Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjára készülnek Kolozsváron és Dunaújvárosban

A közlemény szerint amennyiben a járványügyi helyzet engedi, akkor június 19-én Kolozsvár főterén, augusztus 21-én pedig Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze “Közép-Európa legnagyobb rock zenekara”. A kolozsvári koncertre a www.cityrocks.ro, a dunaújvárosira pedig a www.cityrocks.hu weboldalon jelentkezhetnek énekesek, dobosok, gitárosok és billentyűs hangszeresek.

A CityRocks főszervezője, Gajda Ferenc szerint az erdélyi esemény lebonyolítása óriási kihívás számukra, hiszen Kolozsváron a magyarok mellett román, bolgár és ukrán résztvevők is a húrok közé csapnak, így az egy hatalmas nemzetközi zenésztalálkozó lesz. Úgy vélte, a dunaújvárosi koncert azért lehet különleges, mert már a tavalyi, végül törölt dátumra is több mint hétszázan jelentkeztek, ezért várhatóan idén is óriászenekar jön létre a Szalki-szigeten.

A szervezők mindkét flashmob dallistáját összeállították, a számokhoz pedig hamarosan elkészülnek a hangszeres oktatóvideók, így a rutintalanabb zenészeknek lehetőségük nyílik magas színvonalú felkészülésre, mivel a profik mellett természetesen amatőr zenészeket is várnak.
A CityRocks eddigi koncertjeiről készült kisfilmek rendezője, Révész Zsolt jelezte, hogy a zenészek és a közönség számára is ingyenes lesz a részvétel, ugyanakkor több kamerával és élő közvetítéssel is készülnek, amennyiben “zártkapus meccset” kell tartaniuk a járványhelyzet miatt.
Az első külföldi és a harmadik magyarországi rock flashmobot megelőzően 2018-ban Szegeden mintegy négyszázan, 2019-ben Kecskeméten ötszázan zenéltek együtt.

Forrás: MTI
Kép: CityRocks



cool good eh love2 cute confused notgood numb disgusting fail
WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com