szerző:
Lengyel Miklós
Tetszett a cikk?

Valérie Pécresse négy férfi vetélytársát küldte padlóra az előválasztáson. Most pedig egy közvélemény-kutató cég azt mérte, hogy minimális többséget kapna Emmanuel Macronnal szemben az elnökválasztáson Franciaországban.

"A közvélemény-kutatások jönnek-mennek" - ez volt az első reakciója Valérie Pécresse-nek, akit esélytelennek tartottak pártjának előválasztása során is. Nem véletlenül, hiszen olyan vetélytársai voltak, mint például Michel Barnier egykori uniós biztos, a Brexit főtárgyalója - de őt többen ismerték Nagy-Britanniában, mint otthon. Valerie Pécresse viszont a legnépesebb francia régió, Ile de France elnöke, aki mindvégig megőrizte a hidegvérét az előválasztások során is, ahol rájött arra: a pandémiába belefáradt franciák változást szeretnének .

"Konkrét váltást akarnak - konkrét megoldásokkal. A franciák a problémáik megoldását várják el a hatalomtól. Mi testesítjük meg a legjobban ezeket a változásokat. Ezért boldog vagyok, de tudom, hogy ez csak a kezdet. Még meg kell győznöm a franciákat arról, hogy a mi megoldásaink a jók" - mondta a mérsékelt jobboldal elnökjelöltje a meglepően jó közvélemény-kutatási eredmény után.

A kutatás másra is rámutatott: Marine Le Pen öt pontot veszített a népszerűségéből. Lehetséges, hogy ez összefügg varsói szereplésével is, hiszen a hétvégén Orbán Viktorral miniszterelnökkel és másokkal együtt szélsőjobboldali mozgalmat próbált meg összehozni - sikertelenül. Ráadásul úgy nyilatkozott, hogy Ukrajna Oroszország érdekszférájának része - szembemenve az európai közvéleménnyel. Marine Le Pen nemrég Budapesten is járt, ahol Orbán Viktor leterítette elé a vörös szőnyeget.

Marine Le Pen pártjának szóvivője úgy értékelte a számukra kínos felmérési eredményeket, hogy "a globalisták és a liberálisok háborújáról van szó: Emmanuel Pécresse és Valérie Macron - ugyanaz. A valódi küzdelem a globalisták és az ellenfeleik között zajlik, és az urnák felbontása után derül ki, hogy a franciák kit támogatnak."

A kormányszóvivő is értékén kezelte a meglepő közlemény-kutatási eredményt. Gabriel Attal a France 5 televízióban arról beszélt, hogy "az elnökválasztási kampányban lesz vita, de a kampány még el sem kezdődött. Emmanuel Macron hivatalosan még nem elnökjelölt."

A francia államfő hétfőn Budapesten tárgyal a visegrádi államok vezetőivel. Franciaország lesz az Európai Unió soros elnöke január elsejétől.

Kicsoda Valerie Pécresse?

A külföldön alig ismert 54 éves politikust Franciaországban sokra becsülik, mert ellentétben elég sok társával jól felkészült és kiváló nyelvtudással rendelkezik. Macron az első olyan francia elnök, aki jól beszél angolul, Valérie Pécresse az angolon kivül oroszul és japánul is tud. Franciaország legtekintélyesebb üzleti főiskoláján szerezte első diplomáját, míg a másodikat a híres államigazgatási főiskolán, az ENA-n. Édesapja, Dominique Roux Franciaország egyik leghíresebb közgazdásza volt, aki nemcsak a párizsi közgazdasági egyetem professzoraként szerzett hírnevet, de egy nagyvállalat, a Bolloré elnök vezérigazgatójaként a gyakorlatban is bizonyított.

Politikai karrierjét Pécresse Jacques Chirac elnök tanácsadójaként kezdte, majd Nicolas Sarkozy szóvivője lett a jobboldali pártban.

Sarkozy elnök először a felsőoktatás miniszterévé nevezte ki (2007-2011), ő kezdeményezte az egyetemi reformokat, amelyek a magántőke bevonását jelentették. Emiatt sok helyen sztrájkoltak a diákok és velük szimpatizáló tanárok. Sarkozy elnökségének utolsó éveiben Pécresse költségvetési miniszter volt, egyben betöltötte a kormányszóvivő posztját is.

2017 óta ő a regionális tanács elnöke Ile-de-France régióban, vagyis Párizs környékén. Ebben a minőségében aktívan kampányolt azért, hogy a Brexit miatt a kontinensre menekülő cégek a francia fővárost és környékét válasszák.

Idén júliusban jelentette be, hogy a Republikánusok nevében - ez De Gaulle elnök pártjának jelenlegi neve - indul a jövő évi elnökválasztáson, amelyet áprilisban tartanak. A Le Figaro számára készített közvélemény-kutatás azt mutatta ki, hogy az első fordulóban Macron elnök 25, Valérie Pécresse és Marine Le Pen 17-17%-ot kapna. Az Elabe közvélemény kutató szerint a második fordulóban jönne ki az 52-48% Valérie Pécresse javára Macron elnök ellenében, de jövő áprilisig még sok minden változhat.