„Milyen érzések kavarognak most benned?” „Hogy élted meg belülről?” „Milyen érzés kimondani, hogy kint vagytok az olimpián?” Ilyen veretes szakmai kérdésekkel bombázzák a meccsek, illetve versenyek után a sportolóinkat a pályaszéli riporterek. A sport persze tele van érzelmekkel, szóval teljesen helyénvaló ezeket is megkérdezni egyszer-kétszer… Na, de mindenkitől, és szinte kivétel nélkül csak ezt?! Ember, hát ennyire nem érdekel a meccs, amit éppen láttál? Ennyire csak az eredményért nézed a sportot?
A férfiak után a női kézilabdázóink is kijutottak az olimpiára, az utolsó selejtező után pedig sorban kapták meg a játékosaink nagyjából ugyanazt a kérdést, ami most már teljesen kezdi elborítani a sportesemények utáni villáminterjúkat. A szavak persze elfogynak ilyenkor, és az ismétlődő kérdésre ismétlődő válaszokat adnak a sorban érkező, tehát egymást nem halló játékosok, a néző pedig hiába örül együtt a csapattal, ásít.
„Igen, nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült”
– ugye, milyen izgalmas ötödjére is meghallgatni? Azoktól a sportolóktól érdemes ilyet kérdezni, akiket érzelmesebbként ismernek, és tudható róluk, hogy rokonszenves elragadtatással beszélnek majd a győzelemről. De, kicsit visszanyúlva a közelmúltba, Tomori Zsuzsannától például hiába várt bárki ilyesmi megnyilvánulást, ugyanakkor ő az, aki még a pálya szélén, lihegve képes leadni egy teljes taktikai értékelést a meccsről. Azzal, hogy ő már kifelé tart a kézilabdából, a műfajnak nem kell megszűnnie, utána is jönnek a pályán jól látó, intelligens játékosok, akiket érdemes faggatni a játék folyamatáról. Ahhoz azonban, hogy kiderüljön, kik ezek, időnként fel kéne tenni a sportolóknak a „mit érzel most?”-nál bonyolultabb kérdéseket is.
Ehhez pedig olyan újságíró kell, aki képes a „mit érzel most?”-nál bonyolultabb kérdést megfogalmazni az adott sportágban.
A sport olyan dolog, mint a világon minden: lehet érteni hozzá. Senki sem születik úgy, hogy bármihez értene, úgyhogy ezeket a dolgokat meg szokás tanulni, sőt, ha a munkájáról van szó, már-már elvárható, hogy megtanulja.
Felmerülhet persze, hogy a nézőket az érzelmek érdeklik igazán. Nos, ez valamennyire biztosan így van, ezért nem kell száműzni a cikk elején idézett kérdéssort sem, ám az, hogy csak erre lenne igény, nyilvánvaló porhintés. A leghitványabb bulvár szenny legyártói szokták azzal mentegetni a színvonal egyre mélyebbre süllyesztését (és magukat, akik ezt csinálják), hogy erre van igény. A valóság ezzel szemben az, hogy a jobbra, a sokkal szakmaibb kérdésekre is van igény, ám tudatos munkával hozzá lehet szoktatni az embereket a színvonal süllyedéséhez a sportújságírásban is.
A jó riporter mellett a néző is megérti, amit néz
Sorsdöntő pillanat már a kiválasztás is. Elképzelhető, hogy a sportújságírás hasonló gondokkal küzd hazánkban, mint a Mezey György legfőbb szakmai tekintélye által irányított egykori magyar futball. Az edzőképzés egykori feje vélekedett úgy kitartóan, hogy ha kiképeznek százezer labdarúgót, akkor azok közt − a nagy számok törvénye alapján − lesz legalább egy nemzetközi klasszisjátékos, attól függetlenül, hogy azt a százezer játékost milyen tudású edzők milyen minőségben képezték ki. Lehet, hogy a magyar sportújságírásban és a riporterek közt sincs meg a kritikus létszám, amennyi közt már csak úgy magától teremne néhány kiemelkedő.
Ehelyett inkább az látszik, hogy a sportújságíró az újságírók pincére. Ma már pincérré sem az teszi az embert, hogy egy karján el tud vinni négy tányért vagy a tenyerén egy tálcát rengeteg itallal, és udvariasan kiszolgálja a vendéget, hanem az, hogy ráadnak egy fekete nadrágot és inget. Ugyanígy sportújságíróvá is mindössze attól válik valaki a kortárs közfelfogás szerint, hogy sportról ír, beszél.
Szerencsére nincs azonban okunk csak negatívan vélekedni az iparágról, hiszen vannak pozitív példák. Amikor Szántó Dávid közvetített úszást (fájó hiány, hogy abbahagyta), ifj. Knézy Jenő kosárlabdát és kerékpárt, Horváth Mariann vívást, vagy Mohay Bence birkózást, akkor elhangzottak, elhangzanak olyan szakmai részletek, amelyekre még a sok olimpián túl levő, tapasztalt, ám laikus sportnéző is kellemesen meglepődik, hogy hasznos adalékot kapott, amire nem is gondolt volna.
A személyes érintettség okán hozzáértő, vagy a tanulni nem rest, önmagát fejlesztő sportújságíró, sportriporter (no, meg persze szakkommentátor) a nézőnek is öröm, mert hozzáadott értéke van tőle a sporteseménynek. Ha viszont rogyásig ismételgetett, unalmas közhelyek hangzanak el csupán, akkor a néző adott esetben lehalkítja a tévét, esetleg inkább kimegy a konyhába az egy kaptafára készülő játékosinterjúk alatt, és csak katasztrófaturistának tér vissza, amikor Bozsik Péter megszakérti a labdarúgást.
Elkerüli egymást a sporttudás és a sportmédia
Analfabétaként sokkal kisebb élmény a sportot is nézni. Régebben nemhogy a szakújságírók, de velük együtt a nézők is mélyrehatóbban értették, hogy mi zajlik például a focipályán. Nemcsak a lőtt és a kapott gól meg a pörgős vagy unalmas játék érte el az ingerküszöbüket, hanem részleteiben is képesek voltak meglátni a történéseket. A hőskorban az is megesett, hogy rendőrségi fogalmazó írt futballszakkönyvet, hiszen egyszerű szurkolóként is eljutott arra a szintre. Ilyen téren sem kell a kardunkba dőlni, hiszen nem reménytelen a helyzet.
Fórumokon és szakblogokon ma is olyan mélységű tudás érhető el egy-egy sportág magyar vonatkozású eseményeivel, szereplőivel, kulisszatitkaival és hátterével kapcsolatban, hogy azt az átlagos sportújságíró nem is gondolná.
Valami azonban akadályozza a csí áramlását, mert az újságírók, riporterek és szakkommentátorok sokasága (tisztelet a kivételnek) írja és beszéli a semmit a lapokban és a stúdiókban, a valós tudás és információ viszont nem jut el azokba a médiumokba, amelyek éppen ezt lennének hivatottak terjeszteni. Ehelyett arról kérdezik meg Szoboszlai Dominikot, hogy beöltözött volna-e, ha elment volna az őt meghívó kisfiú álarcosbáljába.
@_x_random.x Szoboszlai Dominik otthagyta az M4 Sport riporterét😂 #szoboszlai #szoboszlaidominik #m4sport #foryou #fy
Eközben Marco Rossi nem kap érdemi szakmai kérdéseket a sajtótájékoztatóin, sőt, Szabó Gergő, a futballválogatott sajtófőnöke arra kénytelen panaszkodni, hogy úgy általában alig kap kérdéseket. Ha mégis, akkor érzésekről, élményekről kérdezik a szövetségi kapitányt, illetve a játékoskeret és a kezdőcsapat, netán a csapatszerkezet iránt érdeklődnek. Nevek, számok, adatok, amelyekre bárki rá tud kérdezni, és egyáltalán nem kell hozzá érteni a focihoz.
Nem érdekli az újságírókat a játékstílus, a játékszervezési elgondolások, a taktikai húzások, amelyek Rossi válogatottjának eredményei mögött állnak, sem az egyéni szerepek ezekben a taktikai megoldásokban. Mintha azon múlnának a sikerek, nálunk papíron (sokkal) erősebb csapatok legyőzése, hogy 4−4−2-ben vagy 3−5−2-ben játszunk, illetve hogy Rossi mester hogy éli meg a helyzetet érzelmileg.
A sportújságírónak is lenne dolga őrkutyaként
Ha lenyűgözően fejlődik a válogatott focink (a klubfutballunk felelősei még nem szánták rá magukat, hogy elkezdjenek dolgozni), akkor az újságírótól és a szurkolótól is elvárható, hogy kapja össze magát, és vegye fel az iramot. Több évtizednyi kéz a kézben hanyatlás és felelősségérzet nélkül együtt dagonyázás után elérkeztünk ahhoz a váratlan helyzethez, amikor a focink állva hagyta a sportújságírásunkat. Évtizedeken át hangoztathatták a futballedzőink és játékosaink következmények nélkül, hogy a labda gömbölyű és bármi megtörténhet, hogy az első gól megzavart minket (akár kaptuk, akár lőttük), hogy fejben elfáradtunk, hogy tanulni kell a hibákból, hogy sportemberek vagyunk és talpra kell állni, hogy ezt a meccset el kell felejteni és menni kell tovább, és nem szóltak rájuk az újságírók, hogy elég a mellébeszélésből.
A hollandok elleni 8:1 utójátékaként nemcsak Szalai Ádámnak, hanem ifj. Knézy Jenőnek is volt egy emlékezetes megszólalása, amikor az Andorra elleni meccs félidejében végighallgatta Csank János bölcsességeit, aztán már ment a második félidő, ő pedig nem szólalt meg, csak az hallatszott a mikrofonban, ahogy nyeli vissza az indulatot, de aztán szerencsére kitört belőle:
A sportújságírónak nemcsak a sikereken lelkesedés és a kudarcokon szomorkodás a feladata – ezekre a szurkoló önmagától is képes.
Az ő dolga, hogy részletesen belekérdezzen, miért történt a siker és miért történt a kudarc, és ne engedje, hogy a sport körül tébláboló kóklerek, a sport pénzcsapjain csüngő simliskedők meghülyítsék a közvéleményt a hiteltelen szövegelésükkel. És főleg nem a nyilvános egóhizlalás a dolga, mondjuk Milák Kristóf kóstolgatásával, amiért nem állt meg interjúzni a vegyeszónában, vagy akár tiszteletlenül be is mutatott a méltóságos sportújságíróknak, akik pedig nagyon szerették volna megkérdezni tőle az országos bajnokságon elért győzelmei után, hogy milyen érzések kavarognak most benne, illetve hova tűnt el az elmúlt hónapokban. Ugyanez a Milák ugyanakkor hosszasan osztogatta az autogramokat a gyerekeknek ugyanott, tehát úgy tűnik, nem mindenkivel van problémája. Megkérdezik-e a sportújságírók a másik felet, hogy ugyan, mondja már el, de úgy tényleg őszintén, porhintés nélkül, miért lépett le Milák majd’ egy évre?
Talpra magyar!
2024-04-18 at 14:09
t2024-04-17 at 19:08 Akkor egy magyar nyelvű tévécsatornát se nézzél. Mert ti migráns háború ….. imádók a magyarságot teljes egészében utáljátok. És az élősködő idegen muszlim és egyéb ilyen gazdasági migránsokat akarjátok a helyünkre telepíteni.
Joris
2024-04-18 at 04:34
Nekem az a teniszt közvetítő hölgy a “kedvencem” (talán az Eurosporton), akit “motyogós nő”-nek nevezek. Bár nincs személyesen a meccs helyszínen, de sokszor teljesen infokolatlanul suttogni/motyogni kezd – pont az édekes részeknél -, mintha a helyszínen lenne, így sokszor, ellentétes hatást elérve, szinte élvezhetetlenné teszi az az adást.
t
2024-04-17 at 22:59
Garullus
Mert ki adja a meccseket? M4 & spiler
Garullus
2024-04-17 at 19:24
Mi köze ennek a közmédiához? Más meccset nézel.
t
2024-04-17 at 19:08
Ilyen a közmédia. Miért lenne különb az m4 az m1-től?
Garullus
2024-04-17 at 18:37
Tényleg jó írás. Sajnos valóban van alapja. Kicsit válasszuk szét a televíziós és az írott sportsajtót! Mert, hogy az utóbbival is van probléma bőven. A televíziónál a kereskedelmi csatornák megjelenése után nagyon elment kommersz irányba a mérce. Nekem speciel az öreg Knézy volt a kedvencem. Mi tagadás, voltak belemagyarázós gondolatai is sokszor, de mert szakmailag megnyilvánulni. Volt benne igény, hogy mélyebb összefüggéseiben kommentáljon egy-egy meccset. Nem volt rest kritikát gyakorolni, amikor kellett, de tudott lelkesedni, lelkesíteni is. Persze, kulturált modorban, nem kappan hangon visítozva, amikor mondjuk 1-0-ra vezetünk Málta ellen egy öngóllal. Sajnos őt nem csak valóságosan temettük el – Isten nyugosztalja! – hanem a szakma “fejlődése” is ráhányta a földet. Később ugyanis már nem volt szükség hozzáértő, reálisan értékelő, szakmai kihívásokat emlegető szpíkerekre, olyanok kellettek, akik a nézhetetlen meccsen is lelkesednek, akik nem kritizálnak edzőt, csapatot, meccset, mert akkor esik a nézettség. Ennek lett áldozata Ifj. Knézy is, aki nem csak a megszólalásig, de azon túl is szakasztott az apja. Benne mocorgott a vágy, hogy többet adjon a szurkolónak. Ezért sem engedik Ganz Mávag – Béke TSZSK szintű mérkőzésnél nívósabb találkozó közelébe.
Azután jöttek a száraz statisztikai adatokkal untató riporterek. Hogy már azt is tudtuk, hány játékosnak van 42-es cipője az egyik, meg másik csapatban, és hogy ez általában mekkora százalékban jelentett előnyt eddig stb. Szóval, a hozzáértés hiányát adatok biflázásával pótolták. Majd szépen elérkezett a nagy-nagy “szakértők” korszaka, amiben egyetlen dolog a borzalmas: ott vannak órabérben szép költségen ezek a korábban tényleg rangos eredményeket elérő sportmenek, ízlésesen felöltözve, kellemes, intelligens modorban beszélgetve, viszont tartalmilag semmivel nem mondanak többet, mint bármelyik magyar kocsma bármelyik asztalánál bármelyik szurkoló elmond. Körülbelül igy zajlanak 2-2,5 órában ezek a “szakértések”.
Műsorvezető: Hát, A csapat hozta a papírformát B ellen, ugye?
Szakértő: Pontosan. Ezt mindenki sejtette. Ők is tudták, hogy csak akkor nyerhetnek, ha győznek.
Nyilván, most lesarkítottam kicsit, de ennél velősebb, a laikusnál egy centivel sem mélyebb elemzést soha nem lehet hallani.
Az írott sajtóban szintén kifogytak a szakújságírók. Volt idő, amikor egy-egy bajnoki meccs vagy válogatott találkozó után igényesebbnél igényesebb elemzéseket lehetett olvasni. Ma már a “meccselemzés”, mint a színházi kritika rokon műfaja teljesen eltűnt. Leírják a meccs lefolyását és passz. Ennyi.
Én a magam részéről már nem is remélek változást. Sajnos minden szakmára ez a jellemző. Legyen az felszolgáló, autószerelő, újságíró , bármi. Nincs szakmai hozzáértés, nincs szakmai alázat, már nem is érdekli, amit csinál, nem képezi magát, nem olvas utána, nem kérdezősködik. Minek? Ő tud mindent, a pénzét adják oda, a többi nem tényező!
T.rex
2024-04-17 at 16:57
Nem hogy felhígult a sportújságírói szakma ; hovatovább,egy kezemen megtudom számolni azokat a riportereket, akik elfogadhatóan közvetítetnek vagy csinálnak riportot! Kovács Mérey Andrea etalon!Ő nem közvetít, inkább beszélgetéseket,riportokat készít,azt viszont felsőfokon! Sokszor van olyan érzése az embernek,az adott riporter alig várja, hogy vége legyen pl. egy focimeccsnek és leléphessen(függetlenül attól, hogy milyen a színvonalú a meccs)! Azért gondolom ,neki is pittyeg a telefonja,ha utalták a nem kevés fizetését…
TS
2024-04-17 at 16:00
Valóban botrányosan gyengék ezek a “riportok”. A kérdező ipse előre elmondja, mit kell gondolni a a sportolónak.
Yoggi
2024-04-17 at 14:35
@Joris
Mindegy, mit írsz a hitről, Bibiláról stb. (te ebben hiszel, és ameddig nem engem akarsz vele személyeskedő stílusban minősíteni, azt csinálsz, amit akarsz), ugyanis a cikk témája (azaz a sportújságírás) nem attól függ, hogy ki, mit és hogyan ítél majd meg.
Azt az befolyásolja, amit én írtam le. A kontraszelekció.
Tartalmilag azért sem lehet azzal foglalkozni, amit leírtál, mert ez a te személyes hited, amihez nekem semmi közöm.
Az, hogy ezt hogy interpretálod a mai valóságba? Szintén a te dolgod. Teljesen feleslegesen próbálnám neked megmagyarázni, hogy a te nagy nemzeti, keresztény idoljaid, hogy szegik meg napról napra a te szent 10 parancsolatodat.
Sokadszorra próbálsz meggyőzni idézetekkel, hogy csak az a jó irány, amit te úgy gondolsz, minden mást el kell törölni. Vajon ki az aki még ezt a “cancel culture”-t követi?
Kérlek, ne pazarold legközelebb így a karaktereket, inkább ész érvekkel próbálkozz…
Joris
2024-04-17 at 12:55
Tisztelt Yoggi2024-04-17 at 11:25
Mindegy, hogy mit ír a kontraszelekcióról, vagy pl. a korrupcióról.
Egyetlen szempont szerint fogja Isten megítélni az embereket.
Hogy valaki hívő, vagy hitetlen, ateista. (tehát a bűn rabszolgája = Róma 7,14.)
Isten a Teremtéskor világunkba helyezte a Tízparancsolatot. Ennek súlyos megsértése az első három parancsolat fölrúgása, a liberálisnak kikiáltott szabadossággal, más ember gyalázásával, istentagadással. Ide tartozik a hármas jelszó is:
“NO MIGRATION! NO GENDER! NO WAR!”
Mindegyikre megvan Isten parancsa, amelyet megváltoztatni, pláne fölrúgni tilos!
Ha pedig megszegik, Isten meg fogja bosszulni az engedetlenséget! Most még kegyelmi időszakban élünk, de a Máté (24. fejezet) apostol beszámol Krisztus nagy apokaliptikus beszédében, hogy ennek hamarosan vége szakad. Ennek első jele: Izrael megalakulása (1948). Ettől fogva az események gyorsulni fognak…
A manapság történő váratlan, irracionális események, elszólások (Macron, brüsszeli konferencia betiltása, Scholz kancellár össze-vissza beszéde, Amerika hanyatlása-Biden, stb) mind ennek a végső korszaknak a jelei. S egyre roszabb lesz minden, akárcsak Ady: Fekete zongora c. versében.
A legjobbakat. Olvassátok az Újszövetséget, “HOGY A TI HITETEK NE EMBERI BÖLCSESSÉGEN, Hanem Isten Erején Nyugodjék”
(1Korinthus 2,5)
Talpra magyar!
2024-04-17 at 11:48
Balliberális zöld ellenzék ellenségesen viselkedik a magyar sporttal szemben mint az újságíróik is sajnos ők azok akik minden sportlétesítmény beruházását megépítését ellenzik és amikor kész a sportlétesítmény akkor szemétkedve elmennek a nyitó sporteseményre a sportlétesítmény ünnepéjes átadására és beülnek a sporteseményre és szemétkedve szelfizik magukat és van a pofájukon az az alattomos bőr hogy még ki is teszik az internetes oldalukra. Mint nem rég történt hogy a balliberális karácsonyék minden gerinctelenségükkel gátolták a sportcsarnok megépítését is és lőn maga a élősködő parazita Karácsony elment a sportlétesítménybe és még ott bulizott is. Na ezek a hazánk söpredék parazitái.
Yoggi
2024-04-17 at 11:25
Amikor a lojalitás fontosabb a hozzáértésnél, úgy hívják kontraszelekció.
Amikor az országban már minden szinten uralkodik a kontraszelekció, úgy hívják, katasztrófa.
Amikor a kontraszelekció egyik terméke (akiből néha előbuggyan egy-egy halvány reménysugár) meglepődik, hogy mit okoz a kontraszelekció, úgy hívják kabaré.
Kétes
2024-04-17 at 10:40
Bocs! Át kellene olvasni a posztot elküldés előtt, mert a hibajavító program rosszul javít!
Vésey Kovács szeret okosnak mutatkozni. Mit szeretett volna hallani? Nagyelemzést? Arra ott vannak a szakértők, akik egy idő után szintén unalmassá válnak. Vésey Kovácsnak annyi témában kell írnia (és ír is), hogy annyi témához természetesen nem érthet. Ez nem bűn, de mégcsak nem is hiba! Vasárnap este a kézis lányok győzelme után én speciel nem voltam kíváncsi, a szakmai finomságokra. Jó volt örülni! Ehhez pont jó és elég is volt a riporter. Mi több Elek Gábor sem elemzett, hanem örült! A gond olyankor van, ha egy alulképzett riporter a pálya széléről okoskodni kezd. Úgy mint Vésey Kovács a tv képernyője mellett! Bocs!
Kétes
2024-04-17 at 10:34
Vésey Kovács szeret okosnak mutatkozni. Mit szeretet volna hallani? Nagyelemzést? Arra ott vannak a szakértők, akik egy idő után szintén unalmassá válnak. Vésey Kovácsnak annyi témában kell írnia (és ír is), hogy annyi témához természetesen nem érthet. Ez nem bűn, dégcsak hiba sem! Vasárnap este a kézi lányok győzelme után én speciel nem voltam kíváncsi, a szakmai finomságokra. Jó volt örülni! Ehhez pont jó ételég is volt a riporter. Mi több Elek Gábor sem elemzett, hanem örült! A gond olyankor van, ha egy alulképzett riporter a pálya széléről okoskodni kezd. Úgy mint Vésey Kovács a tv képernyője mellett!
Naprózsa
2024-04-17 at 09:50
Remek a cikk, és hiánypótló. Már azt hittem csak velem lehet a hiba, hogy ezen a portálon anno morogtam a legutóbbi Tokiói olimpián (is) harmatosan szereplő úszóinkkal kapcsolatban, mikor ezek a sokat feláldozó, szorgalmas kis fiatal sportolóktól nem azt kérdezték, hogy napi hány órát edzenek, vagy ha fáj a torka, akkor is tud-e versenyezni, stb., hanem azt hogyan érzik magukat, mikor eléggé sikertelenül szálltak ki a medencéből.
S mit lehet ilyenkor várni? A csitri nincs elkeseredve, mert senki sem szembesíti a kudarcával, csak nekünk szurkolóknak kell keserűen nyelni, és a sportoló boldog vigyorral mesél, hogy milyen jól érzi magát, hogy kijutott ide.
Nem, egy igazi sportoló nem érzi magát jól, ha lebőgött, és egy igazi néző, sajtós, edző pedig nem azt neveli bele az országot képviselő versenyzőjébe, hogy milyen nagy siker egyáltalán kijutni fontos versenyekre, az eredmény pedig csak másodlagos.
S akkor még a cikkben említett bugyuta közvetítéseket nem is említettük. Tessék mint az átkosban a riporter mellé jól kommunikáló, az adott sportágat ismerő segédriportert felkérni, hogy igazi kérdésekből tudjunk mi nézők is fejlődni!
Ungarn über alles !
2024-04-17 at 09:30
már régen és többször leírtam, de úgy látom egyszer sem olvasták a megszólított firkászok, hogy az nemfog menni hogy egyik nap az Isten fölé emelik Szobót egy gólpasszért – másnap meg legyalázzák mert Klopp nem vette be a kezdő tizenegybe
…miközben bla-blaty dumával töltik ki a rendelkezésükre álló karakterszámot
ez az újságírás alja !
Fülig Jemes
2024-04-17 at 09:29
Hiánypótló cikk, a téma nagyon fontos kérdéseket feszeget. Régóta szenvedek attól, hogy a legjobb foci meccsek élvezeti értékét is képesek lerontani az aktuális szpíkerek, tisztelet a kivételnek(van?). A tegnap esti BL. meccs is így járt (direkt nem mondom melyik) pedig öreg rutinos róka közvetített, a tőle megszokott slendrián, szakmaiatlan módon. Javasolnám a munkáltatójának, hogy érdemei elismerése mellett léptessék már elő, kapjon egy szép nagy irodát, szép nagy tölgyfa íróasztallal, naponta írjon alá 10,12 papírt, és ennyi. Ott tart a “szakma”, hogy nem tudják azt, amit a grundon (van még ilyen?) focizó 6 évesek álmukból fölriasztva is megmondtak: mi az a mesterhármas? A szakkommentátoroknak csak egy matekföladvány, pedig több annál!
Theo
2024-04-17 at 08:55
Jó cikk!
Minden területre igaz.
Ki kéne már szorítani a butacska, kizárólag valami kommunikáció gyorstalpalot végzett ún. riportereket. A kulturális helyszíneken a legnyilvánvalóbb a gond, fogalma sincs semmiről, csak minden kép/tárgy/épület előtt azt kérdezi, hogy tessék mondani: ez mi? Minden riport szigorúan ugyanaz az egy séma, legfeljebb még sétálnak közben felénk. Nyakatekert, nyelvtani hibáktól hemzsegő mondatok, magyartalan hangsúly, az ” amely” névmás teljes elfelejtese, -egyszerűbb így a google fordítónak. Nagyon büszkék vagyunk arra a szerény angoltudasunkra, ezért az angol szavakat már nem magyarositja senki, magyar raggal az már jó lesz parasztnak mucsara, lássák milyen okos vagyok.(Pedig csak lusta üres fejű)
Régen kérem, hogy vmi rendes diploma nélkül ne lehessen senki újságíró itt sem, ha nincs neki, akkor álljon neki MOST.
Igényesség kérdése, ha nincs, akkor ki kell szorítani. Az olvasónak nincs erre eszköze, de látja. Szeretném, ha olyanokat olvashatnek, hallhatnek, aki nálam okosabb, különben minek?
Bud Hill
2024-04-17 at 08:29
Remek írás! Tényleg vannak jó példák is, az úszó ob kommentátora már-már Szántó Dávidot idézte, gratulálok. Az viszont nonszensz, hogy évtizedek óta nincs senki, aki normálisan közvetítene kajak-kenu versenyeket. Az egyik legegyszerűbb feladat lenne, ráadásul hálás is, mivel sorra nyerjük az érmeket.