szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A kormánypropagandában is támadott budapesti színház csütörtök este jelentette be, hogy kénytelenek végleg leengedni a függönyt.

3 635 942 forint érkezett felajánlásként az Átriumhoz, egyszeri támogatásként, Mecénás Klub-tagságként, székkeresztelőként június 27. és július 1. között – közölte a Facebookon a színház, amely csütörtök este jelentette be, hogy végleg ellehetetlenült a működésük, több kollégájuknak kénytelenek voltak felmondani, és tíz év működés után be kell zárniuk. A színház idén eddig 0 forint támogatást kapott az államtól.

„KÖSZÖNJÜK minden adományozónknak, Nizzától Angyalföldig, Halimbától Tapolcáig, Kőbányától Csepelig, Győrtől Sóskútig, Óbudától Neuwiedig, Nagykanizsától Esztergomig, Gyöngyöstől a II. kerületig! Az összeget természetesen az Átrium munkatársainak munkabérének kifizetésére fordítjuk” – írták.

A színház produkciós menedzsere a hvg.hu-nak adott interjújában elmondta: az éves működéshez – több, az állam által támogatott magánszínházhoz hasonlóan – 200 millió forintra lenne szükségük, de ők egyetlen fillért sem kaptak a színháztámogatási keretösszegből. És bár az NKA elvileg megítélt nekik 17 millió forintot, az erről szóló szerződést nincs, aki aláírja, és az államnál a hivatalos válasz szerint nem tudják, kinek is lenne ez a feladata.

„A világ legborzalmasabb dolga, amikor egy jó csapatba, egy működő rendszerbe, egy iszonyatosan elhivatott, nagyszerű gárdába egyszer csak bele kell verned baltával. Hiszen nem azért kellett többeknek felmondanunk, mert ne dolgoztak volna nagyon jól, hanem mert nem lehet továbbmenni ennyi emberrel, pedig már így is jóval kevesebben dolgoznak ebben a színházban, mint egy hasonló méretű kőszínházban, és ez épp azért lehet így, mert ilyen jó a csapatunk. Hihetetlenül igazságtalan, hogy ebből a csapatból kell elküldeni embereket. Ez pont az a pusztítás, ami miatt sok fiatal depressziós, és nem tudja, hogyan fog érvényesülni ebben az országban; a most elküldöttek jó része olyan fiatal, aki színházban képzelte el a jövőjét. Ennek nem szabadna megtörténnie. És nem azért, mert az Átriumról van szó, hanem mert ez rombolás” – mondta a produkciós menedzser.

„Ennek nem szabadna megtörténnie, ez rombolás" - Tényleg bezár az Átrium?

„Nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk" - írta csütörtök este a budapesti Átrium színház abban a posztban, amelyben közölték: két hét múlva kénytelenek bezárni, és végleg leereszteni a függönyt. Megmentheti-e a színházat a közönség, van-e politikai szándék a háttérben, és miért jutott ide az Átrium? Erről kérdeztük a színház produkciós menedzserét.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel.

Kovács Bálint Élet+Stílus

„Ennek nem szabadna megtörténnie, ez rombolás” – Tényleg bezár az Átrium?

„Nem lehet szavakkal kifejezni, amit most érzünk” – írta csütörtök este a budapesti Átrium színház abban a posztban, amelyben közölték: két hét múlva kénytelenek bezárni, és végleg leereszteni a függönyt. Megmentheti-e a színházat a közönség, van-e politikai szándék a háttérben, és miért jutott ide az Átrium? Erről kérdeztük a színház produkciós menedzserét.