Aktuális

Eszméletlen gyermek testét találták meg a rendőrök, szörnyű, ami történt

Bors

Létrehozva: 2021.09.19.

Az anya azért lőtt barátjára, mert az ledobta lányát az erkélyről, ugyanis azt gondolta, démon szállta meg a gyereket.

Forrás: Pexels

A még múlt vasárnap egy külvárosi lakótömbhöz riasztott Las Vegas-i zsaruk a helyszínre érve egy eszméletlen gyermek testére lettek figyelmesek az épület tövében – írja a Crime Online. A gyerek anyja szerint barátja, a 32 éves Jarick Willis

dobta le gyerekét az erkélyről, mert úgy hitte, rossz szellemek szállták meg a lányt.

Az asszony ezután először a kezén lőtte meg a férfit, majd a hasába is eresztett egy golyót. Mint azt a nő a rendőröknek elmondta, azért vette kezébe az irányítást – na meg a fegyvert –, mert

félt, hogy Willis a továbbiakban az ő, illetve többi gyermekének életére tör majd.

A kislánynak a zuhanás következtében eltörött az alkarja, a medencecsontja, a lába és egy bordája, tüdeje összesett, mája pedig megrepedt - az azóta is egy gyermekkórház intenzív osztályán ápolt áldozat állapota állítólag stabil.

saját vére buktatta le

A zsarukat végül a ördögűzés nagymestereinek hatékonyságát ostromló férfi elhullajtott vére vezette el Willisig, aki

az erkélyről leugorva menekült el a tett színhelyéről, majd a kórházba került.

Az egyelőre nem tisztázott, ellátása után börtönbe került-e már a kedvese lányát démonnak képzelő férfi, mindenesetre az ügyében megállapított óvadék összege 150 ezer dollár, azaz mintegy 45 millió forint.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142868_auto_resized.jpg
origo.hu

Somló - Isten itt felejtett kalapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141331_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140991_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713502212
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713502212
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713502212
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze