Tibor valósággal gyilkosnak érzi magát: ő vitte a végzetes kórt az édesanyjának
Azt már tudjuk, hogy a járvány okozta veszteségekre gyásszal reagálunk, de vajon magára a gyászra hogyan hat a pandémia? És mi segít nekünk, ha megtörtént a tragédia, és gyászolunk? Singer Magdolna gyásztanácsadó kétrészes cikksorozatában ezt járja körül.
A gyász lefolyása sok tényezőtől függ, mint például a gyászoló személyiségétől, megküzdő képességétől, élettörténetétől, világnézetétől, halálhoz való viszonyától, az aktuális fizikai és pszichés állapotától, a szociális támasz mértékétől, de függ az elhunyt korától, a vele való kapcsolattól és a halálának körülményeitől is. Mindezek közül több tényezőt is jelentős mértékben befolyásol a járvány, nézzünk néhányat.
A halál körülményei
Szemben az eddigi életünkkel, ezúttal ha akarjuk, ha nem, tudomásunkra hozzák, hogyan szenvednek és halnak meg a SARS-CoV-2 vírussal fertőződött betegek. A médiából áradó híreknek köszönhetően a hozzátartozó tisztában van azzal, hogy a szerette kínlódik a kórházban, esetleg lélegeztetőgépen van, ezért ő maga is a poklok poklát járja be az aggodalmai miatt. Pörgeti a képeket a fejében, megjelennek a tévében látott képsorok, ezúttal azonban a férjét, feleségét szülőjét látja a gépek között, vigasztaló szó, simogatás nélkül, szkafanderbe öltözött űrlényekkel körülvéve.
A lélegeztetőgép immár örökre bevésődött az emberiség lelkébe, emlékezetébe. Korábban az aggodalom mellett a reményt jelentette, most a reménytelenséget, pánikot. Csak odáig ne jussunk el! Olvassuk a statisztikákat, jönnek a hírek és az álhírek, és elborzadunk.
A humor feszültségoldó mémjeivel még végigkísérte a járvány első hullámát, mostanra azonban kegyetlen szembesülésre késztetett mindenkit, és elment a kedvünk a tréfálkozástól. Már nemcsak a „másikat” érinti a halál, hanem egyre több ismerősünktől kell elbúcsúznunk örökre, és megtörténik a legrosszabb is, hogy egy szerettünk távozik az élők sorából. És bármennyire is próbáljuk elfojtani azokat a képeket, amelyek beúsznak a tudatunkba a halált megelőző időszakról, képtelenek vagyunk erre. Ilyen híráram mellett lehetetlen elhitetni magunkkal, hogy a szerettünk eltávozása békésen történt.
Aktuális fizikai és pszichés állapot
Meghatározó a gyász szempontjából, hogy a haláleset bekövetkeztekor milyen az itt maradó fizikai és pszichés állapota. A járvány ebből a szempontból sem kedvez a gyászfolyamatnak. Gábor két kamasz fia az egy éve tartó bezártságot nehezen viselve egyre inkább befordult. Ebben a labilis lelkiállapotban érte őket az újabb csapás: pénztáros édesanyjuk elkapta a betegséget, és alig két hét múlva meghalt.
Nóra vendéglátósként elvesztette a munkáját, így az öttagú család az apa fizetéséből próbált valahogy megélni. Egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültek, ami súlyosan megviselte őket. A férj váratlan halálát ugyan nem a járvány okozta, de Nóra gyászát mégis meghatározza, mivel munkanélküliként, anyagilag kiszolgáltatva kell megküzdenie tragikus veszteségével.
A gyermektelen, idős Rozika legfőbb támaszát veszítette el szerető, hűséges férjében, akit mentő vitt kórházba egy esős napon. Az aggódó feleség napokig nem hallott hírt róla, hiába próbált telefonálni a kórházba. Mire megérkezett hozzá a férjének a halálhíre, rajta is kiütköztek a betegség tünetei. Bár ő meggyógyult, de betegsége okozta kiszolgáltatottsága, magánya felesősítette a férje elvesztése miatt amúgy is elviselhetetlen fájdalmát.
Róbert matematikát tanít egy középiskolában, emellett érettségi előtt álló osztályának az osztályfőnöke. Édesanyját gyászolja, de nem erről beszél a konzultáción, hanem arról, hogy össze van törve a szíve, mert ezek az igyekvő, szorgalmas, élettel teli diákok most kiüresedett, fakó szemmel, reményvesztett állapotban, célok, jövőkép nélkül néznek az üres semmibe. Ma pedig azt a hírt kapták, hogy a legszeretettebb tanáruk 45 éves korában koronavírus-fertőzés következtében elhunyt.
Lara orvos egy vidéki kórház belgyógyászati osztályán. Kimerülten próbál a szabad estéjén regenerálódni, amikor kapja a telefont, hogy pakoljon, másik városba irányítják. Bizonytalan a szakmai kompetenciájában, szorong, aggódik saját és hozzátartozói egészségéért. Mindezen nehezítő tényezők mellett nap, mint nap több ápoltját veszíti el, folyamatos gyászban van. „Sokszor már el sem tudom rejteni a betegek elől a könnyeimet” – meséli kétségbeesetten.
A szociális támogatás
Nagy jelentősége van a gyászfolyamatban a szociális háló szerepének, amely körbeveszi a gyászolót. Vigaszt jelentenek a búcsúszertartások, a virrasztás, a temetésen résztvevő, együttérzésüket érintéssel, öleléssel is kifejező rokonok, a barátok, a halotti tor. A járvány itt is közbeszól. Korlátozott létszám, távolságtartás, feszélyezett részvétnyilvánítások. Az írás e pillanatában a virágüzletek is zárva vannak, a hozzátartozó úgy érzi, méltatlanul temetik el a szerettét. Kincső így kesereg: „Úgy temettük el édesanyámat, mint egy kutyát, ez az, ami legjobban bánt.”
Nem lehet kitörni kicsit az állandó szomorúságból, nincs lehetősége a léleknek, hogy megpihenjen. Nem lehet barátokkal beülni egy sörözésre vagy egy éttermi vacsorára, nincsen színház, mozi, sőt a munkahelyek jó része is home office-ra váltott. Leszűkültek az emberi találkozások, leállt az élet. Kata és Annamária még a járvány előtt jártak hozzám, miután megözvegyültek. Mindkettőjüknek sokat jelentett, hogy a korábban férjükkel gyakorolt társastáncot nem hagyták abba, és hetente feltöltődhettek a közösség megtartó erejében, a zene, a mozgás örömében. Ennek vetett véget a járvány, elveszítették legfőbb kapaszkodójukat.
Péter szintén özvegy, daganatos betegségben halt meg a felesége, a járvány mégis kihat a gyászára. Autoimmun betegsége miatt jobbnak látja, ha nem találkozik velem sem, azonban az online lehetőségtől idegenkedik, így megszakadt a segítő kapcsolat, ami, mint mondta, sokat jelentett számára.
Hihetnénk, hogy az otthonlétben a családtagok több támogatást tudnak nyújtani egymásnak, összetartanak, de éppen ellenkezőleg történik. A gyászban a családtagok különböző ritmusban haladnak, más a gyászreakciójuk, sokszor inkább elszigetelődnek, semmint össze tudnának kapaszkodni. A mostani bezártság azonban fokozza a nehézségeket, több a feszültség, megszaporodtak a házastársi konfliktusok. Ilyen körülmények között egy haláleset csak tovább növeli a család széttöredezettségét.
Erőteljesebb érzelmek
A beteg szenvedése, az információhiány, a támasznyújtás elmaradása tehát felerősíti az aggodalmakat, és kihat a gyászfolyamatra is. Emellett a betegség váratlanul támad, és nagyon gyorsan bekövetkezik a halál, nincs idő felkészülni. A búcsú elmaradása miatt sokan hasonlóan éreznek, mint az eltűnt személyeket gyászolók.
Gréti mindkét nagyszülőjét elveszítette a járvány során, ő így fogalmazott: „Nagyiék egyszerűen eltűntek, egyik héten még találkoztunk, jókedvűen beszéltünk telefonon, a másik héten már csak a kórházba szállításukról és a halálukról értesültem, amit elhinni sem tudok. Hová tűntek? Legközelebb az urnájukkal találkoztam a temetésen, de ez sem győzött meg arról, hogy nem vesztek el valahol.”
Zaklatottá teszi a hozzátartozót a halottal való méltatlan bánásmód is; megtörténik, hogy ruhátlanul, zsákban továbbítják a holttestet, megfosztva emberi méltóságától. Ilyenkor a gyásszal járó gyakori érzések, mint a harag vagy az igazságtalanságérzés még kínzóbban jelentkeznek.
A bűntudat is másképpen jelenik meg most a járvány idején. Bár a gyász gyakori velejárója az önvád, most hatványozottan jelentkezik, hiszen óhatatlanul is ott a kínzó gondolat, hogy megfelelő elővigyázatosság esetén elkerülhető lett volna a halál. De mi van akkor, ha a hozzátartozó egyenesen megfertőzte szerettét, aki ebbe bele is halt?
Tibor valósággal gyilkosnak érzi magát: ő vitte a végzetes kórt az édesanyjának. Csabának szintén extrém módon felerősödött a bűntudata, úgy véli, az ő rossz döntése sodorta a halálba a feleségét, akit hányásos, lázas állapota miatt vitetett kórházba. A negatív teszt ellenére egyre romlott az állapota, intenzív osztályra, majd lélegeztetőgépre került, végül megállt a szíve. Ez önmagában is tragikus, nehezen felfogható és feldolgozható, azonban a járvány sokszorosára erősíti fel Csaba szenvedését. Eljutott hozzá egy bizonyítékokat nélkülöző, ám annál hatásosabb álhír, mely szerint valójában a lélegeztetőgép öli meg a betegeket. Meggyőződése, hogy nem kellett volna mentőt hívnia, hiszen a feleségének csak enyhe tünetei voltak, ezért ő ölte meg a párját.
Ilonának éppen fordítva, az okoz súlyos önvádat, amiért sok időt vesztegetett el azzal, hogy elérje a háziorvost. Miután nem sikerült, végül kétségbeesésében kihívta a mentőket, de úgy véli, sokkal előbb kellett volna. Szemben más hozzátartozóval, neki nem volt gondja a kórházi tájékoztatással, érdeklődésére mindig lelkiismeretesen és alaposan válaszoltak. Azonban egyre rosszabb híreket kapott, míg végül a remegő kezében tartott telefonból a rettegett mondat érkezett el a tudatáig: „Nagyon sajnáljuk, a férje hajnalban elhunyt.”
Bár az ember lelki ellenálló képessége hihetetlenül erős, és képesek vagyunk a legnagyobb csapásokból is felállni, járvány sújtotta életünkben a szokásosnál jóval több segítségre van szükségünk. Hogy mi segít akkor, ha bennünket is utolér a gyász, arról cikksorozatunk következő részében számolunk be.
A legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
