Sport

Szexvideós zsarolás miatt börtönnel fenyegetik a focistát, el sem ment a tárgyalására

Bors

Létrehozva: 2021.10.20.

<p>Karim Benzema távollétében zajlik Franciaországban az a háromnapos bírósági tárgyalás, amiben a Real Madrid focisztárját azzal vádolják, hogy szexvideóval zsarolta meg korábbi válogatott társát. </p>

Nem jelent meg szerdán a versailles-i bíróság előtt Benzema, akinek már 2015 óta húzódik a zsarolási ügye. A Real Madrid játékosának távollétét az ügyvédei szakmai elfoglaltsággal magyarázták. Tény, a francia válogatott csatár kedd este még Kijevben lépett pályára a BL-ben a Sahtar Donyeck elleni győztes meccsen (5-0), a héten pedig a vasárnapi Barcelonával szembeni spanyol bajnoki rangadóra készül. 

A 33 éves futballistának még mindig egy hat évvel ezelőtti történet miatt kell felelnie. Azzal vádolják ugyanis, hogy 2015 júniusában közvetítőként részt vett akkori válogatottbeli társa, gyerekkori barátja, Mathieu Valbuena megzsarolásában. Benzema a vád szerint egy meg nem nevezett összeget akart kicsalni a felbújtói számára, akik rajta keresztül azzal fenyegetőztek, hogy nyilvánosságra hoznak egy kopromittáló szexvideót az áldozatról. 

Valbuena azonban feljelentést tett, és megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, és azóta is tagadja, hogy bármilyen szerepet játszott volna a zsarolási ügyben. Ennek ellenére Benzemát a francia fociszövetség 2015 noveberében határozatlan időre eltiltotta a válogatottbeli szerepléstól.

A fantasztikus formában futballozó csatár éppen az idei Eb-n tért vissza a nemzeti csapatba, és Budapesten is pályára lépett a tornán. Habár ügyvédei abszurdnak nevezték a bíróságon az ellene felhozott vádakat, ha végül mégis bűnösnek találják, akkor akár ötéves börtönbüntetést, valamint 75 ezer eurós (27,2 millió Ft) bírságot is kaphat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146974_auto_resized.jpg
origo.hu

Hamilton-kudarc, Ferrari-baleset és meglepetés a Forma-1-es időmérőn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130971_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620411
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja