Ikarus a földön suhan

Gyékovács Misike 1959. november 17-én megkapta élete első kocsiját. Éppen azon a kedden, amikor Doleschall Frigyes egészségügyi miniszter bejelentette, hogy tizennégy éves kor alatt minden gyermek megkapja „a Sabin-féle új, szovjet gyártású védőanyagot”. Misike persze minderről semmit sem tudott, hiszen alig két héttel korábban érkezett erre a világra, és az újszülöttek, ugye, még nem sokat tudnak az országok társadalmi berendezkedéséről, ahogyan a közélet dolgairól se sokat.

A Múlt-kép blog a Nemzeti Fotótár szakmai együttműködésével valósul meg.

Az ország azon a napon átlagos keddre ébredt. Az erős reggeli párásodás után a napot felhők takarták el, a hőmérők higanyszála a 10 fokot sem érte el, a Dunáról pedig kiderült, hogy egy nappal korábban 131 centiméter magasan hömpölygött medrében. Minderről amúgy Misike apukája sem értesült még, mert napilapot rendszerint ebédhez olvasott, így ez a derékban hasas, arcban tojásdad forma, csillogó szemű buszsofőr könnyű reggelijét követően – amely két szelet lekváros kenyér elfogyasztását jelentette – betért az üzletbe, és vett a fiának egy Ikarus babakocsit. Arra gondolt, miközben a pénzt a pultra számolta, hogy a férfiak életében meghatározó élmény az első négykerekű. S bár tudta, hogy Misike felnőve aligha emlékszik erre a járgányra, de az ízlésformálást nem lehet eléggé fiatalon elkezdeni, a fényképeket visszanézve pedig majd hálával gondol arra, milyen menő babakocsiban feszített, amikor kiruccantak szétnézni a városban, vagy csak anyuval elugrottak a pékhez, máskor meg beültek egy délutáni sütire.

Így történhetett meg, hogy azon a kedden, amikor Anasztasz Ivanovics Mikoján szovjet miniszterelnök-helyettes repülőgépe még a magasban suhant Mexikó felé, és nem mellesleg az is kiderült, hogy bányászüdülővé alakították a XVIII. század végén épült balatonfüredi Horváth-házat, éppen azt, ahol egykor Kossuth Lajos, Széchenyi István és Wesselényi Miklós töltötte nyári pihenőjét, Gyékovács Misike már a hófehér színű, lágyított vonalú, az Ikarus buszok formájára tervezett, fémkerekeken guruló babakocsijában feküdt kiskabátban, fején kötött sapkával. Karjával sután a felhők felé bokszolt, szemével gyakorta hunyorított, lábával a végtelen felé rugózott.

Az Ikarus babakocsi némán suhant alatta, Gyékovács anyuka pedig könnyes tekintetével nézett urára, aki uzsonnástáskával a hóna alatt indult, hogy felvegye a délutáni műszakot. Próbálta felidézni, neki vajon milyen babakocsija lehetett anno, ám a képet, a formát, a hangulatot, azt, hogy babakocsiban tolják, képtelen volt előhívni gyerekkorából.

Budapest, 1900-1910 körül. A budapesti Duna-parti korzó 1900 és 1910 között. A díszes kandeláberekkel ékesített, padokkal ellátott sétány nagyjából száz évvel ezelőtt épült ki. Sétára és a dunai panoráma élvezetére egyaránt csábító. A mai korzó őse, a Duna déli szakaszánál telepített fasor már több mint kétszáz éves, és a belvárosi plébániatemplom közelében kezdődik, ahol egykor a hajóhidat kikötötték. A jelenlegi sétány használatának szokásrendje a millennium idején alakult ki

Fotó: MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1952. április 14. Pihenő, napozó pestiek a Duna-korzón 
Budapest, 1952. április 14. Pihenő, napozó pestiek a Duna-korzón 
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Eger, 1952. június 23. A munka végeztével édesanyák babakocsiban tolják hazafelé gyermekeiket a bölcsődéből
Eger, 1952. június 23. A munka végeztével édesanyák babakocsiban tolják hazafelé gyermekeiket a bölcsődéből
Fotó: Gink Károly Botta Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1953. július 27. Ruttkai Éva színésznő babakocsiban sétáltatja újszülött gyermekét, Júliát
Budapest, 1953. július 27. Ruttkai Éva színésznő babakocsiban sétáltatja újszülött gyermekét, Júliát
Fotó: Bartal Ferenc / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. szeptember 22. Nagymama levegőzik unokájával egy budapesti téren 
Budapest, 1956. szeptember 22. Nagymama levegőzik unokájával egy budapesti téren 
Fotó: Fényes Tamás / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1956. szeptember 21. Járókelők Budapesten
Budapest, 1956. szeptember 21. Járókelők Budapesten
Fotó: Samai Antónia / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1957. október 8. A felröppenő galambokat nézik a járókelők a Március 15. téren, a háttérben a Belvárosi templom
Budapest, 1957. október 8. A felröppenő galambokat nézik a járókelők a Március 15. téren, a háttérben a Belvárosi templom
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Komló, 1960. június 11. Fiatal pár hazafelé tart babakocsiban ülő kisgyermekével
Komló, 1960. június 11. Fiatal pár hazafelé tart babakocsiban ülő kisgyermekével
Fotó: Friedmann Endre / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1960. március 6. Egy apa megigazítja a babakocsiban levő csecsemőjét a tavaszi sétán a Duna-korzón
Budapest, 1960. március 6. Egy apa megigazítja a babakocsiban levő csecsemőjét a tavaszi sétán a Duna-korzón
Fotó: Friedmann Endre / MTI Nemzeti Fotótár
Győr, 1961. szeptember 27. Vásárlók és gyerekkocsit toló nézelődők a győri Állami Áruház előtt az őszi vásár idején. Győr az Észak-Dunántúl gazdasági és kulturális központja. Fejlődő ipara, kereskedelme, kulturális létesítményei méltók az évezredes város múltjához, az ország fontos megyéjének székhelyéhez

Dunaújváros, 1965. június 2. Fiatal anyák beszélgetnek egy dunaújvárosi élelmiszerbolt előtt
Dunaújváros, 1965. június 2. Fiatal anyák beszélgetnek egy dunaújvárosi élelmiszerbolt előtt
Fotó: Kovács László / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1961. június 10. Járókelők a Baross utcai trolimegállóban: egy kisgyerek integet egy hozzá beszélő asszonynak
Budapest, 1961. június 10. Járókelők a Baross utcai trolimegállóban: egy kisgyerek integet egy hozzá beszélő asszonynak
Fotó: Lajos György / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1971. május 15. Divatos sortnadrágot viselő anyuka babakocsit tol a Váci utcában
Budapest, 1971. május 15. Divatos sortnadrágot viselő anyuka babakocsit tol a Váci utcában
Fotó: Benkő Imre / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. december 2. Egy idős asszony ikergyermekeket néz babakocsijukban a Váci utcán
Budapest, 1982. december 2. Egy idős asszony ikergyermekeket néz babakocsijukban a Váci utcán
Fotó: Benkő Imre / MTI Nemzeti Fotótár
Budapest, 1982. augusztus 10. Apa babakocsiban tolja a gyermekét a Kígyó utcában
Budapest, 1982. augusztus 10. Apa babakocsiban tolja a gyermekét a Kígyó utcában
Fotó: Horvát Éva / MTI Nemzeti Fotótár