szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Korózs Lajos bizottsági elnök szerint februárban a belügyminiszter ezt a napot jelölte meg, tárcája reggel mégis lemondta a részvételét a meghallgatáson.

Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Friss cikkek a témában

Határozatképtelenség miatt berekesztette az Országgyűlés népjóléti bizottságának csütörtökre összehívott ülését a testület elnöke, amely a tervezett napirend alapján Pintér Sándor belügyminisztert hallgatta volna meg.

A bizottsági ülésen ugyanis sem Pintér Sándor, sem a Fidesz–KDNP képviselői nem jelentek meg.

A bizottság MSZP-s elnökének, Korózs Lajosnak a tájékoztatása szerint csütörtök reggel kapta meg a miniszter részvételét lemondó levelet a belügyi tárcától. Ebben arról tájékoztatták, hogy Pintér azért nem tud megjelenni a bizottság előtt, mert az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatójával folytat soron kívüli tárgyalásokat.

Korózs jelezte: a csütörtöki bizottsági ülés napjának időpontját már februárban leegyeztette a belügyminiszterrel, aki ezt a napot jelölte meg.

Az ellenzéki politikus szerint „lett volna mit kérdezni” Pintértől, aki egyben a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetője is. Szerették volna megtudni például azt, hogyan kívánják „átfedni” az oltásra regisztrált több mint négymillió ember és az ötmillió adag Magyarországon lévő vakcina közötti különbséget. Arról is kérdezték volna, hogy hatékonynak látják-e a járványkezelést és az egészségügyi intézmények működését, illetve azt, hogy valóban a járvány ideje alatt kellett-e bevezetni az egészségügyi szolgálati jogviszonyt.

A képviselők elmondása szerint arra is választ vártak volna, hogy miért kellett benyújtani a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, miközben telt házas Európa-bajnokságot és egyházi rendezvényeket is megtartanak az év folyamán.

Korózs a jelenlévőknek felolvasta azt a levelet is, amelyben a Fidesz–KDNP képviselői szintén távolmaradásukat jelezték. Volner János (független) ugyanerről tájékoztatta a bizottságot.

hvg.hu Itthon

MOK: Egyes helyeken a lélegeztetett betegek 95 százaléka meghal

A Magyar Orvosi Kamara hosszú listába szedve küldte el Pintér Sándornak a problámákat. A többi között azt javasolták, hogy a háziorvosok sportlétesítményekben, színházakban vagy iskolákban is olthassanak, és ebben vállaljanak szerepet a fogorvosok is.