók kilencszer annyit költenek, mint azok, akik nem tagjai a hűségprogramnak, és a márkahűségük is ötször erősebb.

Az Allianz Assistance közreműködésével - a program aktív tagjai számára - elérhető autósegély-szolgáltatást defekt, akkumulátorlemerülés, téves üzemanyag-tankolás, és üzemanyag-kifogyás esetén lehet igénybe venni, illetve tanácsadást is lehet kérni például az autó sérülésével járó esetekben.

A program másik nagy újítása, hogy számos új meglepetéssel jutalmazza a hűséges vásárlókat - az időszakosan elérhető exkluzív ajándékok mellett újdonság, hogy a tankolással gyűjtött pontok kedvezményre válthatók a shopban található termékekre, szolgáltatásokra vagy üzemanyagra, és mostantól minden 10 pont 10 forint kedvezményt jelent a vásárlás végösszegének legfeljebb a feléig.

Ráadásul a Booking.com-on foglaláskor, és a Rentalcars.com-on autóbérlésnél is lehet már ClubSmart pontokat gyűjteni. Nem utolsósorban pedig a fizikai kártya helyett a jövőben a Shell hűséges vásárlói a mobiltelefonjukra letöltött Shell applikációban elérhető digitális kártyával is gyűjthetik és nyomon követhetik pontjaikat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem