6 °C Budapest
Krízis jöhet a magyar építőiparban: ebből lassan hiányszakma lesz, pedig 400 ezres a kezdőbér

Krízis jöhet a magyar építőiparban: ebből lassan hiányszakma lesz, pedig 400 ezres a kezdőbér

2021. április 20. 19:01

Évek óta folyamatosan csökken az építőmérnök szakra jelentkezők száma, ennek egyik oka, hogy a fiatalok közül sokan nem ismerik ezt a szakmát. A végzetteket pedig jó elhelyezkedési esélyek és versenyképes fizetés várja a magyar építőiparban.

Az öt év alatt elért közel 49 százalékos növekedésével Európa egyik legjobbjának számító magyar építőipar még mindig jelentős munkaerőhiánnyal küzd. A tartós szakemberhiány pedig komoly problémákat okozhat hosszú távon, többek között megakaszthatja a különböző építkezések ütemét, valamint egyre inkább a digitalizáció irányába fordíthatja az ágazatot – derült ki a KÉSZ Csoport, Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportja összeállításából.

Egyre kevesebb a jelentkező

A munkaerőhiány ráadásul több szinten is jelentkezik, a szakiparosokból ugyanúgy kevés van, mint például mérnökökből, ráadásul akadozik az utánpótlás is.

Az építőmérnök szakra felvételizők aránya országosan folyamatosan csökken. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem nappali alapképzésén 10 évvel ezelőtt még több mint 400 hallgató kezdte meg tanulmányait, ez a szám évek óta már csak 200 fő körüli. Hasonlóképpen, a mesterképzést is egyre kevesebben választják, 5-6 évvel előtt körülbelül 200 fő tanult ezen a szakon, most évfolyamonként 70 fővel megy a képzés

– mondta Budaházy Viktor, a BME adjunktusa és a Hexatlon egyik zsűritagja. A BME oktatója szerint az építőmérnök szak csökkenő népszerűségének egyik oka, hogy sokan nem tudják pontosan mivel is foglalkoznak az építőmérnökök. Míg a többi mérnöki szakma – így az építészmérnök vagy az gépészmérnök – ismertebb a középiskolások körében, addig az építőmérnökök esetében általában láthatósági mellényekre és munkagödörre gondolnak, holott egy építőmérnök feladatai összetettek és a szakmában rendkívül változatos munkakörökben lehet elhelyezkedni. 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Jó esélyekkel indulnak a munkaerőpiacon

A végzett építőmérnök-hallgatók ráadásul rendkívül könnyen el tudnak helyezkedni: a BME-s diákok közül már sokan dolgoznak az egyetemi évek alatt is, az alapszakos építőmérnök hallgatók több mint 30 százaléka dolgozik, míg a mesterképzésen részt vevők körében ez az arány már 80-90 százalékra rúg.

Ez azonban azzal is jár, hogy sokan abbahagyják a tanulmányaikat miután befejezték az alapszakot, és egyre kevesebben mennek tovább mesterképzésre. A bérek szintén versenyképesek: a 2020-as 403 600 forintost bruttó átlagkeresetekhez képest a BME-n végzett pályakezdők 440 ezer forintot meghaladó bruttó bérrel számolhatnak, ami egyes építőmérnöki területeken 1-2 éven belül elérheti a bruttó 700 ezer forintot is, így még nehezebb őket visszacsábítani az iskolapadba. Holott egyébként a magasabb szintű végzettséggel több „jogosítványt” kapnak a végzettek, azaz bizonyos feladatokat csak mesterképzéssel rendelkező szakemberek láthatnak el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem