14 °C Budapest
Almost empty road at sunset

Új gyorsforgalmi út épülhet Románia felé: erre haladna

2021. április 21. 13:33

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az M3 autópályától az országhatárig tartó M49 autóút és Szatmárnémetiig vezető folytatása megvalósításáról szóló magyar-román megállapodás kihirdetéséhez kéri az Országgyűlés egyetértését. Az előkészítés alatt álló fejlesztéssel már a harmadik gyorsforgalmi kapcsolat épülhet ki a szomszédos ország irányába.

Az első négysávos összeköttetés az M43 átadása, 2015 óta járható Szegedtől Makó érintésével Arad és Temesvár felé. Tavaly óta használhatják az autósok teljes hosszban az M35 és M4 Debrecen, Berettyóújfalu utáni szakaszait, amelyek Nagyvárad irányába teremtettek magas színvonalú kapcsolatot.

A magyar és román kormányok képviselői a kétoldalú gazdasági vegyesbizottság legutóbbi ülésén, idén áprilisban írtak alá megállapodást a Mátészalka-Csenger és Óvári-Szatmárnémeti közötti gyorsforgalmi utak létesítéséről. Az innovációs tárca Parlament elé most benyújtott javaslata a dokumentum törvényben való kihirdetését kezdeményezi.

A megállapodás a fejlesztések összehangolt megvalósításáról szóló szándék megerősítése mellett a határmetszéspontot is rögzíti. Az új útkapcsolat Csenger térségében, a Szamostól délre keresztezheti az országhatárt. Románia schengeni csatlakozásáig a nemzetközi forgalom egy Magyarország területén kialakítandó határátkelőhelyen haladhat majd.

Az összesen 43 kilométeres M49 fejlesztésének előkészítése két ütemben zajlik. Az M3 autópályától Porcsalmáig tartó szakasz kivitelezési közbeszerzése a nyáron megkezdődhet. Eredményes eljárás és forrásbiztosítás esetén a munkálatok befejezését 2025-re tervezik. Az országhatárig tartó folytatás terveinek elkészítésére a közeljövőben köthetik meg a szerződést. A kiviteli tervek leszállítása egy éven belül várható.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kormány azon dolgozik, hogy a hazai közutak az ország minden részében a nemzetközi hálózatba kapcsolódó, európai színvonalú hozzáférést biztosítsanak a közlekedőknek. Míg 2010-ben mindössze három országhatár volt elérhető autópályán vagy autóúton, 2025-re tizenegy határállomásig juthatunk majd el gyorsforgalmi utakon. Jelenleg is zajlik például az M6 befejező szakaszának és az M30 Miskolc utáni folytatásának építése.

A magyar-román közlekedési kapcsolatok nemcsak közúton fejlődnek. Előkészületben van a Budapest-Kolozsvár-Bukarest gyorsvasúti kapcsolat megvalósíthatósági tanulmánya. A szakértők a Debrecen és Nagyvárad közötti tram-train fejlesztés lehetőségét is vizsgálják. 2020 végén indult kivitelezési közbeszerzés a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vasúti vonalszakasz felújítására. A beruházásban a Budapestet a román határral összekötő korridor utolsó egyvágányú szakaszát korszerűsítik, kétvágányosra bővítik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm