Szamurájkarddal fenyegetőzött Mark Zuckerberg

Zuckerberg, Facebook
Facebook's CEO Mark Zuckerberg delivers his speech during the VivaTech (Viva Technology) trade fair in Paris, on May 24, 2018. (Photo by GERARD JULIEN / AFP)
Vágólapra másolva!
Tömeges leépítés helyett pedig inkább elüldözné a nem elkötelezett dolgozókat.
Vágólapra másolva!

Gyors egymásutánban két színes beszámoló is érkezett Mark Zuckerberg kapcsán, és egyik sem vet jó fényt a Facebook, avagy újabban Meta alapítójára. A metaverzummal állítólag már rögeszmés jellegű kapcsolatot ápoló férfiról elsőként a közösségi hálózat harmincadik dolgozója emlegetett fel pár sztorit a TikTokon, Noah Kagan 2005-ben kilenc hónapot dolgozott programozóként a cégnél, 2014-ben pedig könyvet is kiadott az ott töltött idejéről.

Keményen beleszállt Zuckerberg a Meta lazsálni látszó dolgozóiba Forrás: AFP/Gerard Julien

Állítása szerint az akkoriban a húszas éveinek legelejét taposó Zuckerbergnek enyhén szólva sem volt az erőssége a dolgozók motivációja, neki nem tetsző fejlemények láttán kedvesen olyan dolgokat mondott, mint például „szájon váglak, ha nem készülsz el gyorsabban", vagy épp „feldarabollak a nagy kardommal". Az utóbbi fenyegetőzés során a szavainak nyomatékosítása érdekében szamurájkardot tartott a kezében, Kagan azóta sem tudja, hogy miért volt egyáltalán katanája Zuckerbergnek.

Az ennél aktuálisabb ügyre rátérve a Meta csütörtökön megtartotta a legutóbbi kérdezz-felelek eseményét a dolgozókkal, ennek során a frusztrált Zuckerberg bejelentette, hogy sokkal agresszívebb célokat fog kitűzni, ezzel befűtve a dolgozók talpa alá.

„Realisztikusan nézve valószínűleg nagyon sok olyan ember van itt a cégnél, akiknek nem kellene. Abban bízom, hogy az elvárások megemelésével elég forróvá válik a levegő néhányatok számára az önkéntes felmondáshoz, ez a fajta természetesen kiválasztódás számomra megfelel" – árulta el teketóriázás nélkül a terveit Zuckerberg.

A techcégek javához hasonlóan a Facebook is drámaian visszavágta az idén felvenni kívánt dolgozók számát, hiszen az általános gazdasági nehézségek mellett egyre nehezebb a hirdetések eladása, és a termékeinek felhasználói bázisai sem nőnek a kívánt mértékben. A tavalyi utolsó negyedévben a Facebook napi szinten aktív felhasználóinak száma még csökkent is, 1,93 milliárdról 1,929 milliárdra.

Idén már a piaci értékének felét elveszítette a Meta, így érthető Zuckerberg feszültsége, bár a kritikusai szerint nem segít a vállalat helyzetén az örökös metaverzumozása, talán nem csak egyes dolgozóknak kellene újraértékelniük a prioritásaikat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!