Akkubankkal trollkodja a Huawei az Apple fanatikusokat

Az új iPhone-okért sorban állóknak Szingapúrban külső akkumulátort osztogattak, Amszterdamban pedig Huawei kanapén lehetett mobilt tölteni.

Van abban valami elismerés a piaci mutatók felé, hogy a legtöbbet az Apple termékein gúnyolódnak a riválisok, nem mondjuk a Leagoo vagy az Elephone ketyeréin. Gondoljunk a Samsung reklámjaira, a Xiaomi ajánlataira, vagy most épp egy kis Huawei trollkodásra, amibe még a helyszínen tartózkodó Apple fanok sem tudnak belekötni.


(forrás: Mothership) [+]

Mától vásárolható meg az első régiókban az iPhone XS és a felskálázott XS Max, és Szingapúrban ugyanúgy sorok jelentek meg az Apple boltjai előtt, ahogy az a világ többi részét szokott lenni. Erre a Huawei is számított, és a sorban állóknak külső akkumulátort osztogatott.


(forrás: Mothership) [+]

Meglehetősen csípős a rajta szereplő, rövid szöveg: itt egy akkubank, szükséged lesz rá. A Huawei ajándéka. A célzás nyilván a gyorsan merülő iPhone-okra vonatkozik, nem mintha nem akadna hamar töltőért kiáltó rivális. A Huawei persze azért merte ezt meglépni, mert csúcstelefonjai, mint mondjuk a P20 Pro, pont remek üzemidejükről ismertek.


(forrás: GSM Niuews) [+]

A kínai gyártó Amszterdamban is trollkodott egyet: Huawei Power Bank feliratú kanapét helyezett ki a sorban állók kényelmére. A táblán a felirat nem kevésbé szurkálódó: ha tovább kell sorban állnod, mint ameddig az akkumulátorod bírja, töltsd fel itt! Ha pedig a kis csipkelődés mellé extra kényelem és ajándék is jár, akkor alighanem az almás rajongók is el kell ismerjék: a Huawei ezt jól csinálta. Arra mondjuk kíváncsiak vagyunk, hogy a Mate 20 Pro piacra kerülésekor lesznek-e majd sorok, és osztogatnak-e akkor is ajándékokat.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés