szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Különleges megoldással álltak elő az amerikai Illinois Egyetem kutatói: a pattanóbogár egyik tulajdonságát megfigyelve építettek meg egy apró robotot, ami képes kis, szűk helyekre is beférni.

Napjainkban a robotok egyre nagyobb szerepet töltenek be különböző területeken: a Boston Dynamics emberszabású robotját egy építkezésen mutatta be a gyártó, egy robotsebész már műtétekben is segédkezik hazánkban, de akár a szélesőművek karbantartásában is részt vehetnek robotok. Ezekben közös, hogy mind nagyobbak, az Illinois Egyetem kutatói azonban kicsiben gondolkodtak: az ő robotjuk egészen kicsi, konkrétan bogárméretű, mely – méretéből is fakadóan – széleskörben lehet hasznos.

A PNAS folyóiratban publikált tanulmányban Sameh Tawfick professzor vezetésével egy sor olyan, pattanóbogár-méretű robotot mutat be, melyek menekülési ideje olyan gyors, mint az élő társaiké, képesek manőverezni akadályokon keresztül, és mivel kicsik, a szűk helyekre is könnyedén beférhetnek.

Mint az Interesting Engineering írja, az elmúlt évtizedben több amerikai egyetem is vizsgálta már a pattanóbogár anatómiáját és egyéb tulajdonságait. Végül 2020-ban született meg egy tanulmány, mely azt fedte fel, hogy van egy feltekeredett izom a pattanóbogár torában, ami képes a rugalmas energia gyors felszabadítására – ez pedig lehetővé teszi a bogár számára, hogy a saját testhossza többszörösének megfelelő magasságba lökje magát. Ha a pattanóbogár a hátára borult, így tudja magát újra normál pozícióba „lökni”.

Tawfick professzor kiemelte: az egyik legnagyobb kihívás a kisméretű robotikában, hogy találjanak egy olyan kialakítást, ami – bár kicsi – elég erővel rendelkezik az akadályok közötti mozgáshoz, vagy gyorsan el tud hagyni egy veszélyes helyet.

A kutatók a pattanóbogárnál tanultakat felhasználva a robotnál is ilyen, kisméretű tekercses hajtóművet készített, amit egy gerenda formájú szerkezetre húztak fel. Ez fokozatosan meghajlik, eltárolja a rugalmas energiát, majd spontán felszabadítja azt. Így képes felfelé haladni ez az apró robot. A szerkezet működéséről egy rövid videó is készült.

Az Interesting Engineering hozzászi: bár a kutatók összesen négy verziót készített és tesztelt, végül két változatnál maradtak, melyek az ember nélkül, önállóan is képesek ugrani.

És hogy milyen helyeken lehetnek hasznos ezek az apró eszközök? Például a kutatók szerint a sugárhajtóművek, turbinák karbantartásánál tehetnek jó szolgálatot, a kis méretükből fakadóan felvételeket készíthetnek a lehetséges hibákról.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.