BL: Xavi szerint Münchenben új korszak kezdődött

Vágólapra másolva!
2021.12.08. 23:58
null
Edzősorsok (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája E-csoportjának utolsó fordulójában a Bayern München otthonában vereséget szenvedett a Barcelona, amely így csak az Európa-ligában folytathatja tavasszal.

„Pokolian rossz eredményt értünk el, és voltak helyzetei még pluszban az ellenfélnek... Jól kezdtünk, de aztán pár helyzetet ki tudtak alakítani, majd gólt is szereztek. Az első gól megrendítette az önbizalmunkat – ismerte el őszintén a Barcelona védője, Ronald Araújo. – Nem jutottunk tovább, emiatt a mérkőzés miatt, és amiatt a teljesítmény miatt, amelyet más BL-mérkőzéseken nyújtottunk. Szégyen ez az eredmény számunkra. Tovább kell dolgoznunk, és remélem, hamarosan jönnek a jó eredmények. Az az igazság, hogy most nem tartozunk Európa legjobb csapatai közé. Ez a valóság. Ha oda tartoznánk, továbbjutottunk volna. A célunk az Európa-liga megnyerése, meg kell próbálnunk megnyerni azt a sorozatot, mert mi vagyunk a Barca.”

„Jobbak, sokkal jobbak voltak, mint mi – sóhajtott nagyot a Barcelona edzője, Xavi. – Többet birtokolták a labdát, ez a rideg valóság. Mondtam a játékosaimnak, fordulópont lesz ez a mérkőzés. Ma nem voltunk egyenlő felek, a Barca ezt nem engedheti meg magának! Ma egy új korszak kezdődik, és oda kell vinnünk a Barcát, ahol az igazi helye van, olyan helyre, amelyet megérdemel... És ez nem az Európa-liga. Mérges vagyok a játékunk miatt. A nulláról kezdtük a munkát, és vissza kell vinnünk a Barcát a Bajnokok Ligájába, de úgy, hogy ott az aranyéremért harcoljon. Felelősnek érzem magam. Azt hittem, egyenlő felei leszünk majd a Bayernnek, de ez nem így történt. Nagyon csalódottak vagyunk, de most meg kell nyernünk az El-t.”

„Negatív szenzáció ez az eredmény... Nem ezt akartuk, ez a klub és a szurkolók nem ezt érdemlik. De ez a realitás, a realitás az El – ismételte meg szinte szóról szóra mestere szavait Sergio Busquets. Helyzetünk nehéz és fájdalmas, de ennek sok oka van. Ismerjük a klub kényes helyzetét, a rossz játékospolitikát, és mi, játékosok sem voltunk tökéletesek. Sok csapat járt ilyen cipőben már, lásd a Chelsea-t és pár évvel ezelőtt a Bayernt... A Barca nagyszerű klub, tudjuk, mit érdemel. Most irányt váltunk, új emberek kellenek a fedélzetre. Tudjuk, anyagi gondok vannak, de nekünk nem szabad erre gondolnunk. A futballban az eredmény számít, biztos vagyok benne, megindulunk felfelé. Az Európa-liga aranyérme innentől a cél. Csalódottak vagyunk, fájó ez az érzés, nem lehetünk büszkék magunkra. Ha több pontot szereztünk volna az első fordulókban... Nem volt szerencsénk a hazai mérkőzéseken, de ahogyan az edzőnk mondta, kezdjünk egy új szakaszt, amelyben elvisszük a Barcát az őt megillető helyre!"

 


 

„Nagyon jól játszottunk, csapatként tudtunk futballozni, ez győzelmet ért” – nyilatkozta a két ordító ziccert is elpuskázó Leroy Sané, a Bayern támadója.

„Úgy tűnik, szárnyalok a Barca ellen – mosolygott a kamerákba a katalánok ellen már nyolc gólnál tartó, és ezzel európai kuparekorder Thomas Müller. – A gólom tipikus Müller-gól volt, de vállalom. Ötven gólt szereztem a BL-ben, és sok mérkőzés vár még rám ebben a sorozatban!”

Julian Nagelsmann, a Bayern München edzője is nagyon elégedett volt: „Abszolút mi irányítottuk a mérkőzést, nagynevű ellenféllel játszottunk, amelynek nyernie kellett volna, de ezt nem hagyhattuk. Ha összeszedettebben futballozunk, háromnál több gólt szereztünk volna.”

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
E-CSOPORT
Bayern München (német)–Barcelona (spanyol) 3–0 (2–0)
München,
Allianz Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Hategan (román)
Bayern:
Neuer – Pavard, Upamecano, Süle (Nianzou, 78.), A. Davies (O. Richards, 71.) – Tolisso (Roca, 60.), Musiala – Coman (B. Sarr, 71.), T. Müller, L. Sané – Lewandowski (Tillman, 78.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
Barcelona:
Ter Stegen – R. Araújo, Piqué, Lenglet, Alba (Mingueza, 31.) – Gavi (Demir, 86.), S. Busquets, F. de Jong – Dest (Nico González, a szünetben), Depay, O. Dembélé (Coutinho, 73.). Vezetőedző: Xavi
Gólszerző:
T. Müller (34.), L. Sané (43.), Musiala (62.)

Bővebben ide kattintva olvashatnak a mérkőzésekről!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik