szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Túl engedékenyek a kkv-k a nemfizető ügyfeleikkel, pedig épp a kis- és középvállalkozások reagálnak érzékenyebben a pénzügyi kockázatokra.

Az Intrum Európa idei Európai Fizetési Jelentésében 29 európai országból 9607, köztük 450 magyar céget kérdezett fizetési szokásaikról. A számlák késedelmes teljesítése cégmérettől és tevékenységi területtől függetlenül minden vállalatot érint. Ugyanakkor abban már mutatkozik különbség, hogy mennyire vannak kitéve a nemteljesítésből fakadó következményeknek.
 
A kutatásban részt vevő magyar kkv-k 73 százalékát kérték már partnereik arra, hogy fogadjanak el a szokásosnál hosszabb fizetési határidőt, a kérésnek 70 százalékuk gondolkodás nélkül eleget is tett. Ezzel szemben a nagyvállalatok lényegesen jobb helyzetben vannak, hiszen a megkérdezettek csupán harmada felé érkezett ilyen jellegű igény, melyet az érintett válaszadók közel 30 százaléka fogadott csak el.
 
A késedelmes fizetés négy okra vezethető vissza. A legtöbb esetben a partnerek pénzügyi nehézségei állnak a háttérben, ez cégmérettől függetlenül egyformán érinti az egyes vállalkozásokat. Az elhúzódó fizetés mögött álló második leggyakoribb ok az adminisztrációs hiba. Érdemes kiemelni, hogy erre elsősorban a nagyvállalatok partnerei hivatkoznak, közel minden második eset ide vezethető vissza.
 
A felek közötti viták okozta késedelmes fizetés szintén a nagyvállalatoknál jellemzőbb, az érintett cégek több mint harmadának okoz nehézséget.  Ezzel szemben a szándékos fizetési késedelem a kkv-kat érinti inkább: az érintettek közel harmada jelölte meg, hogy partnerei szándékosan nem tettek eleget időben fizetési kötelezettségeinek.

A késői fizetések likviditási kihívásokhoz vezethetnek, mégis, a vállalatok csak kisebb része tesz óvintézkedéseket.  A legnépszerűbb megelőző megoldásnak az előre utalás megkövetelése, a kkv-k 36 százaléka él ezzel a megoldással. Professzionális követeléskezelő szolgáltatását pedig csak a kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka vesz igénybe, míg a nagyvállalatok közül majd minden ötödik.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.