Toyota
Toyota
Tetszett a cikk?

Hogy kerül az ötlet a tervezőasztalra, mi az, amiből aztán új modellt fejlesztenek, kik és hogyan tesztelik le ezeket, míg végül a vásárlókhoz jutnak? Podcastunkban a Toyota jelenéről és jövőjéről Varga Zsombor PR menedzserrel beszélgettünk.

A világ menetét a megszokott kerékvágásból kizökkenteni egyáltalán nem könnyű feladat. Már ma megálmodni a holnap társadalmát, annak működését, sőt a holnap emberének elvárásaival összhangban működő tárgyakat létehozni: hihetetlenül összetett feladat. Ebből adódóan aztán sok helyen félrecsúszhat a törekvés.

Ezért lehet, hogy a sikertörténeteket mindig nagy érdeklődéssel hallgatjuk, mit, hogyan, miért tettek azok, akik forradalmi változásokat indítottak el, és vittek végig úgy, hogy azzal a közösség hasznára voltak, és nagyban alakították generációk gondolkodását. A kezdeteknél sokan kételkedtek, hogy sikerülhet-e, a cég pedig megmutatta, és forradalmasította az autóipart, és ma már szinte minden márkánál ott vannak az alternatív hajtású modellek.

De mi lehet a következő lépés? Milyen rendszerben álmodik, dolgozik, alkot együtt a cégbirodalom vezetője és tervezőmérnökei? Milyenre formálják a jövőt? Hova fokozható még a vezetési élmény, mit szeretne a 21. század autóvezetője és milyen futurisztikus város épül Japánban a Fuji-hegy lábánál?

A tartalom a Toyota megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült, létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Nézegessen képeket Magyar Péter békési országjárásáról

Nézegessen képeket Magyar Péter békési országjárásáról

Egy olasz párt tényleg indítja Ilaria Salist az EP-választáson

Egy olasz párt tényleg indítja Ilaria Salist az EP-választáson

Valaki rakétákkal támadott egy iraki katonai bázist

Valaki rakétákkal támadott egy iraki katonai bázist

Harry herceg elszakított még egy szálat, ami a hazájához kötötte

Harry herceg elszakított még egy szálat, ami a hazájához kötötte