Tokió 2020 - Adolf legyőzte a címvédőt, Fejes a reményfutamban C-1 1000 méteren

Sport, 2021.08.06

Adolf Balázs remekül versenyezve bejutott a középfutamba kenu egyes 1000 méteren a tokiói olimpián, a szám másik magyarja, Fejes Dániel pedig később a reményfutamban folytatja szereplését.

A fiatal versenyzők - az Óbudai Ganz VSE-t erősítő Adolf és a Merkapt Mekler László SE kenusa, Fejes is 21 éves - párosban közösen már versenyeztek a japán fővárosban, de Fejes kisebb betegsége miatt nem tudták kihozni magukból a maximumot és a 11. helyen zártak.

Fejes ezúttal sem ment jól, hatodik lett előfutamában, Adolf azonban - többek között a kétszeres címvédő és háromszoros olimpiai bajnok Sebastian Brendelt is megelőzve - remekül versenyzett és a csehek menője, Martin Fuksa mögött másodikként ért célba, azaz már készülhet a szombati folytatásra.

"Nagyon kellett nyomni, de örültem, hogy a rajt után nem mentek el tőlem, lőtávolban maradtam. Ki-kikacsintottam balra, és nagyon jó érzés volt látni, hogy végig meccsben vagyok. Nagy volt a tét, és az utolsó százon mindent beleadtam, hogy sikerüljön. Örülök, hogy nem kell még egy pályát lehúznom ma, bár a maratoni múltam miatt jól bírom a sorozatterhelést. Holnapra próbálom kipihenni magam" - nyilatkozott fáradtan, de boldogan az 5000 méteren világbajnoki ezüstérmes Adolf Balázs, aki a partra érve egyből hűtőmellényt vett magára a hőség ellen védekezve.

A pénteken kezdődő számokban szombaton rendezik majd a középfutamokat és a döntőket.

később:
10.30 (3.30): női K-4 500 m (Magyarország)
10.51 (3.51): férfi K-4 500 m (Magyarország)
11.21 (4.21): reményfutamok
11.35 (4.35): férfi C-1 1000 m (Fejes Dániel)
12.05 (5.05): női K-4 500 m
12.12 (5.12): férfi K-4 500 m
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!