Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újfehértói tragédia: több tízmillió forint lehet a kár

| 2021. 04. 22. | 10:06:00
Még nem tudják, hogyan emelik a sínekre a mozdonyt.
Újfehértói tragédia: több tízmillió forint lehet a kár
Hirdetés
Hirdetés

Jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra az Újfehértónál kedden történt balesetben, az egyik vágány helyreállításával a tervek szerint péntekre végezhetnek a MÁV szakemberei – közölte Biber Anett, a vasúttársaság szóvivője április 21-én.

Elmondta, a vasúti pálya, a felsővezeték és annak tartóoszlopai, az útátjáró és a balesetben érintett vasúti járművek komolyan megrongálódtak, a kár az első becslések szerint több tízmillió forint lehet.

Hangsúlyozta, a vizsgálatok szerint az érintett kétvágányú pályaszakaszon óránkénti 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok, de a balesetben érintett szerelvények egyike sem haladt ennyivel, a mozdonyvezetők és a vasutasok az utasításoknak megfelelően jártak el. Az útátjárót biztosító fénysorompó a baleset idején jól működött, tehát tilos jelzést mutatott a közút felé – tette hozzá. A kisiklott szerelvény első kocsiját április 21-én délben daruval már beemelték a vasúti pályára, majd a nap folyamán az oldalára dőlt, a másik vágányt teljesen elzáró második kocsit is visszaemelik a sínekre – ismertette a szóvivő.

Megjegyezte, a szerelvény mozdonya a traktorral történő ütközés után 16 méterre sodródott el a vágánytól, és a vasúti töltés alján állt meg. Azt még nem tudják, hogyan emelik be a sínekre. Annyi biztos, hogy a földet ki kell termelni körülötte, akkor lehet megtervezni a visszaemelést, így akár egy-két hétig is tarthat a mozdony műszaki mentése.

Biber Anett közölte, a tervek szerint a jobb vágányt péntekre szeretnék helyreállítani és péntek reggelre visszaadni a forgalomnak. A másik vágány helyreállítása a jövő hét végéig is eltarthat, mindkét vágányon ki kell cseréni a síneket és a betonaljakat, a leszakadt felsővezetéket, valamint elvégezni a vágányszabályozást.

A záhonyi vasútvonalon szerdán bevezetett ideiglenes közlekedési rendről szólva a szóvivő elmondta, a Debrecen és Nyíregyháza között InterCityvel utazóknak vonatpótló autóbuszra kell átszállni, ezért 30-60 perccel megnő a menetidő. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint Debrecen és Hajdúhadház, illetve Nyíregyháza és Újfehértó között egy-egy személyvonati szerelvény ingázik, Hajdúhadház és Újfehértó között pedig pótlóbuszok közlekednek. A Debrecen-Nyíregyháza szakaszon a normál menetrendben megszokotthoz képest ritkábban indulnak majd a vonatok.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés