Vizes vb: Soha nem felejtem el, ahogy tizenhárman felléptünk a dobogóra – Magyari Alda

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 22:40
Ezüstérmes lett a magyar női vízilabda-válogatott a budapesti vizes világbajnokságon. A lányok nem búslakodtak amiatt, hogy végül nem lett meg az arany, Magyari Alda arról beszélt az NSO Tv-nek, hogy egy pillanatig sem érezte, hogy lesöpörnék őket az amerikaiak. 

„Élveztük a játékot, nagyszerű érzés ilyen közönség előtt játszani. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy az amerikaiak lesöpörnének minket a pályáról. Jól játszottunk, és akkor is vissza tudtunk jönni, amikor a negyedik negyed elején elmentek. Ez pozitívum és a jövőre nézve nagyon jó dolog. Vannak azért hiányérzeteim, szerintem még ennél is játszhattunk volna jobban, de hogy ennyi ember előtt tudtunk itthon játszani, és megnyerni ez ezüstérmet, az mindenképpen nagy dolog” – mondta Magyari Alda a 9–7-re elvesztett vb-finálé után.

Videónkban arról is beszél, hogy mennyire mutatta meg ez a döntő a válogatott mentális erejét, illetve a meccs végét is felidézi, amikor ő is felment az amerikaiak kapuja elé támadásban. Emellett azt is elárulta, hogy számára a hollandok elleni elődöntő marad meg örök emlékként, valamint az a pillanat, amikor tizenhárman együtt felléptek a dobogóra.

A lányok örülnek, Bíró Attila (még) nem

Gurisatti Gréta: Mindent megtettünk, alig bírtam kimászni a vízből

19. FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
VÍZILABDA, NŐK
DÖNTŐ
Egyesült Államok–Magyarország 9–7
(2–1, 2–2, 3–1, 2–3)
Hajós uszoda, 6000néző.V:Margeta (szlovén), Ohme (német)
EGYESÜLT ÁLLAMOK:ASHLEIGH JOHNSON – Fattal, Raney, MUSSELMAN5,Ava Johnson, STEFFENS1,S. Haralabidis.Csere:R. NEUSHUL3,Prentice, Mammolito, Gilchrist, Weber.Szövetségi kapitány:Adam Krikorian
MAGYARORSZÁG:MAGYARI A. – Szilágyi D.1,KESZTHELYI-NAGY2,MÁTÉ ZS.1,Parkes, GURISATTI3,Vályi V.Csere:Rybanska, Faragó K., Garda, Leimeter, Mahieu.Szövetségi kapitány:Bíró Attila
Gól – emberelőnyből:9/2, ill. 11/3
Gól – ötméteresből:2/2, ill. –

Kipontozódott:Rybanska (20. p.), Mammolito (27. p.), Gurisatti (32. p.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik