Nem babra megy a játék – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2023.10.06. 00:35

Jó lenne azt írni, hogy túl vagyunk a nehezén, de sajnos nem volna igaz. Hatalmas fegyvertény, nagy büszkeség, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott a nyári Európa-bajnokságon negyedik lett, az meg hab a tortán, hogy ezzel jogot szerzett az indulásra az olimpiai selejtezőn. Mindez önmagában is szépen hangzik, de lehetett fokozni az örömöt, kiderült, hogy pályázatunk eredményes volt, s az egyik kvalifikációs tornát Sopronban rendezik jövő februárban. Hogy melyik három csapat közül kell egyet megelőznünk a párizsi szerepléshez, az is a leghűségesebb városban derült ki a csütörtök esti sorsoláson.

Nos, az bizonyos, Székely Norbert együttesétől bravúrra lesz szükség, hogy kiharcolja az ötkarikás részvételt. Egyértelmű, óriási szerepet kapnak a szurkolók (közönséget nem is írhatok), hiszen csak akkor reménykedhetnek legjobbjaink akár csak egy győzelemben is a spanyol, japán és talán kanadai trió ellen, ha a lelátó népe pokoli hangulatot teremt – természetesen a szó jó értelmében, folyamatos buzdítással, tapsviharral, nem görögtüzek használatával. Át kell tehát éreznie mindenkinek, aki jegyet vesz a Novomatic Arénába, hogy nem babra megy a játék.

És hogy a parketten kikben bízhatunk, kik lehetnek a letéteményesei a magyar válogatott remélt sikerének? Egyrészt azok, akik Ljubljanában már bizonyítottak: a csapatkapitány Dubei Debóra, hiszen megmutatta, a legrázósabb szituációkban nyugodtan a kezébe lehet adni a labdát; a klasszis center, Kiss Virág, aki rettegett duót alkotott és alkot majd a jövőben is Határ Bernadett-tel, kettősüknek nincs párja a föld kerekén. A hátvédsorból az elnyűhetetlen játékmester, Studer Ágnes és a démonjait fokozatosan leküzdő, rendkívül képzett és sokoldalú Lelik Réka, de a keretből gyakorlatilag bárkit felsorolhatnék, mert erősek vagyunk, Európa meghatározó nemzeti csapatává nőtték ki magukat a mieink.

Mivel címeres mezben a felnőttmezőnyben még nem láthattuk, nyilván óvatosan írom le, de érdemes megkockáztatni: a WNBA-ben káprázatos újoncidényt teljesítő, jelenleg az olasz Schióban szereplő Juhász Dorka olyan fegyver lesz az oldalunkon, amely ellen – természetesen a korábban felsorolt társaival egyetemben – nagyon nehéz lesz megfelelő védőpajzsot találniuk a riválisoknak. S bár a spanyolok a legutóbbi Eb, a japánok a legutóbbi olimpia ezüstérmesei, míg Kanada (ha nem lepi meg Puerto Rico az amerikai előselejtezőn, és történik ellenfélcsere) tavaly világbajnoki negyedik volt, nem féltem a magyar válogatottat: ha minden klappol, valóra váltja majd az álmainkat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik