Ők jutottak be a Virtuózok V4+ döntőjébe

Névtelen-12
2021.12.08. 17:03
Múlt szombaton kiderült, ki az az öt ifjú tehetség, aki a nemzetközi előválogatóból továbbjutva hazáját képviselheti majd a tehetségkutató döntőjében. A lengyel Miłosz Bachonko, a szlovák Miriám Minková, a cseh Martin Sadílek, a horvát Ivan Petrovič-Poljak és a magyar Oláh Vilmos jutott tovább a döntőbe. Hozzájuk csatlakozik még újabb öt versenyző az e hét pénteki, második nemzetközi előválogatóból.

De lássuk, kik ők.

A műsor és az egész eddigi idei verseny legelkápráztatóbb tehetsége a 16 éves horvát zongorista, Ivan Petrovič-Poljak. Bemutatkozásakor bevallotta, úgy érzi, a zongorát neki találták ki. És tényleg. Rögtön nagyon nehéz darabot, Liszt II. Magyar rapszódiáját választotta, amelyet olyan energiával, virtuozitással és bravúrral játszott, hogy nincs ember, akit ne vett volna le a lábáról. A műsor rövid bejátszásaiban volt egy pillanat, amikor csak a keze, a játéka látszott hang nélkül, már ebből lehetett következtetni a produkció minőségére. Előadásával valódi sztárhoz illő minőséget produkált, mindehhez természetesen viselkedő, szerény személyiség, semmiféle póz nincs benne. Bevalljuk, óriási bennünk a kíváncsiság, milyen darabot választ legközelebb. 

A cseh Martin Sadílek Prágából érkezett a versenyre, és a hárfa női hangszer sztereotípiát próbálta megdönteni − sikerrel. A zsűri döntésében kiválasztásakor nyilván ez a szempont is közrejátszott. Nagyon jól adta a piano-forte különbségeket Händel B-dúr hárfaversenyében, Domingo azt mondta róla, szólista lesz. Martin is szerény, megnyerő személyiség. 

Reméljük, hogy a 16 éves szlovák Miriam Minková következő megmérettetésekor több kommentet kap a zsűritől, ugyanis ezt az egyet fájlalta előző bemutatkozása alkalmával. Fiatal kora dacára érett művészként játszotta a nagyon ismert Mendelssohn-művet, az E-moll hegedűversenyt, a zsűri energikusnak, érettnek és professzionálisnak találta játékát. Ha most még többet mutat magából, talán több kommentet kaphat.

A lengyel Miłosz Bachonko Lublinból háromévesen kezdett harmonikán játszani, hatévesen pedig már komponált. Ha inspirációja van, azt zenébe oltja, így keletkeznek saját művei. Első megmérettetésekor igazán virtuóz művet játszott igazán virtuózan: Albert Vossen Flick-flack című darabja remek választás volt. Miłosz a pompás technikát már 11 évesen tudatossággal ötvözi. Jobban szeret fellépni, mint gyakorolni, de ahogy Miklósa Erika mondja, rossz híre van, ezen a pályán rengeteget kell gyakorolni. 

Magyarországot pedig Oláh Vilmos gitárművész képviseli, úgy tűnik, ő Miklósa Erika kedvence, de azt is kevesen érték el a műsorban, hogy Plácido Domingo meghívja őket vagy kvázi meghívja a Real Madrid stadionjának megnyitójára. Ráadásul a Maestro fia, Plácido Domingo Junior a mentora, akiről Vilmos azt mondja, sokat segített neki a felkészülésben pszichésen és technikailag is.

(Borítókép: Oláh Vilmos, Miriám Minková, Miłosz Bachonko, Ivan Petrovič-Poljak, Martin Sadílek. Fotó: Hegedűs Bence / Virtuózok)