A parádés utolsó negyeddel sem sikerült a csoda: vb-ezüstérmes a női pólóválogatott

Tizenhárom év telt el, hogy az Egyesült Államok női csapata legutóbb kikapott a sorozatban, ám a magyar vízilabda-válogatott megszakította a nagy veretlenségi szériát. Az utolsó perchez érve Parkes Rebecca centerből talált az amerikai kapuba, az aranyérem fő esélyese pedig hiába kért időt, a maradék 45 másodpercben nem tudott gólt szerezni – Magyari Alda és a blokkerdő nem engedte. Győztünk!

Alighanem valami hasonló forgatókönyvben reménykedtünk mindannyian, amikor késő délután elindultunk a Margitszigetre a hazai rendezésű vízilabda-világbajnokság női tornájának utolsó meccsére: a Magyarország–Egyesült Államok döntőre.

No jó, az olimpiával ellentétben – ahol az igazsághoz tartozik, csoportmeccsen és nem az egyenes kieséses szakaszban jött össze a bravúr – az amerikaiak veretlenségi sorozata a vb-ken nem egészen hét évre nyúlik vissza: 2015 júliusában az olaszok tudták 10–9-re legyőzni az akkor még csak háromszoros világbajnokot. Bő egy héttel később mégis az USA legjobb női pólósai nevethettek, Hollandiát legyőzve megszerezték a negyedik vb-címet hazájuknak. Azóta sem a 2017-es budapesti, sem a 2019-es kvangdzsui, sem a mostani, újabb, Magyarországon rendezett tornán nem volt olyan ellenfél, amely világbajnoki medencében megtréfálta volna őket. Ezt a 22 meccses sorozatot kellett volna megtörjük valahogy...

A döbbenetes számokat lehet fokozni. Az Egyesült Államok női csapata története során nyolcadszor jutott el a döntőbe, az előző hétből hatot megnyert. S itt rögvest elérkezünk egy újabb, a magyar szíveknek fontos tényhez: az eddigi egyetlen elbukott fináléjukban, 2005-ben épp Magyarország volt az ellenfél. A drámai csatát a mieink bírták jobban, akik ugyan a harmadik és a negyedik negyedben gólt sem tudtak szerezni, a hosszabbításban mindkét játékrészben betaláltak, és végül 10–7-re győztek. A kispadon Faragó Tamás ült.

Pont úgy, mint 21 évvel ezelőtt, a 2001-es, szintén a Margitszigeten rendezett Európa-bajnokság idején. A kontinensviadalok 1985 óta íródó történetében mindössze másodszor esett meg, hogy egy rendező nyerje a tornát, az 1999-ben Pratóban aranyérmet szerzett olaszokat 10–8-ra verték a mieink. S akkor újabb, bátorságot adó tény: mit ad isten, a női vízilabda-vb-k történetében is másodszor történhetett volna meg, hogy a házigazdák nyakába akasztják az aranyérmeket – a 2013-as spanyol példa lebeghetett a szemünk előtt.

Miközben a papírformát igyekeztünk jó mélyre rejteni a szemeink elől. Sőt ha lehet, gondolni se rá. A lányok egyébként is azt ígérték, olyan szurkolótáborral a hátuk mögött, mint amilyen a Hajóst tölti meg meccsről meccsre, minden lehetséges.

Az első negyed jól is indult, Vályi Vanda jó szokásához híven megnyerte a ráúszást, majd bár az első emberelőnyt kihagytuk, két remek védekezést követően a 3. percben beúszócenterként Gurisatti Gréta a keresztlécet is segítségül hívva a kapuba vágta a vezető magyar gólt. A folytatásban is rendkívül szervezetten védekeztünk, de elöl bele-belehibáztunk a támadásokba. Sok volt az elpasszolt, amerikai részről lefülelt labda, a megúszás, amit csak szabálytalanul sikerült megállítani, és ezt kihasználva a címvédő három perccel a szünet előtt fordítani is tudott. A tokiói gólkirálynő Madeline Musselman emberfórban volt eredményes mindkétszer (1–2). 

Az első nyolc percet remek emberhátrányos védekezéssel, Keszthelyi-Nagy Rita blokkjával zártuk. A másodikat egy újabb kivédekezett fórhátránnyal kezdtük, majd Keszthelyi ezúttal már az amerikai kapu előtt villant, 2–2-re módosítva az állást. Ezekben a pillanatokban úgy tűnt, ha le akarjuk győzni a hatszoros világbajnokot, akkor ahhoz Musselman kikapcsolásán keresztül vezet az út. A 24 éves játékos szerezte az amerikaiak harmadik gólját is. Erre aztán Gurisatti válaszolt pikk-pakk (3–3). Egy darabig úgy tűnt, a negyedet meg is nyerhetjük, újabb emberhátrányt védekeztünk ki, 39 másodperccel a vége előtt viszont Mahieu Geraldine kiválását nem bírtuk el, így a nagyszünet amerikai vezetésnél jött el (3–4).

Fordulás után a fehér sapkában játszó címvédő szerezte az első találatot, ezzel a meccsen először kétgólos különbség alakult ki a csapatok között. Elkótyavetyéltünk egy újabb emberfórt: ha a saját védekezésünket dicsértük, hát mit mondjunk az amerikaiakéra?! Hatból csak egy emberelőnyt sikerült értékesítenünk 18 perc alatt.

Magyari Alda pillanatai következtek, a hollandok elleni elődöntő legjobb játékosának választott kapus pedig ismét parádés védéseket tett a közösbe. Gurisatti pedig gólokat, a 20. minutumra fordulva a hetedik emberfórunkból csak megszereztük a második találatunkat. Nem sokkal később az egyenlítésért is volt labdánk, ám egál helyett egy nehezen érthető ötméteressel – és Rybanska Natasa kipontozódásával – folytatódott a meccs. Musselman értékesítette, valljuk meg, úgy hiányzott tőle egy újabb találat, mint üveges tótnak az a bizonyos hanyatt esés...

Nem találtuk a fogást Ashleigh Johnsonon, aki Keszthelyi lövésénél már tizedszer tudott sikeresen játékba avatkozni. Az amerikaiak ellenben a jó védekezés mellé támadásban is feljavultak, Ryann Neushul találatával már háromgólos előnyre tettek szert. A negyed végén még Vályi találta el a kapufát, ezen csak azért nem illett bosszankodnunk, mert a meccs korábbi szakaszában kétszer minket is kisegített a léc. Az aranyos álmok azonban elúszni látszottak vele, nem elég, hogy mínusz háromról kellett volna visszajönni az utolsó nyolc percben, de a fordításhoz pont annyi találatot is kellett volna szerezzenek lányaink, amennyit a megelőző 24-ben sikerült (4–7).

A szoros végjátékhoz is parádés, már-már emberfeletti teljesítmény kellett volna az utolsó negyedben. Az viszont nem indult jól, Neushul újabb találatával néggyel is elhúztak az amerikaiak. Minden mindegy alapon kezdhettünk támadni, a közönség pedig egy percig sem csüggedt, sőt! Máté Zsuzsanna szépítését úgy ünnepelte a Hajós, mintha rögvest négyet és így egyenlítést ért volna. Egy percre rá ismét hangrobbanás rázta meg a Margitszigetet, Szilágyi Dorottya rázta az öklét, miután hosszas lóbálás után kilőtte a bal felsőt (6–8).

A találatot hosszas videózás követte, ami aztán még tovább és még tovább nyúlt. Az egészben a legérthetetlenebb az volt, hogy egy ponton túl a két játékvezető is karba tett kézzel figyelte, hogy mi történik. Füttyszó, taps, biztatás, majd újabb füttyszó váltották egymást, de végül csak középre mutatott a vezetőbíró – azaz megadta a gólt. 

Kulcsfontosságú volt, hogy a közjáték ne törje meg a mieink hirtelen jött lendületét. Kivédekeztünk egy újabb emberhátrányt, ráadásul az amerikaiak elhasználták előtte az időkérésüket is. Ismét feltámadt a közönség hangja, „Ria-ria, Hungária!” – zúgta a lelátó, de Garda Krisztina lövése nem jutott túl Margaret Steffens blokkján. Nem úgy a következő akciónk végén Keszthelyi jobb kezes bombája! Egy perc tizenhárom másodperccel a vége előtt visszajöttünk egy gólra! 

A csoda viszont elmaradt, minden korábbinál hangosabb füttyszó kíséretében újabb ötöshöz jutottak a fehér sapkások, Musselman pedig ismét higgadt maradt, értékesítve az akciót. Egyszerűen túl kevés idő maradt ahhoz, hogy dajkáljuk a labdát, Bíró Attila időt kért, megpróbáltuk gyorsan befejezni a támadást, Keszthelyi vállalta magára a nehéz feladatot, de nem tudott gólt szerezni. 

Az amerikaiak a végén lepörgették az órát, ezzel esélyt sem adva egy újabb akcióra, esetleg a szépítésre (7–9).

A mieink az utolsó percig küzdöttek, a végjátékot szinte lehetetlen helyzetből szorossá tették, de a sorozatban negyedik amerikai világbajnoki címet nem tudták megakadályozni. 

Sebaj, ebben a mezőnyben, ezzel az USA-val szemben az ezüst is szépen csillog. Fehéraranyként. 

A közönség és a lányok úgy is ünnepelték. 

FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
NŐI VÍZILABDA
Döntő
Magyarország–Egyesült Államok 7–9 (1–2, 2–2, 1–3, 3–2)

Az Indexen kiemelt figyelemmel követjük a hazai vizes világbajnokságot, mellékletünkben minden fontos információt megtalál az eseményt illetően!

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)