Proktis-M
Proktis-M
Tetszett a cikk?

Az aranyér hiába számít népbetegségnek, mivel kellemetlen és kényelmetlen helyen van, az indokoltnál sokkal kevesebbet beszélünk róla. A várandósság vagy a szülés miatt kialakult aranyérre ez fokozottan igaz. Cikkünkben összeszedtük, mit érdemes tudni az ebben az időszakban kialakult betegségről.

A közvélekedés szerint a várandósság az egyik legcsodálatosabb időszak egy nő életében. Az újdonsült anyukák ezt azzal szokták még kiegészíteni, hogy a szépségei mellett ez az életszakasz általában rengeteg kellemetlenséggel is jár, amire többnyire soha senki nem hívja fel előre a figyelmüket.

„A nyákdugó létezéséről vagy arról, hogy a szoptatás sokszor fáj, soha senki nem beszélt nekem. De ezekre rájönni sokkal kevésbé volt kellemetlen, mint amikor az első terhességemnél kétségbeesve hívtam a nőgyógyászom, hogy vérzek. Hadd ne részletezzem, de rövid úton kiderült, hogy nem a babával van baj, hanem aranyerem van. Miért nem mondta senki, hogy a legtöbb nőnek aranyere lesz a terhessége alatt?” – Dorina azóta a második kisbabáját várja, és már nevetve mesélte a történetét nekünk. Az első kisfia később született, mint várták, így a szülés előtt néhány napot kórházban kellett töltenie. Ott derült ki számára, hogy az aranyeret sok kismama a gyermekvárás egyik természetes velejárójának tekinti.

A probléma előfordulására vonatkozó pontos statisztikai adatok nem is ismertek. Nem meglepő módon ennek az az oka, hogy az érintettek gyakran szégyellik ezt, így nem is beszélnek róla. A vizsgálattól való félelem miatt pedig nem fordulnak orvoshoz.  De az aranyeret évszázadok óta ismerik, ma kifejezetten civilizációs betegségként tartják számon. A fejlett országokban a 40 év feletti lakosság 50-80 százalékát érintheti.

Kétfajta aranyeret különböztetünk meg:

Belső aranyér

Az érintettek többsége a belső aranyér tüneteitől szenved, amely a végbélnyílás záróizmain belül, azok felett helyezkedik el. Csak előrehaladott állapotban lehet kitapintani. Többnyire fájdalommentes, de idővel fájdalmassá válhat, illetve akár vérzés is jelentkezhet.

Külső aranyér

A záróizmon kívül megjelenő, fájdalmas csomó. Könnyen kifekélyesedhet.

Már a várandósság alatt is

A terhesség alatt kialakuló aranyérnek több oka lehet. Elsősorban az, hogy az anyaméh, a baba növekedése miatt, egyre fokozottabban nyomja a kismedencét. Ez nemcsak a beleket és a gátizmokat helyezi nyomás alá, hanem az alhasi visszereket is. A fokozódó nyomás hatására pedig az úgynevezett aranyeres párnák megduzzadnak, és kialakul az aranyér. Ezt legtöbbször úgy veszik észre az anyukák, hogy a WC-papíron vagy a széklet felszínén friss, élénkpiros vér található. De a végbéltáji fájdalom és a viszketés szintén jellemző tünet. A baba táplálása miatt a kismedencei vérellátás is megnövekedik ilyenkor, ami elősegítheti a panaszok erősödését.

Az aranyér tüneteit tapasztalta magán Vivien is a terhessége alatt: „Ciki vagy nem ciki, de viszketett a fenekem. Amíg el nem kezdett rettenetesen fájni, eszembe nem jutott, hogy itt bármi különösebb baj lehet. Már a vége felé jártam a terhességemnek, és a testem addigra már annyi fura dolgot produkált, hogy igazából semmin nem tudtam meglepődni...” – Vivien annyit még hozzátett, ha rögtön rájön, hogy mi a probléma, az rengeteg felesleges kellemetlenségtől megkímélhette volna.

Az aranyér akkor válik leginkább fájdalmassá és okoz vérzéses tüneteket, ha benne vérrög, illetve ödéma is képződik. Ezeket főként a hormonális változás okozza, ami miatt a vérben lévő folyadék a visszerekből könnyebben áramlik ki a szövetek közé.

Az aranyér kialakulásához hozzájárulhat az is, hogy terhesség alatt a székelési szokások megváltoznak. Sok várandós nő szenved rendszeres szorulásban, amit egyes esetekben a magzatvédő vitaminok okoznak. De oka lehet ennek a nem megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztás csakúgy, mint a rostszegény étrend.

Szülés közben meg főleg

Nem lélegezhetnek fel azok a nők, akik a várandósságukat megúszták aranyér nélkül, ugyanis sokaknál meg a szülés közbeni erőlködés miatt alakul ki ugyanez a probléma.

Így járt Anna is: „Én két szülésen vagyok túl, és mind a kettő közben lett aranyerem. Az elsőnél úgy bedurrant, hogy nem a gátsebem, hanem az aranyerem miatt nem tudtam ülni egy ideig. Akkora dudor volt a végbélnyílásomnál, hogy a gondolat is fáj, ahogy visszaidézem...” – Anna azt is hozzátette, hogy az első szülése után a szülésznő megkérdezte, hogy hozott-e magával aranyérre való krémet vagy kúpot. De mivel korábban soha nem küzdött ilyen problémával, eszébe sem jutott ilyesmit beszerezni. Sőt, napok teltek el, amíg a férje vásárolt neki ilyet. Azt meséli, hogy második alkalommal már sokkal felkészültebben érkezett a kórházba.

Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy van olyan nő, aki több gyermeket a világra hoz anélkül, hogy aranyere alakulna ki, míg másoknál egyetlen terhesség is elég és megvan a baj. Ez persze a genetikai hajlamtól is függ: ha a családban többeket érint az aranyérbetegség, az a vénafal és a kötőszövet gyengeségére utal, ami pedig örökölhető.

A szülés közben kialakuló aranyér általában pár nap, pár hét alatt elmúlik. Ha viszont a szülés utáni hatodik hét végén még mindig fennáll a probléma, feltétlenül meg kell mutatni egy orvosnak. Ilyenkor többnyire további helyi gyógyszeres kezelés javasolt, súlyos esetben azonban sajnos műtét is szóba jöhet.

A komolyabb szövődményeket segíthet megelőzni, ha az aranyeret tisztán tartjuk. A vécépapírt is körültekintően kell használni: nem szabad dörzsölni, csak „leitatni”, ugyanis a vécépapír akármilyen puha is, a dörzsölés felsértheti az aranyeret, ami állandó vérzéshez, néha pedig akár fertőzéshez is vezethet.

Hirdetés

Telitalálat aranyér ellen!

Az aranyér első tüneteinek – viszketés a végbéltájon, székelés közbeni fájdalom, esetleg vérzés – jelentkezésekor segíthet a micellákba csomagolt hialuronsavat és gyógynövényi kivonatokat tartalmazó Proktis-M termékcsalád. A hialuronsav kiemelkedő hidratálóképessége igazolt, ami felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a belső, míg a Proktis-M plus kenőcs a külső, fájdalommal és gyulladással járó aranyeres panaszok enyhítésére használható, a tünetektől függően akár kombinálva is.

Vény nélkül kapható gyógyszer.
www.proktis.hu

Proktis-M



Az oldalon elhelyezett tartalom a Proktis-M forgalmazója, a Phytotec Hungária közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.

Proktis-M BrandChannel

Így üljön a wc-n, hogy ne legyen baj belőle!

Az egyik legintimebb tevékenység, amiről a lehető legkevesebbszer teszünk említést. Hogyan trónoltak őseink, és hogyan kellene nekünk, hogy ne végződjön aranyérrel a dolog? Cikkünkből minden kiderül.

Proktis-M BrandChannel

Ilyen, ha nem aranyér-barát módon élünk

Nem is gondolnánk, hogy a mindennapi életünkben hány és hányféle módon vagyunk képesek magunk ellen véteni. Amikor szembesülünk az aranyér kínzó problémájával, érdemes visszapörgetnünk, mi mindent csináltunk rosszul, mert csak ennek alapján tudunk tovább lépni. Segítségként pontokba szedtük, mi minden vezethet(ett) az aranyér kialakulásához.

Proktis-M BrandChannel

Fájdalmas tévhitek övezik az egyik legkellemetlenebb népbetegséget

Számos tabuval övezett betegség van, amiről nem szokás beszélni, pedig nagyon sokakat érint: ezek egyike az aranyér. Kevesen tudják, hogy népbetegség, aminek előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladtával nő. Talán épp azért, mert kényelmetlen és kellemetlen a róla folytatott kommunikáció, sok tévhit övezi a betegséget.