szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Átadták a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított díjakat: a közmédia többnyire a saját munkatársait díjazta, Galla Miklós pedig ismét búcsút mondhat a Karinthy-gyűrűnek.

Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója adták át szerdán a közmédia díjait.

A Karinthy-gyűrűt idén Laár András humorista vehette át. A szórakoztató műsorokban nyújtott kiemelkedő előadói tevékenységért járó elismerést legutóbb Galla Miklóstól visszavonták, arra hivatkozva, hogy közelmúltbeli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia és a Karinthy-gyűrű értékrendjével és szellemiségével. Galla szerint politikai háttere van a dolognak, és még november elején is azért írt levelet Dobos Menyhértnek – korábban pedig Orbán Viktor miniszterelnöknek is – hogy a gyűrű, amelyik jár neki, az övé lehessen. Mint fogalmazott: „a legközelebbi Karinthy-gyűrű az ENYÉM. Negyven év szorgalmas, tisztességes munkájával érdemeltem ki. Amíg én nem kaptam meg, nem kaphatja meg más. Ha valaki más felhúzza az ujjára, az én Karinthy-gyűrűmet bitorolja”. 

Laár András és Galla Miklós korábban évekig szóba sem álltak egymással, miután Galla kilépett a kilencvenes években fergeteges sikerű L'art pour L'art társulatból. 2015-ben békültek ki egymással, 19 év után akkor először szerepeltek újra együtt a színpadon.

További díjazottak

A közmédia Sára-Csoóri Életműdíját Vitézy László producer, forgatókönyvíró, filmrendező, érdemes és kiváló művész kapta.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének tiszteletére alapított Knézy Jenő-díjat Hajdú B. István sportújságíró, sportriporter, televíziós kommentátor vehette át.

Az ismeretterjesztői Tőkéczki László-díjat Bősze Ádám zenetörténész, a Bartók Rádió műsorvezetője kapta. 

Wacha Imre-díjban részesült Bényi Ildikó, a közmédia műsorvezetője, korábbi bemondója.

A Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán opera-énekesnő.  

Egyesy Géza-díjat Baraczka Eszter, a közmédia brüsszeli tudósítója és Németh Balázs, az M1 műsorvezetője kapta.

Herczeg Ferenc-díjjal tüntették ki Gulyás István szerkesztő-műsorvezetőt.