Léc és cél – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 23:08

Bár a Harminckettesek tere nem Ferencvárosban, hanem Józsefvárosban található, nem e hét keddtől, hanem 1933. május 14-től hívják így, s nem az FTC labdarúgócsapata, hanem a Mária Terézia által alapított 32. gyalogezred a névadó, a párhuzam, azt hiszem, így is érthető. A zöld-fehérek stílszerűen az Újpest elleni derbin diadalmaskodva megszerezték 32. bajnoki címüket. Noha nincs meg a történelmi távlat, nyugodtan kijelenthetjük, 122 évvel ezelőtti alapítása óta egyik legjobb idényét futotta a Fradi. Itthon egyeduralkodóvá vált sorozatban harmadik aranyával és régen tapasztalt (pont)fölényével, a nemzetközi porondon pedig bemasírozott a Bajnokok Ligája főtáblájára, elhozva nekünk a Barcelonát és a Juventust.

Ezek után mi jöhet még, mi lehet a jövőbeni cél? A sportból vett panellel élve magasan a léc, s most látom, ahogy leírtam, hogy cél és léc ugyanabból a három betűből áll. Ezek variációjából még az élcnek van értelme, mint a vicc régies kifejezésének, pedig ennek a fele sem tréfa! De félre a nyelvi bolondozással, nincs erre időnk, mint ahogy a Ferencvárosnak se sok: jön a Fehérvár elleni rangadó, aztán még két forduló, majd alig szusszanva az Európa-bajnokság számos érintett játékossal, az Eb alatt a BL selejtezői is elkezdődnek, az új NB I szintén rajtol, forog tehát tovább a mókuskerék ezerrel.

Ennél gyorsabban pörgetni, mint most tette a gárda, nehezen lehetne, mégis, sok sikernél jobb a több, gondolhatják az Üllői úton. Sorozatban háromnál többször például csak egy alkalommal nyertek bajnoki címet a ferencvárosiak, jó régen, 1909 és 1913 között ötször. Ráadásul az annalesek átírása mellett ezzel tehetik biztossá a helyüket tartósan a nemzetközi porondon, a szakmai és a pénzügyi húsosfazék közelében (akárhogy is alakítja át a Szuperliga-sokkon áteső UEFA a kuparendszert). Noha ellenfelek is vannak és lesznek mindig, de itthon azért alaposan lemaradva, s az erőviszonyok alapján az európai selejtező első egy-két körében is a Fradi lehet az esélyesebb, akárki jön szembe. Utána már bravúr kell persze, de nem eszement, hanem további tudatos építkezéssel elérhető, kalkulálható.

S itt érkeztünk el a személyi kérdésekig. A labdarúgás globális piacán teljesen természetes, hogy egy csapat folyamatosan változik, alakul, játékosok, edzők jönnek-mennek. Ha tetszik, ha nem, a biztos bejelentésig téma marad, mi lesz a sikerkovács Szerhij Rebrov sorsa (legutóbb annyit mondott, szeret itt dolgozni, s még egy évig él a szerződése), el lehet-e adni jó pénzért „Tökmagot”, s ha igen, sikerül-e hasonló minőségű spílert szerezni a helyére. További, nem csak két tucat keret- és stábtagot érintő „HR-probléma” a nézőké. Zsibbasztóan szomorú tény, hogy a gárda egyik legfényesebb idényét a koronavírus miatt 12. játékosa, legendás szurkolótábora nélkül abszolválta.

Hasonló eredmények drukkerek előtt – meg is van a cél!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik