szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A „politikai krimit” vasárnap adták volna le, helyette a Valami Amerika 3. részét vetítik.

Változás történt a TV2 műsorrendjében, így a csatorna egyelőre mégsem vetíti le a vasárnapra betervezett ElkXrtuk című filmet. Az adás lett volna a „politikai krimi” televíziós premierje. A változását a SorozatWiki vette észre.

Az ElkXrtuk január 23-án, 21.20-tól lett volna látható, de helyette a Valami Amerika 3-at vetíti majd a TV2. Azt még nem tudni, mi áll a csere hátterében.

Az ElkXrtuk a 2006-os őszi utcai zavargásokat mutatja be fiktív elemekkel, Keith English rendezésében. A producer Kálomista Gábor szerint a mozi sikertörténet, és még az is lehet, hogy folytatást kap.

A Mega Film Kiadó Kft. tavaly még 800 millió forint tervezett gyártási költséggel vett nyilvántartásba a produkciót, de a büdzsé összege később tovább nőtt.

Frissítés 11:14-kor: megkerestük a TV2-t a műsorváltozással kapcsolatban. A csatorna sajtóosztálya válaszában azt írta: "programing okokból a film televíziós premierjét egy későbbi időpontra tettük át, néhány héten belül látható lesz a TV2 műsorán".

Frissítés 12:02-kor: az Index úgy értesült, hogy az Elkxrtukat március 5-én tűzi műsorra a csatorna.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: