Húszezer magyar él Spanyolországban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 29.

Külpol

A Madách Egyesület összefogja őket, a spanyol édesapákat magyarul tanítja.

A Spanyolországban és Madridban tevékenykedő magyar egyesületek képviselőivel találkozott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a hétvégén.

A politikus az ibériai ország fővárosában tett látogatását összegezve az MTI-nek vasárnap telefonon elmondta: az egyesületek képviselői beszámoltak tevékenységükről, jelenlegi helyzetükről, ő pedig tájékoztatást adott a magyar kormány aktuális nemzetpolitikai programjairól, kiemelten a diaszpóra támogatását célzó kezdeményezésekről.

Felvetődött, hogy Madridban magyar ház létesüljön, ahol a magyar szervezetek rendezvényeit, a hétvégi iskolák programjait szervezhetnék meg. Ez akár egy magyar kávézó, étterem nyitásával is összekapcsolható lenne,

így megjelenne a spanyol fővárosban a magyar brand

és a két intézmény egymást támogatva működhetne – mondta Potápi Árpád János.

Az államtitkár Madridban részt vett egy hétvégi magyar óvodai foglalkozáson és ellátogatott a Madách Egyesület hétvégi iskolájába. Ott az alsós és felsős csoport mellett spanyol édesapáknak is szerveznek magyar nyelvi kurzust.

A vasárnapi iskola mellett több kulturális programot is szerveznek, hogy a helyi magyarokat összekovácsolják, és megismertessék spanyol barátaikkal is a magyar értékeket és szokásokat.

A Madách Egyesület 2014-ben alakult meg, hogy a Madridban és környékén élő magyarokat összefogja, a magyar nyelv megőrzését és ápolását elősegítse, és lehetőséget biztosítson hagyományaik gyakorlására.

Az egyesület, amelynek a fővárosban több mint száz család a tagja, 2019 óta a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének tagja, és részt vesz a Magyar Diaszpóra Tanács munkájában is.  

Madridban jelenleg mintegy kétezer, Spanyolországban húszezer magyar él.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk