Keller Ákos: A fejembe vettem, hogy megyek, és így is lesz

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2018.08.16. 09:21
null
Keller Ákos légiósnak áll (Fotó: Nemzeti Sport)
Patinás francia klubnál, az 1984-ben Koracs-kupa-győztes Pau-Ortheznél folytatja pályafutását a válogatott csapatkapitánya, az ötszörös magyar bajnok center, Keller Ákos, aki 29 évesen áll légiósnak.

– Mit érez most?
– Boldog vagyok, remekül érzem magam, de korábban eléggé izgultam – mondta a Nemzeti Sportnak a magyar válogatott 29 éves csapatkapitánya, Keller Ákos, aki a francia Pau-Orthezben folytatja pályafutását.

VINKÓ LÁSZLÓ, A KELLER ÁKOST KÉPVISELŐ VINKO GROUP VEZETŐJE
„Nagyon büszkék vagyunk Ákosra, akinek eltökélt szándéka volt, hogy kipróbálja magát külföldön. Több klubbal folytattunk tárgyalásokat, olasz, spanyol, német és belga élvonalbeli együttesekkel, a munkatársaim, Németh István, Patonay Ádám és Szabó Levente is mindent elkövettek a nyáron, hogy megköttessék az egyezség. Hetek óta érdeklődött a Pau, de csak a hét elején fordult élesre, s végül sikerült mindenben megegyeznünk. Persze voltak találgatások az internet világában, ami érthető, hiszen a szurkolók kíváncsiak, a magyar szakportálok pedig szeretnék kiszolgálni őket. Ugyanakkor ezek a hírek sokszor nem segítenek egy ügynek."

– Mi volt az izgalom oka?
– Sosem volt még ilyen nyaram, eddig mindig korábban megegyeztem a klubjaimmal, s aláírtam a szerződésemet, ha lejárt. Persze nem sokat ingáztam, hiszen csak az Albában és Szolnokon játszottam Magyarországon.

– Mi vitte rá, hogy huszonkilenc évesen kóstoljon bele a légióséletbe?
– A szezon végén elhatároztam, hogy nem akarok az NB I-ben játszani, s elég makacs vagyok, hogy tartsam magam ehhez.


– Van a döntésének különleges oka?
– Egyszerűen külföldön szerettem volna folytatni a karrierem.

– Erre korábban is lett volna lehetősége.
– Valóban, de korábban sosem volt türelmem kivárni a megfelelő ajánlatot, biztosabbnak éreztem, ha a nyár elején elkötelezem magam.

– Mit tud új kenyéradójáról?
– Jártam a városban két éve, amikor az Albával ott játszottunk a FIBA-kupában. Rengeteg történelmi épület van, kellemes hely, a csarnok is hangulatos. Ami a klubot illeti, teljesen megfelel annak, amit kitűztem célnak magam elé: erős bajnokság, nagy hagyományokkal büszkélkedő együttes, szóval: tökéletes. Sajnos nem tengerparti város, de talán majd jövőre sikerül olyan helyre szerződnöm, ahol az is van.

MENNY ÉS POKOL
Az Élan Béarnais Pau-Lacq-Orthez az egyik legpatinásabb francia férfiklub, kilenc bajnoki címével és hat Francia Kupa-elsőségével az egyik legsikeresebb is. Az 1908-ban alakult egylet 1973-ban jutott fel az élvonalba, ahonnan többször is kiesett azóta, legutóbb 2012-ben. Az akkori azonnali feljutás óta viszont állandó tagja az A-ligának, legutóbb a nyolcadik helyen végzett. Ami az európai kupaszereplést illeti, legnagyobb sikerét 1984-ben jegyezte, amikor megnyerte a Koracs-kupát. A nemzetközi porondon 2001-től 2007-ig állandó résztvevője volt az Euroligának, de a nyolcaddöntőnél messzebb egyszer sem jutott. Legtermékenyebb szezonja a 2002–2003-as volt, amikor a bajnoki cím mellé a kupát is megnyerte a később az NBA-be szerződő Mickael Piétrus és Boris Diaw vezérletével.

– Milyen szerepet szánnak önnek a franciák?
– Négyes és ötös poszton is lehetőséget kapok majd, csereként, minimum tizenöt perceket ígértek. Már beszéltem telefonon az edzővel, Laurent Vilával és a sportigazgatóval is.

– Ez nem kevés egy válogatott csapatkapitányának?
– Szerintem nem, és valljuk be, valahol el kell kezdeni.

– Mivel eddig csak Magyarországon kosarazott, most nyilván kilép a komfortzónájából, hiszen idegen országban, ismeretlen csapattársakkal dolgozik: erre hogyan lehet felkészülni?
– Tisztában vagyok vele, hogy ez kihívás, de készen állok az ismeretlenre is. Másrészt igényem és szükségem is van most arra, hogy új közegben éljek, kosarazzak, hogy új ingereket kapjak.

– Alighanem sokakban felvetődik a kérdés, hogy nem túl későn ugrik-e bele ebbe a kalandba.
– Jobb későn, mint soha! Bennem is van olyan érzés, hogy ezt jóval korábban meg kellett volna lépnem, de, mint mondtam, eddig nem voltam elég türelmes. Most viszont a fejembe vettem, hogy megyek, és így is lesz, amiért nagyon hálás vagyok az ügynökségnek, amelynek segítségével nyélbe ütöttük a külföldi szerződést egy nívós egyesülettel. Vasárnap vagy hétfőn már utazom is.

NEM A KOR SZÁMÍT

A francia klub első és egyetlen magyar légiósa Gulyás Róbert volt: a korábbi válogatott center az 1999–2000-es idényben hét hónapot játszott a zöld-fehéreknél.

„Nagy múltú klubról beszélünk, amely nagy hullámvölgyeket élt át az elmúlt időszakban, hiszen kétszer is kiesett az élvonalból, igaz, szinte azonnal vissza is jutott – mondta Gulyás. – Szép a város, fantasztikus a sportcsarnok, a szurkolók pedig imádják a kosárlabdát. Teljesen mindegy, éppen hányadik helyért küzd a csapat, nagy az elvárás, a légiósoktól azt várják, hogy kiemelkedően játsszanak. Ákos jól tette, hogy most igazolt külföldre, mert az elmúlt években lehiggadt, és letisztult a játéka. Ha valaki vállalja a légióséletet, mindegy, hogy tizenkilenc vagy harmincöt éves, jár érte a kalaplengetés, mert azt mutatja, nem éri be azzal, amit a magyar bajnokság jelent. A külföldi szerződéshez két alapvető dolog szükséges: valaki akarja, emellett legyen is lehetősége menni. Örülök, hogy Ákos vállalta, képes arra, hogy megfeleljen az elvárásnak."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik