Globális kultúraváltás történt: megváltozott a munkához való hozzáállás, és különösen a munkára való nevelés szokásai.
Gyorsan reagáltak a járványhelyzetre a vezetői vagy dolgozói tréningeket tartó oktatók, a járvány előtt a trénerek mintegy hat százaléka tartott online kurzust, ma a 65 százalékuk - írja a Világgazdaság.
A tavaly nyáron létrejött Tréneri Edzőtábor Egyesület adatai szerint ma mintegy négyezer tréner dolgozik Magyarországon, de a következő években és évtizedekben egyre több trénerre lehet szükség, mert az iskolarendszerű képzés nem feltétlenül megoldás a folyamatos munkahelyi továbbképzésben jelentkező igényekre, és a munkavállalók is növekvő számban törekszenek az élethosszig tartó tanulásra.
Az egyesület tavaly őszi felmérése szerint a trénerek többsége másodállásban dolgozik, háromnegyedük nő, életkoruk pedig 36 és 55 év közötti. Magasan képzettek, 96 százalékuknak van felsőfokú végzettsége, sokuknak doktori fokozata is.
Trénervégzettség nem létezik, a fél-egy éves trénerképzések többnyire államilag elismert tanúsítványt adnak, de egyetemen is részt lehet venni szakirányú továbbképzésen. Jellemzően azok kezdenek tréningeket tartani, akik valamilyen területen sikeresek, esetleg vezetőként dolgoztak, és át akarják adni a tudásukat - írta a lap.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Nánay Mihály a történelemérettségiről: nem érhette meglepetés a diákokat
- Zorrót, Gyuszi fiát és Manitut ne keressük a szavazólapon
- Megint betiltják a marihuánát a kedvelt turistaparadicsomban
- Újabb munkálatok a győri vasútvonalon
- Vlagyimir Putyin: fontos megakadályozni a történelemhamisítást
- Régóta bujkáló körözött bűnözőt fogtak el egy zalaegerszegi építkezésen