Bezár az Erkel Színház novemberben a megemelkedett rezsiárak miatt a fűtési szezon idejére – közölte a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter. Az intézményvezető hozzátette: vakon repülnek, ködben, éjjel, ugyanis még nincsenek tisztában az összes intézményük pontos áremelkedésével. „Az Eiffel Műhelyházban távfűtés van, januártól lesz érvényes az új ár, de még nem tudjuk, mi várható. Az Eiffel harmincezer négyzetméteres, ami nagyon nagy terület” – mondta.
 
061.HU

„Az Operaházra és az Erkel Színházra vonatkozóan olyan árakat kaptunk, amelyek kifizethetetlenek, ezért az Erkelt be is fogjuk zárni november 6-val, és majd a fűtési idény végén nyitjuk ki. Az Eiffelben pedig előadást töröltünk el – megtakarítást várunk attól, hogy a Bánffy Miklós Termet és a közösségi tereket nem kell annyiszor felfűteni” – fejtette ki az InfoRádióban Ókovács Szilveszter.

Az Operaházat illetően a következőképp fogalmazott a főigazgató: Ott kitartunk, mert azt nem lehet, hogy a 18 fokos intézkedésen túl – mert azt kötelező betartani – bármi mást csináljunk. A vezérhajónak működnie kell, és ezt egyelőre nem látom veszélyben.

Ókovács Szilveszter a rezsiszámlákra is kitért, mint mondta: sok intézmény együtt „közbeszerezteti” a gázt. Jelezte, a kapott ajánlat egymilliárd forint körüli összegről szól a gáz esetében, ami nyolc-tízszeres változás. Tájékoztatása szerint az áram esetében is hasonló nagyságrenddel kell már számolni, bár a konkrét szám még nincs meg.

“Most csak arra tudunk koncentrálni, hogy az Operaházat működőképes állapotban tartsuk, és az oda betérő nézőket a legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki. A 18 fokot meg remélem, hogy elviselik majd, úgyis hamar belehelik a nézőteret. Nem hiszem, hogy ott fázás lesz”- mondta végezetül a Magyar Állami Operaház főigazgatója.