Hamilton a semmiből jött és megszerezte a pole-t Szingapúrban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.15. 14:28
null
Hamilton elképesztő körrel nyerte a Q3-at és az időmérőt Szingapúrban (Fotó: AFP)
Hiába tűnt favoritnak a Ferrari az időmérőt megelőzően, Lewis Hamilton egy szenzációs kört összerakva megnyerte a kvalifikáció harmadik szakaszát, ezzel pedig megszerezte a pole pozíciót Szingapúrban. A második Max Verstappen lett a Red Bull-lal, a harmadik edzésen pályacsúcsot döntő Sebastian Vettel (Ferrari) csak a harmadik helyről vághat neki a vasárnapi versenynek. 

 

A harmadik szabadedzést Sebastian Vettel új körrekorddal nyerte meg, az időmérő elején azonban olyan hírek ütötték fel a fejüket, melyek szerint az 5-ös számú Ferrariban gond adódott az elektronikával. Még a padlólemezt is le kellett szerelni Vettel autóján, hogy a szerelők hozzáférjenek az akkumulátorhoz.

Ha volt is probléma a Ferrarinál, azt sikerült megoldani a Q1 kezdetéig, ugyanis Vettel gond nélkül birtokba tudta venni a szingapúri pályát. Csapattársa, Kimi Räikkönen azonban jobban kezdett, és egy ideig az élen állt, ám ezután jött Daniel Ricciardo, és egy nagyon erős körrel átvette a vezetést.

Az ausztrál 1:38.153-as körét nem is sikerült senkinek felülmúlni a hátralévő percekben, így Ricciardo elsőségével ért véget a Q1. Kisebb meglepetésre azonban Kevin Magnussen számára már az első szakasz végén véget ért az időmérő, pedig csapattársa, Romain Grosjean a negyedik helyen jutott tovább. A Haas-Ferrari dán pilótáján kívül Brendon Hartley, Stoffel Vandoorne, Szergej Szirotkin és Lance Stroll búcsúzott a Q1 végén.

11. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
SZEPTEMBER 14., PÉNTEK
1. szabadedzés: 1. Ricciardo 1:39.711
2. szabadedzés: 1. Räikkönen 1:38.699
SZEPTEMBER 15.,SZOMBAT
3. szabadedzés: 1. Vettel 1:38.054
időmérő edzés: 1. Hamilton 1:36.015
SZEPTEMBER 16.,VASÁRNAP
14.10: a verseny (61 kör, 308.706 km) rajtja
KÖVETKEZŐ FUTAMOK
Szeptember 30., 13.10:Orosz Nagydíj
Október 7., 07.10:Japán Nagydíj
Október 21., 20.10:Amerikai Nagydíj

A Mercedes azonban kisebb gumielőnybe került, ugyanis az első szakaszból a többiekkel ellentétben nem a hiperlágy, hanem az egy keverékkel keményebb ultralágyakon jutott tovább, így Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak sikerült megspórolnia egy szettet a leglágyabb abroncsokból a versenyre.

A Q2-ben azonban már a Mercedesekre is felkerültek a hiperlágy gumik, a Ferrari viszont ekkor szerette volna végrehajtani azt, amit vb-riválisuknak sikerült a Q1-ben. Először ugyanis Räikkönen és Vettel autójára is ultralágy abroncsokat tették fel, ám a Q2-ben nem lehetett megismételni a Mercedes tettét, így hamarosan mindkét vörös autóra felkerültek a hiperlágy gumik.

A Q2-ben is erősnek tűnt a Red Bull, és sokáig Max Verstappen állt az élen, nem sokkal a leintés előtt azonban Räikkönen átvette a vezetést, a második szakasz így a finn elsőségével ért véget. Kiesett azonban Fernando Alonso, Carlos Sainz Jr., Charles Leclerc, Marcus Ericsson és Pierre Gasly. Sergio Pérez pályafutása során először jutott be a Q3-ba Szingapúrban.

A harmadik szakaszban először Räikkönen állt az élre, de aztán jött Hamilton, és egy hihetetlen kört (1:36.015) összerakva átvette a vezetést. Hiába próbálkozott Vettel és Verstappen is rögtön utána, a közelébe sem tudtak kerülni Hamilton idejének.

Ez pedig egészen az időmérő legvégéig így maradt, így Hamilton indulhat a pole pozícióból vasárnap, pedig a kvalifikáció előtt a Ferrari és főként Vettel tűnt esélyesebbnek a szombati diadalra. A német végül csak a harmadik lett az időmérőn, a második rajthelyet az időmérőre sokat javuló Red Bull pilótája, Verstappen szerezte meg.

Bottas a negyedik lett, a finnt honfitársa, Räikkönen követi az ötödik pozícióban, majd Ricciardo zárja a topcsapatok versenyzőinek sorát a hatodik helyen. Mögötte a végeredmény: Sergio Pérez, Romain Grosjean, Esteban Ocon és Nico Hülkenberg.

A verseny vasárnap 14.10-kor rajtol Szingapúrban.

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE
1.Lewis HamiltonbritMercedes1:36.015átlag: 189.832 km/ó
2.Max VerstappenhollandRed Bull-TAG Heuer1:36.3340.319 mp h.
3.Sebastian VettelnémetFerrari1:36.6280.613
4.Valtteri BottasfinnMercedes1:36.7020.687
5.Kimi RäikkönenfinnFerrari1:36.7940.779
6.Daniel RicciardoausztrálRed Bull-TAG Heuer1:36.9960.981
7.Sergio PérezmexikóiRPFI-Mercedes1:37.9851.970
8.Romain GrosjeanfranciaHaas-Ferrari1:38.3202.305
9.Esteban OconfranciaRPFI-Mercedes1:38.3652.350
10.Nico HülkenbergnémetRenault1:38.5882.573
11.Fernando AlonsospanyolMcLaren-Renault1:38.6411.447
12.Carlos Sainz Jr.spanyolRenault1:38.7161.522
13.Charles LeclercmonacóiAlfa Romeo Sauber1:38.7471.553
14.Marcus EricssonsvédAlfa Romeo Sauber1:39.4532.259
15.Pierre GaslyfranciaToro Rosso-Honda1:39.6912.497
16.Kevin MagnussendánHaas-Ferrari1:39.6441.491
17.Brendon Hartleyúj-zélandiToro Rosso-Honda1:39.8091.656
18.Stoffel VandoornebelgaMcLaren-Renault1:39.8641.711
19.Szergej SzirotkinoroszWilliams-Mercedes1:41.2633.110
20.Lance StrollkanadaiWilliams-Mercedes1:41.3343.181
AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Ricciardo1:38.1531.Räikkönen1:37.194
2.Vettel1:38.2182.Verstappen1:37.214
3.Räikkönen1:38.5343.Bottas1:37.254
4.Grosjean1:38.6854.Hamilton1:37.344
5.Verstappen1:38.7515.Ricciardo1:37.406
6.Pérez1:38.8146.Vettel1:37.876
7.Ocon1:38.9127.Pérez1:38.342
8.Hülkenberg1:38.9328.Grosjean1:38.367
9.Alonso1:39.0229.Hülkenberg1:38.450
10.Sainz1:39.10310.Ocon1:38.534
11.Leclerc1:39.20611.Alonso1:38.641
12.Bottas1:39.29112.Sainz1:38.716
13.Ericsson1:39.36613.Leclerc1:38.747
14.Hamilton1:39.40314.Ericsson1:39.453
15.Gasly1:39.61415.Gasly1:39.691
16.Magnussen1:39.644
17.Hartley1:39.809
18.Vandoorne1:39.864
19.Szirotkin1:41.263
20.Stroll1:41.334
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik