Blokkolják a diákok a Blaha Lujza tér forgalmát csütörtök reggel

Blokkolják a diákok a Blaha Lujza tér forgalmát csütörtök reggel

Közel 100 iskolában tartanak ülősztrájkot a diákok a december 8-ára meghirdetett országos tanársztrájk alatt, és aznap reggel a tervek szerint blokkolni fogják a Blaha Lujza teret

- közölte Mihalics Lili, az Egységes Diákfront (EDF) aktivistája a Belügyminisztérium előtt tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Terveik szerint a Blaha Lujza teret reggel 7 órától blokkolnák ülősztrájkkal, de a rendőrség végül csak a járdák elfoglalására adott engedélyt. Ezt azzal indokolták, hogy túl nagy csomópontról van szó.

Pénteken este fél 6-kor a diákok a Flórián térről az MTVA-hoz vonulnak majd. 

A Telex beszámolója szerint a diákok már egy hete virrasztanak Pintér Sándor hivatalánál, miután nemrég nyolc tanárt kirúgtak az állásából. A sajtótájékoztatóval egyidőben körülbelül 20 diák táborozott a Széchenyi téren felállított sátrakban.

Mihalics Lili elmondása szerint egy olyan ügyért virrasztanak, amiben mindannyian hisznek. Az időjárástól függ, meddig tart majd a virrasztás. A Telex kérdésére a diákok azt mondták, hogy a Radnóti Miklós Gimnáziumban szerdán több mint 400-an ülősztrájkoltak, közülük 40-50-en később a Belügyminisztérium elé vonultak. Az egyik radnótis diák apukája egy ideig egy Pintér Sándort Haynauhoz hasonlító táblával tiltakozott az épületnél.