Látogatóba mentünk egy sztártehénhez és megtudtuk, hogyan járhatna kisebb környezeti kárral a tejtermelés
A tejtermelés az egyik legkörnyezetszennyezőbb tevékenység – hallhattuk sokszor, de valójában mennyire károsítja a környezetet a tej, amíg eljut a hűtőnkig? Hogyan lehet ezt lecsökkenteni, és milyen problémákkal szembesül egy gazda, aki egyszerre próbálja megoldani a munkaerőhiányt is? A francia tejtermelés központjának számító Loire mente és Bretagne farmjain néztük meg, ott mivel próbálkoznak.
Ő itt Fine.
Fine, a sztártehénGyükeri Mercédesz
Egy mezőn bambán legelő tehenet ekkora érdeklődés ritkán vesz körül, mint a fekete-fehér, 12 éves állatot, akiről gazdái büszkén mesélik: pár éve ő volt a francia mezőgazdasági kiállítás plakátarca. Fine egy olyan tejelőszarvasmarha-fajta – a Bretonne Pie Noir – képviselője, amely ötven éve a kihalás szélére került a holland fajtákhoz képest kisebb termete, ezzel pedig alacsonyabb hozama miatt. Bretagne-ban és a szomszédos Loire mentén a hetvenes évek végétől indult meg az a fajtamentési program, amelynek köszönhetően a 19. század végén regisztrált majdnem milliós létszámot ugyan nem sikerült visszaállítani, de már több ezer ilyen állatot nevelnek. Közülük 44-et két nyugat-franciaországi megye határán található 7 chemins (kb. szerteszét) farmon, ahol meglátogattuk a sztártehenet is.
Fine röpke celebkarrierje nem csak ritka fajtájának tudható be: a Bretonne Pie Noir tenyésztésével a cél egy ellenállóbb, a helyi viszonyokhoz is jobban igazodó fajta elterjesztése – magyarázza a farm egyik vezetője, Cédric Briand. Márpedig a viszonyok itt sem tökéletesek: a kevés csapadék és a tenger közelsége miatt folyamatos szél kombinációja súlyosbítja az aszályhelyzetet, a hőhullámok és a sokszor rossz ütemben érkező csapadék miatt az elmúlt évtizedben itt is vagy 15 százalékkal alacsonyabb terméshozamokkal számolnak a gazdák – teszi hozzá.
Ehhez képest a marhák helye tökéletesnek tűnik: a virágos legelőt erdősávok veszik körül, amely óvja őket az időjárás viszontagságaitól. A fajta pedig meghálálja: igénytelen a táplálékra, viszont remekül tudja azt hasznosítani, az ásványi anyagokban is gazdag tej pedig ideális sajtkészítésre – derül ki egy nemrég publikált tanulmányból. Az állatok a farmon termelt biotáplálékot kapnak. A biogazdálkodás egyébként ezen a környéken igen elterjedt:
Bretagne-ban a gazdaságok 35 százaléka organikusan működik.
A 60 hektáron működő farm a biodiverzitás erősítésén és az állatok jólétén túl arra is törekszik, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyoma: a tejből készülő breton specialitást, a gwellt, illetve a sajtot és a vajat helyben vagy a környéken értékesítik (leszámítva persze a legeltetés miatt is értékesebb vajnak azt a részét, amelyet neves éttermek visznek el), a készítéskor megmaradó tejsavót a farm másik végén rohangáló sertések kapják. Az autonóm termelés egy járulékos előnnyel is jár: a farm nincs annyira kitéve az áringadozásoknak, leginkább azt érzik meg, hogy az autóba több pénzért tudnak tankolni – emlegeti a három tulajdonos.
Néhány kilométerrel odébb látszólag nagyüzemibb körülmények fogadnak egy másik farmon. A látszat azonban csal – magyarázza a Kerbizien tulajdonosa a karámban. Azzal például, hogy munkagéppel és egy levegőztető csatornában is szárítják a szénát, nem csak a takarmány jobb minőségéhez járulnak hozzá, de a zöld száradása során felszabaduló üvegházhatású gázokat is csökkentik. Az állatok ottjárttunkkor bent vannak, de ez a kivétel: termelői közösségük szabályzata szerint legalább hét hónapig legeltetni kell őket.
A gazdasági épületek mellett ők is egy kis boltot üzemeltetnek a 44 farmot tömörítő szövetkezet tagjainak áruival, ahol első látásra teljesen átlagos tejtermékek sorakoznak a pultban, a címkéjük azonban speciális: azt is feltüntetik rajta, egységnyi termék (például egy tömb sajt) készítése során mekkora a károsanyag-kibocsátás – hozzátéve azt is, egy átlagos nagyüzemi terméknél mire kell számítania a vevőnek.
Persze a számok így is riasztónak tűnnek:
egy joghurt esetében például a címke szerint az ipari változat egy kilójának előállítása 2,41 kiló szén-dioxid kibocsátásával jár, a Kerdestan farm biojoghurtja pedig 1,82 kilóval. Egy sajtnál ez a szám már 8-9 kiló is lehet.
Az érték nagyjából 90 százaléka ered a tejtermelésből, a feldolgozás nagyjából 5 százalékkal járul hozzá, a többi pedig a csomagolás és a disztribúció (hozzátéve természetesen azt, hogy a termékeket kis távolságban értékesítik).
De hogyan is jön ki ez szám?
A tejfarmok az üvegházhatású gázkibocsátás fontos forrásai: kezdve mindjárt az állatok által kibocsátott metángázzal, a trágyából származó metán és nitrogén-dioxiddal, folytatva a takarmányozáshoz használt termények előállításához felhasznált tápanyagokkal – legyen szó szerves vagy műtrágyákról –, és persze nem lehet megfeledkezni a gépek energiaszükségletének biztosításáról, vagy épp a szállításról. Ahhoz tehát, hogy kiszámoljuk, mekkora is a tej kibocsátása, többféle faktort kell figyelembe venni, egy 2013-as tanulmány mindenesetre arra jutott:
a kibocsátás 72 százaléka az előtt történik meg, mielőtt a termék elhagyja a farmot.
Azt mindenki jól tudja, hogy a tehenek az emésztés során maguk is jelentős mennyiségű metánt bocsátanak ki a légkörbe (ez a teljes kibocsátás nagyjából fele), de a trágya elhelyezése és kezelése, illetve a takarmánynak felhasznált növények szárítása is jelentősen befolyásolhatja nitrogén-oxid-kibocsátást. A kiindulópont korábbi tanulmányokból jól ismert lehet: az állattenyésztés az ember által generált emisszió 14,5 százalékáért felelős, a metánkibocsátás több mint harmadát, a nitrogén-dioxid-kibocsátásnak pedig több mint kétharmadát adja ez a tevékenység.
Így vált az elmúlt időszakban a környezettudatos fogyasztók szemében tiltott élelmiszerré a marhahús mellett a tehéntej, ez is indokolta a növényi alapú tejtermékek népszerűségének a növekedését. Francia termelők egy csoportja azonban más irányból képzeli el a környezettudatosságot: ők azt kutatják, hogyan és milyen mértékben lehet csökkenteni a tej ökológiai lábnyomát.
A francia kormány 2018-ban indította el a programját, amely egy országos normarendszer kidolgozásával bírná a kibocsátás csökkentésére a gazdákat. Az alapgondolat pofonegyszerű: ahelyett, hogy a cikkünkben is említett számokat dobnának az azok értelméről mit sem sejtő fogyasztók felé, a kibocsátás értékét – ahogy láttuk – magán a terméken tüntetik fel. Vagyis megmutatják, hogy mondjuk egy liter tej előállítása mekkora környezetterhelést jelent.
Ehhez persze először is ki kellett dolgozni egy szempontrendszert, amely alapján mérhetővé válik a kibocsátás, illetve a tárolás. A Cap'2er rendszerben a kibocsátás kezdeti értékét bármelyik farm kiszámolhatja (ezt 30 ezer gazdaság már meg is tette). Az érték kiszámításánál figyelembe veszik a termeléshez közvetlenül köthető és a közvetett (pl. szállítás) energiafogyasztást, az állatok táplálásának sajátosságait, az üvegházhatású gázok kibocsátását, a szén-dioxid megkötését segítő faktorokat (talajhasználati sajátosságok), illetve a biodiverzitást segítő tényezőket (például vizes élőhelyek vagy a méhek megtelepedését segítő területek).
A teszt kitöltése azonban csak a kihívás kezdete. A cél az, hogy a kezdeti értékhez képest tudják csökkenteni az értéket elsősorban magának a kibocsátásnak a visszafogásával, másodsorban pedig a szén-dioxid tárolásával.
A rendszer még új – az első tesztek pilot projectként 2014-ben indultak el –, a kibocsátáscsökkentéssel (mellesleg az állatjóléttel) kapcsolatban azonban évtizedek óta számos jó gyakorlatot alkalmaznak a francia gazdák, amelyek alapjai lehetnek a további csökkentésnek is. Ilyen például az, amit a 7 chemins farmon is láthattunk: hogy a legelőket fasorokkal, sövényekkel választják el. Ennek nemcsak az állatok terelése szempontjából van jelentősége, szeparálja az esetleg használt növényvédőszereket is, a szél csökkentésével pedig visszafogja a talajeróziót.
Ezt már egy harmadik gazda, Noel Danilo mutatja, aki több mint húsz éve keresi azokat a módszereket, amelyekkel védeni tudja a környezetet és állatai jólétét is. Ugyanakkor arról is beszél, milyen akadályokkal szembesült, amikor az esetében a tej literenkénti 0,86 kilós szén-dioxid-kibocsátását csökkenteni próbálja.
A legnagyobb akadályt nem a marhák által kibocsátott gázok jelentik, hanem a gépesítés, amelyre – mint mondja – egy korábbi balesete miatt kényszerült, ez azonban hozzásegítette ahhoz, hogy másfélszeresére növelni tudja az állatállomány méretét. Ez esetükben egy fejőrobotot jelent, ami a gazdaság teljes működését leegyszerűsítette. A 200 ezer eurós robot teljesen automatizálja a fejés folyamatát, onnantól kezdve, hogy az állatok maguk mehetnek be a karámba – hogy aztán békésen kivárják a sorukat –, maguk lépnek be a fejőberendezésbe is, amely azonosítójuk alapján felismeri az állatot, fejés közben pedig analizálja a testhőmérsékletét, a tej összetételét is, kiszűrve ezzel betegségeket, de meg tudja állapítani a vemhességet, és azt is jelzi, ha egy tehén nem jelent meg az aznapi fejésen.
A robotokat jellemzően zárt rendszerben működtetik (vagyis az állatok a karám egyik részéről vonulhatnak át a másikba), itt viszont a tehenek dolguk végeztével a legelőre mennek vissza.
Kell ennél nagyobb tehénwellness?
– mondja Danilo, aki azonban azt is elismeri, nehéz ennek a működését karbonsemlegesen megoldani, sőt, a kibocsátási érték a farm esetében minimálisan még növekedett is a beüzemelés után – a 0,9 kilogramm körüli szint valamivel magasabb az átlagnál.
A Derval tangazdaság, amely szintén működtet egy ilyen robotot, úgy számol, teljes energiaszükséglete több mint 50 százalékát jelenti a berendezés. Itt energiatermeléssel igyekeznek áthidalni ezt a problémát: ők a saját farmjukon és a környékbeli gazdaságokban keletkező növényi hulladékot dolgozzák fel, ezzel is 2012 óta 1 kilogrammról szintén 0,9 kiló körüli értékre tudták lecsökkenteni a literenként CO2-kibocsátást.
Azt Noel Danilo is elismeri, hogy a kisebb ökolábnyom egyben kisebb profitot is jelent – ezért legfeljebb a környezetbarát termékeknek járó francia tanúsítvány vigasztalhatja. A Cap'2er rendszer kidolgozói azonban úgy látják, üzletileg is sikeresek lehetnek ezek a fejlesztések. Mint Gildas Cotten, a francia gabonatermesztők szövetségének szakértője magyarázza, a Label Bas Carbonne (alacsony karbonkibocsátás címke) kidolgozóinak célja végső soron az, hogy a kibocsátáscsökkentés révén a gazdálkodók karbonkreditekhez jussanak, amelyeket aztán a szabad piacon forgalmazhatnák azoknak, akik nagy kibocsátóként vásárolják ezeket. Ez tehát pénzben mérhető bevételt jelenthet a környezettudatos gazdák számára.
Fine gazdái ekkora léptékben még nem gondolkoznak: ők egyelőre emberi fogyasztásra szánt növények termesztését tervezik, és egy olyan működést igyekeznek kidolgozni, amely nem csak adalékanyagoktól, de hulladéktól is mentes termelést biztosítana. A tehenek pedig legelnek, amíg csak tudnak: Fine egyik „nővére” például 27 évesen a szintén breton kozmetikai világcég, az Yves Rocher tulajdonosának birtokán tölti nyugdíjas éveit.
