7 °C Budapest
Sale saving money

Indulnak a nagy nyár végi leértékelések: mutatjuk, mit érdemes most beszerezni

2022. augusztus 7. 12:04

Nyár derekán-végén hagyományosan eljön a nagy leárazások időszaka a ruhaboltokban. Ilyenkor érdemes lecsapni az akciókra. Persze csak óvatosan, hiszen ilyenkor hajlamosak vagyunk túlköltekezni.

Vitathatatlan tény, hogy amikor eljön a leárazások időszaka, az emberek pénztárcája is könnyebben nyílik meg. Olyannyira így van, ez, hogy ilyenkor hajlamosak vagyunk egyrészt túl költekezni, illetve minden tudatosságot félredobva, sok felesleges dolgot is megvenni. Hogyan kerülhető el mindez?

Tippek a tudatos shoppingoláshoz

  1. Először is, mielőtt neki indulunk a beszerző körútnak, vegyük a fáradságot arra, hogy odaállunk a gardróbunk elé, és szemrevételezzük, mik azok az (alap)darabok, amikből nem állunk jól, amik elkoptak a használat során, illetve amik méretben már nem igazán passzolnak ránk.
  2. Írjunk egy listát a hiányzó, ( beszerzendő) darabokokról.
  3. Ugyanilyen fontos az is, hogy előre határozzuk meg azt az összeget, amit rászánunk a shoppingra. Legyünk szigórúak magunkkal, annyi más helye is van a pénznek.
  4. A legújabb, idei trend szerinti leárazott darabokat hagyjuk figyelmen kívül, hiszen jó esély van rá, hogy jövőre már közel sem lesznek olyan divatosak.Koncentráljunk inkább az időtálló, klasszikus darabokra, amikhez ebben az időszakban tudunk jutányos áron hozzájutni, hiszen azokat igy is úgy is megvennénk, illetve ezek adják az alap ruhatárunk vázát.
  5. A régóta áhított darabokat is ilyenkor érdemes beszerezni, amikre teljes áron sajnáltuk a pénzt.
  6. Koncentráljunk az évszak független darabokra (melegítő, edző, alvó ruhák), amiket egész évben tudunk viselni, de ettől függetlenül, nem rossz ötlet a nyári holmikból télen, a téliekből pedig nyáron is beszerezni. Persze csakis jó áron.

Na, de melyek azok a kulcsfontosságú darabok, amelyekre mindenképpen érdemes ilyenkor költeni?

  1. Fehér blúz: Az örök klasszikus, ami soha nem megy ki a divatból. Természetéből adódóan egy idő után hajlamos elszürkülni, ilyenkor érdemes pótolni őket, hiszen sokoldalúan használható darab, az alapruhatárunk nélkülözhetetlen darabja.
  2. A tökéletes farmer: Fokozottan érvényes, a “ne az utolsó divat” szerinti szabály. Próbáljunk klasszikus fazont keresni, amit soha nem lesz kínos viselni. Legyen kényelmes, figyeljünk rá, hogy a zsebek megfelelő méretűek legyenek, és a megfelelő helyen helyezkedjenek el. Ha megtaláltuk az igazit, és jó áron van, érdemes akár rögtön kettőt is venni belőle, akár két különböző színben.
  3. Fürdőruha: Ha télen is járunk úszni, wellnessezni, esetleg nyaralni, érdemes ilyenkor beszerezni a kedvenceket.
  4. ”Kis fekete”: Mindannyian tudjuk, hogy egy magára valamit is adó nő ruhatárából nem hiányozhat egy jól szabott fekete ruha. Ez is sokféleképpen hordható, az elegáns, alkalmi megjelenésnek alap kelléke, de bakanccsal, és bőrdzsekivel is simán útnak indulhatunk benne.
  5. Blézerek, zakók: Akár elegáns outfiteknek, akár streetstyle megjelenésnek tökéletes alapdarabja, nem tudunk hibázni, egy jól szabott, csinos blézerrel. Kerüljük a feltűnő, rikító színeket, igyekezzünk olyanokat keresni, amik a Business lookban is viselhetőek. Ilyenek a fekete, szürke, kék, és a földszínű darabok.
  6. Táska: A nőknek az a táska, ami a férfiaknak az óra…Táskából egyszerűen sosincs elég. Leárazáskor keressük a klasszikus, minőségi darabokat, amik hosszú éveken keresztül kedvenceink lehetnek.

Melyek azok amikre semmiképp ne költsünk?

  • A méretben nem megfelelő darabok.
  • Az “egynek jó lesz” darabok.
  • Az idei ,ultra divatos darabok
  • Ne vásároljunk gyereknek nagyon előre, mondván majd belenő… Jó eséllyel, mire hordásra kerül, már kicsi lesz.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem