12 °C Budapest

Megoldás a nyugdíjra (x)

Pénzcentrum
2018. szeptember 20. 17:31

Így lehet jó nyugdíja.

Dr. Kravalik Gábor, a Pénztászövetség (ÖPOSZ) elnöke beszélt a pénztári megtakarításokról. Ha a munkáltatók automatikusan támogatnák a dolgozók önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításait, akkor rengetegen kezdenék meg a spórolást. Akik már takarékoskodnak, azok pedig növelnék az egyéni befizetéseiket. Erről is beszélt dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) elnöke a Pénzcentrumnak. Elárulta továbbá, hogy ki mennyit tud félretenni, valamint azt is, hogy milyen szabályozás jelenthet megoldást.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak az elmúlt időszakban rendre egészen kiemelkedő eredményekről számoltak be. Az idén sem tettek másként, Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével együttműködő önkéntes nyugdíjkasszák összesített vagyona az idei második negyedév végén átlépte az 1300 milliárd forintot, ami 4,6 százalékos éves növekedést jelent. Az egy főre jutó átlagos vagyon 1,2 millió forintra rúg. Bár a vagyonnövekedés nem feleltethető meg egy az egyben a hozammal, a mostani alacsony kamatok világában ez az eredmény mindenképpen kiemelkedőnek mondható. A pénztárszövetség által képviselt egészségpénztárak eredményei szintén figyelemre méltóak. Tagjaik az első félévben 4,7 millió alkalommal fedezték pénztári számlájukról az általuk igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokat, összesen 23 milliárd forint értékben.


Az eredmények kedvezőek, de sokan még mindig nem kezdték meg a takarékoskodást. A Pénztárszövetség legfrissebb felmérése szerint az aktív - tehát munkaviszonnyal rendelkező - emberek elsősorban az államtól várják, hogy segítse őket a nyugdíjcélú megtakarításban. Az érintettek főleg közvetlen állami támogatásban vagy a munkáltatói támogatás kötelezővé tételében gondolkodnak. "A kötelező munkáltatói kiegészítés nagyon sok érintettet sarkallna arra, hogy biztosítsa a jövőjét."

"A számok szintjén ez azt jelenti, hogy a nyugdíjpénztári megtakarítással már rendelkező tagok 71 százaléka növelné a megtakarításait egy automatikus munkáltatói hozzájárulás esetén. A nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezőknek pedig a fele vágna bele a pénztárakon keresztül a spórolásba, ha ehhez mindenképpen kapna munkáltatójától támogatást" - mondta dr. Kravalik Gábor. A munkáltatói kiegészítéssel párhuzamosan az érintettek jellemzően 5-20 ezer forintot tennének félre havonta, míg az ebben a formában már takarékoskodók a jelenleg leggyakoribb havi 5-10 ezer forintról 16-40 ezerre növelnék a jövőjükre és egészségükre félretett havi összeget.

A szakember közölte, a Pénztárszövetség reméli, hogy az előtakarékosság és pénzügyi tudatosság fokozása érdekében jövőben egy olyan átfogó szabályozás születik, amelynek köszönhetően a munkáltatók jelentős szerepet játszanak majd az alkalmazottak pénztári megtakarításainak elindítása és kiegészítése terén.

(x)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MEDIA1  |  2024. április 15. 18:58
Starcz Ákos, a kormányközelből bekebelezett Index.hu Zrt. vezérigazgatóját felkérték a szintén kormá...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm